Hirdetés
Archivum

Hétfõi nyilatkozatcsokor a soproni Euroliga Final4 kapcsán



:

:

Hirdetés

Vasárnap este lezárult Sopronban a 2018-as Euroliga Final4. Természetesen ezt követõen nagy médiafigyelem övezte az ezüstérmes Sopron Basket csapatát. Az alábbiakban a nap folyamán készült interjúkat, illetve azok eléréséhez a linkeket gyûjtöttük egy csokorba.

A napot Török Zoltán a Sopron Basket ügyvezetõje az M4 Sportreggeli címû mûsorában kezdte, ahol beavatta a nézõket a finálét követõ hangulatba. „Nem volt ünneplés, aminek több oka van. Hiába az idõ majd be fogja gyógyítani a döntõ mérkõzés sebeit és a csapat a valós helyén fogja kezelni az egész sorozatot, de a mi játékosaink igazi sportemberek. A mérkõzést követõen képtelen volt a csapat igazán felengedni. Aki élt már át ilyen élethelyzetet bármilyen szinten, bármilyen sportágban, az pontosan tudja, mirõl beszélek. A tegnapi éjszaka még nem volt alkalmas arra, hogy minden pillanatát kiélvezzük annak, amit véghez vittünk a szezonban. Nehéz mérkõzésünk volt a döntõben és a csapat még ennek hatása alatt volt.” – fogalmazott a soproni sportvezetõ, majd így folytatta:

„Eljutottunk a teljesítõképességünknek a legvégsõ határáig, talán még azon is túl. Ezt a mérkõzés-sorozatot így kell kezelni a szervezés és a csapat teljesítménye szempontjából is. Nekem nagyon fontos volt, hogy ne csak a pályán, hanem azon kívül is olyan teljesítményt nyújtsunk, aminek az lett a végeredménye, amit a közönség meg tudott élni.”

Török Zoltán elsõsorban az Euroliga Final4 közösségi élményét emelte ki. „Nagyon fontos, hogy legyenek ilyen közösségteremtõ események az országban. Itt Sopronban a város szíve együtt dobbant az egész hétvégén és a döntõ másfél órájában. Hihetetlen jó érzés, amikor az ember azt látja, hogy ismerõsök és ismeretlenek ölelkeznek, megteremtõdik egy kimondhatatlan atmoszféra. Egy erõs közösségi érzés jön létre és nem csak szurkolói szinten, hanem a magyar kosárlabdázás szintjén is. Nem csak a nõi szakágból, hanem a férfiból is sok vezetõ, szurkoló, utánpótlás-játékos érkezett. Egy kicsit talán a magyar kosárlabda társadalom megmozdult és jó érzés azt látni, hogy ennyire magáénak kezelte ezt a hétvégét.” – összegzett a Sopron Basket ügyvezetõje, akit ezt követõen arra kértek, hogy vázolja az ehhez a sikerhez vezetõ utat.

„A mi csapatunknak van egy sokak által ismert történelme, hiszen nem egy, nem kettõ bajnoki cím van mögöttünk. Ebbõl 11-et számolunk, de sok Magyar Kupa gyõzelemmel rendelkezünk, nyertünk Ronchetti-Kupát. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy van a csapatnak egy rendkívül erõs sportkultúrája, ami a nõi kosárlabdázást jelenti. Ezen belül a csapatépítés azon elvek mentén halad, amit az elmúlt években kidolgoztunk. Ennek a lényege az, hogy fiatal játékosokat próbálunk beépíteni a csapatba. Mindegy, hogy honnan jönnek, csak tehetségesek legyenek. Három-öt év után általában nem tudjuk megtartani õket. Most azonban egy olyan szerencsés elegy alakult ki, hogy korábban nálunk sztárrá váló játékosok és most sztárság közelébe érkezõ játékosok együtt alkotják a csapatot. Ez a keret egy hosszú csapatépítési folyamat eredménye. Szerencsés pillanat egy sportvezetõ életében, hogy azt láthatja: nem szedik szét a csapatát a nagyok, hanem azok az értékek, akik itt megjelentek, egymásra tudtak rakódni.” – jelentette ki Török Zoltán, majd rátért a távlati célokra is.

„Én úgy fogalmaztam a rendezéssel és a csapat életével kapcsolatban, hogy megmásztuk a Mount Everestet. Innen nincs tovább. Nagyon fontos, hogy a földön maradjunk és ne essünk le a két fenekünkkel a földre. Szépen lassan le kell ereszkednünk innen és ennek ugyanúgy megvannak a lépcsõfokai, mint a felmászásnak voltak. Nem szabad túlzó elvárásokat támasztani, sem magunknak önmagunkkal szemben, sem a környezetünknek velünk szemben. Látni kell, hogy a sport szépsége az, amit mi az idei szezonban meg tudtunk valósítani. Erõs a verseny az Euroligában, hihetetlenül jó csapatok vannak. Nem lehet elvárásként támasztani velünk szemben, mint amit a Jekatyerinburg, a Fenerbahce, a Galatasaray, a Kurszk támaszt önmagával szemben. Mi nem azt a szintet képviseljük potenciál tekintetében és fontos, hogy tudjuk hol a helyünk ebben az európai kosárlabda közegben. Azt azonban nem zárom ki, hogy megpróbálkozzunk minden évben ezzel a lehetetlennel. Ezek azonban nem szoktak sorozatban jönni.” – zárta gondolatait Török Zoltán.

A Sopron Basket ügyvezetõje este a Sopron TV sportmûsorának vendége volt, ahol kicsit kötetlenebb formában került sor a hétvége értékelésére.

Az M4 Sport kosárlabda magazinjában Yvonne Turner nyilatkozott, akit szintén az érzéseirõl kérdeztek. „Ez nyilván második hely, nem vagyunk elégedettek vele. Mindenképpen büszkék vagyunk, hiszen az Euroligában nagyon jó teljesítményt nyújtott a csapat és a szurkolóink is fantasztikusak voltak. Az utolsó percig harcoltunk, megpróbáltunk mindent a döntõben.” – mondta Tuner, aki szerint csapatként játszva igyekeztek minél jobban helyt állni.

 
Yvonne Turner arról is beszélt, hogy mit jelent Sopron városa a számára: „Sopron különleges hely számomra elsõsorban a szurkolók miatt. Mellettünk álltak végig, tegnap is fantasztikusak voltak. Én még nem játszottam ilyen kisvárosban. Mindig nagyvárosok klubjaiban szerepeltem. Sopront egy erõs közösség jellemzi, ahol nagyon támogatják a kosárlabdát, a játékosokat.” – jelentette ki az amerikai légiós, majd a döntõ esélyeivel kapcsolatban így fogalmazott:

„A Szekszárd egy jó csapat, kemény ellenfél. Az edzõ és a stáb összeállított egy tervet, ami alapján készülünk. Ugyanazt fogjuk tenni, mint mindig: a lehetõ legjobbat próbáljuk nyújtani, az utolsó pillanatig fogunk harcolni és remélhetõleg sikerülni fog.” – összegzett Turner.

A Kossuth Rádió is kiemelten foglalkozott az Euroliga Final4 küzdelmeivel, itt Roberto Iniguez vezetõedzõ és a csapat spanyol légósa Angela Salvadores értékelt. A linkekre kattintva hallgathatóak meg a beszélgetések.

Hirdetés