:
:
Az európai topligák közül hétfõn este Franciaországban is megkezdõdik a bajnoki döntõ. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban a Lyon és a Lattes Montpellier küzd meg a trófeáért.
Fotó: LFB
Bátran kijelenthetõ, hogy a mezõny két legerõsebb csapata vívja a döntõt 2019-ben Franciaországban. A Lyon gyakorlatilag rajt-cél gyõzelmet aratott az alapszakaszban. Végül 18 gyõzelemmel és 4 vereséggel zártak az élen. A rájátszásban pedig eddig nem találtak legyõzõre. A Tarbes és a Carolo Basket alakulatát múlták felül a fináléig vezetõ úton. A Lattes Montpellier az alapszakaszban ugyan mindössze harmadik lett, de eközben az Európa Kupa döntõjéig menetelt. Ráadásul a bajnokságot nézve is az igazán fontos pillanatokban nem hibázott. Ezt mutatja, hogy brutálisan nehéz ágról vívták ki a döntõs szereplés jogát. A negyeddöntõben a Celine Dumerc nevével fémjelzett Basket Landes csapatát búcsúztatták. Az elõdöntõben pedig pályahátrányból a Bourges-t.
A két csapat idén már ötször összemérte az erejét. Az õszi bajnokit, illetve a két Európa Kupa csoportmeccset a Lattes Montpellier nyerte. A Lyon a Francia Kupa nyolcaddöntõjében és az alapszakasz téli meccsét követõen tudta elhagyni gyõztesen a pályát. A legutóbbi randevúja is azonban elég régen, egészen pontosan január 27-én volt a feleknek. Ekkor nyert hazai pályán 78-73-ra a Lyon. Ebbõl azonban messzemenõ következtetést levonni nem szabad. Elég annyit mondani, hogy az akkor legeredményesebb Clarissa Dos Santos a döntõben sérülés miatt biztosan nem lesz ott a Lyon keretében. A rutin egyértelmûen a Lattes Montpellier mellett szól. A klub a fennállása hetedik bajnoki döntõjére készülhet, melybõl kettõt (2014, 2016) tudott megnyerni. A Lyon most elõször játszhat finálét. Róluk azonban mindenki tudja, hogy a Tony Parker által fémjelzett új tulajdonosi kör nagy terveget szövöget. A következõ szezonra több igazolást bejelentettek, köztük van Marine Johannes vagy éppen a döntõbeli rivális válogatott centere Helana Ciak.
A két csapat némileg eltérõ szerkezetben dolgozik. A Lyon-t egy nagyon stabil támadó-erõvel rendelkezõ hétfõs alapcsapat jellemzi. Ebbõl bárki kétszámjegyû pontra képes és bárki el is dönthet akár egy bajnoki döntõt is. Ezt egészítette ki Clarissa Dos Santos, aki nélkül festékben szûköltek a rotációs lehetõségeik. Éppen rotációban extra a Lattes Montpellier, akik 8-9 azonos képességû játékost tudnak forgatni. Egy kiválóan lepattanózó, a triplákat jól dobó, de ezen felül keményen és hatékonyan védekezõ gárdáról van szó. Az alapszakaszban és az Európa Kupában is a legtöbb szerzett ponttal zártak és ez óriási fegyvertény. Nagyon sok múlik azon, hogy a döntõre védekezésben melyik fél tud elõrébb lépni. Fizikálisan a mélyebb keret egyértelmûen a Lattes Montpellier javára billenti a mérleg nyelvét. Viszont a pályaelõny, az egész szezonban mutatott, hatékony összeszokott csapatteljesítmény a Lyon esélyeit növeli. Lehetetlen meghatározni, hogy ki lehet befutó.
A párharcot 2-2-1-es rendszerben írták ki, tehát az elsõ kettõ és szükség esetén a sorsdöntõ ötödik meccset rendezi a magasabban rangsorolt Lyon.