Hirdetés
Magyarország

Hétfőn kezdődik a munka az UNI-Győr csapatánál, megvannak az edzőmeccsek időpontjai



:

:

Fotó: UNI-Győr

Hirdetés

Hétfőn délelőtt kondi-, délután termi edzéssel kezdi meg felkészülést az UNI Győr –adta hírül a klub honlapja, mely arról is tájékoztatást adott, hogy a napokban véglegessé váltak az edzőmeccseink időpontjai is.

Ezek szerint Cziczás László tanítványai elsőként augusztus 26-án, 18 órakor a BEAC otthonában lépnek pályára, majd szeptember 2-án, szintén este hatkor a Csatát fogadják. A harmadik találkozó szeptember 6-án, 18 órakor a Sopron ellen a Fűzy Ákos–Tapodi Péter-emlékmérkőzés lesz a győri egyetemi csarnokban.

Három nappal később, szeptember 9-én, 18 órakor viszonozza a Győr a soproniak vendégjátékát, az Euroliga-győztes otthonában, a Novomatic-arénában a Krasznai Ferenc-emlékmérkőzésen lép pályára az együttes.

A felkészülést a szeptember 13. és 15. között Szekszárdon rendezendő Sió-kupán zárják le. A tornán a házigazda, bajnoki ezüstérmes Szekszárd és a Győr mellett a legutóbbi bajnokságban bronzérmes DVTK és a negyedik helyezett PEAC vesz részt. Az elődöntőben a Szekszárd lesz a Győr ellenfele.

 

Hirdetés