Hét mérkőzés jön az Euroligában
:
:

Fotó: FIBA.Basketball
Kedden hét mérkőzést rendeznek a női kosárlabda Euroligában.
A Sopron Basket a Dinamo Kurszkot, míg az Atomerőmű KSC Szekszárd a címvédő UMMC Jekatyerinburgot fogadja. Állandó szakértőnk, Károlyi Andrea elmondta lapunknak várakozásait a magyar csapatok mérkőzéseivel kapcsolatban. Most tegyünk egy kis nemzetközi kitekintőt.
Az A-csoportban a szekszárdiak mérkőzése mellett rendeznek egy csúcsrangadót. Ezen az USK Praha és a Salamanca csap össze. Mindkét gárda a legjobb négy közé igyekszik. A prágaiak immár Alyssa Thomas és Brionna Jones segítségével múlt héten a Jekatyerinburgot is majdnem legyőzték. A Salamanca még veretlen. A hétvégén a bajnoki fiaskó után az edzőjétől megváló Reyer Venezia az MBA Moszkvával találkozik. Az olaszok győzelmi kényszerben vannak, ha szeretnének továbbjutni. A Lattes Montpellier az erőviszonyok alapján hazai pályán nem hibázhat a TTT Rigával szemben. Ugyanakkor a lettek bravúrgyőzelmet szerezve komoly erőt mutattak múlt héten a Reyer ellen.
A B-csoportban a Sopron mérkőzés mellett érdekesnek ígérkezik a Famila Schio és a Fenerbahce csatája is. Az olaszok sorozatban hármat buktak, míg rossz kezdés után a Fener éppen a Sopron ellen javított. Mindkét gárda győzelmi kényszerben van, így óriási csatára számíthatunk. A Basket Landes és az Arka Gdynia ütközete szintén nagy téttel bír. A franciák egy győzelemmel biztosítanák helyüket a csoport első négy pozíciójáért való versenyfutásban.
Menetrend és élő közvetítések
A-csoport
18:00 Atomerőmű KSC Szekszárd – UMMC Jekatyerinburg – ÉLŐ STATISZTIKA, ÉLŐ VIDEÓ
19:00 USK Praha – Perfumerias Avenida – ÉLŐ STATISZTIKA, ÉLŐ VIDEÓ
19:30 Reyer Venezia – MBA Moszkva – ÉLŐ STATISZTIKA, ÉLŐ VIDEÓ
20:00 Lattes Montpellier – TTT Riga – ÉLŐ STATISZTIKA, ÉLŐ VIDEÓ
B-csoport
18:00 Sopron Basket – Dinamo Kurszk – ÉLŐ STATISZTIKA, ÉLŐ VIDEÓ
19:30 Famila Schio – Fenerbahce – ÉLŐ STATISZTIKA, ÉLŐ VIDEÓ
20:00 Basket Landes – Arka Gdynia – ÉLŐ STATISZTIKA, ÉLŐ VIDEÓ
