:
:

Fotó: Borhi Mihály-TFSE
A Tippmix Női NBI. A 8. fordulójában a TFSE-MTK az E.ON ELTE BEAC otthonába látogat. A mérkőzés előtt Hegedűs Péter, a TF vezetőedzője összegezte a gondolatait.
December 9., szombat
19:00 E.ON ELTE BEAC – TFSE-MTK
Budapest, Gabányi László Sportcsarnok
Játékvezetők: Nagy Viktor, Kovács Nimród, Téczely Roland Balázs (Reisz Péter)
December 2-án hazai pályán játszott a TFSE-MTK, ahol nagy fölénnyel arattak sikert a BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós ellen (90-49). Lehetőségük volt a fiataloknak is pályára kerülni, mert már a harmadik negyed végére majdnem 30 pontos előnyre tettek szert a hazaiak.
Örülök, hogy mindenki játéklehetőséghez tudott jutni, illetve, hogy éltek is ezzel a lehetőséggel. A fiatalok hasznos perceket töltöttek a pályán, megmutatták, hogy a háttérben sokat fejlődnek és egyre jobban teljesítenek. Összességében elégedett vagyok a BKG ellen nyújtott teljesítménnyel, magabiztosan sikerült hoznunk hazai környezetben a mérkőzést.
A TF-re egy nagy feladat vár, hiszen a Gabányi László Sportcsarnokba látogatnak. Nem lesz egyszerű mérkőzés, mert a csarnok mindig megtelik hazai szurkolókkal és a pálya mellett ők is megnehezítik az ellenfelek dolgát. A BEAC idén négy játékosra épít, a két légiós mellett a magyarok is kiválóan szerepelnek. Kolby Morgan 17.1 pontot, Josipa Pavic 10.3 pontot átlagol. Az ő limitálásuk mindenképp kulcs lesz, ha nyerni szeretne a TF. Ki kell emelnünk Angyal Barbara 13.7 pontos és 5.3 gólpasszos átlagát is, mert az utóbbi találkozókon az ő extra játékával is sikeres a BEAC. Emellett Tóth Franka remekel 14.9-es pontátlaggal és 7.4 lepattanóval.
Nagy budapesti rangadóra számítok, azt gondolom, hogy ezek a mérkőzések külön pikantériával bírnak. Az elmúlt években is megmutatkozott, hogy a városon belüli meccsek mindig egy picit különlegesebbek. Azt gondolom, hogy jó formában van mind a két gárda. A BEAC az elmúlt három mérkőzését meg tudta nyerni, jó csapatnak tartom őket. Tisztességgel felkészültünk az ellenfélből, minden erőnkkel azon leszünk, hogy a legjobbat nyújtsuk. Az év vége felé mindenki egy kicsit már ünnepi hangulatban van, de a szünet előtti két forduló számunkra kulcsfontosságú. Győzelmi szándékkal ülünk fel szombaton a 17-es villamosra.

Fotó: Borhi Mihály – TFSE
