Hirdetés
3x3

Csütörtöktől munkában a 3×3-as válogatott

Hirdetés

Csütörtöktől Székesfehérváron rövid összetartáson vesz részt az Olimpiai Selejtezőre készülő 3×3-as válogatott. Károlyi Andrea szövetségi kapitányt kérdeztük.

Mozgalmas időszakon van túl a 3×3-as szakág. November elsejével lezárult a kvótafutó év és a közelmúltban megtartották a hivatalos olimpiai prezentációt. Ekkor eldőlt, hogy március 18. és 22. között a 20 csapatos indiai Olimpiai Selejtezőn a csoportkörben Hollandia, Észtország, Fehéroroszország és Sri Lanka mellett szerepel válogatottunk. Erről a tornáról majd az első három helyezett szerez kvótát, de ha ez nem sikerül, akkor is lesz még esély Tokióra. Budapesten rendezik ugyanis a második selejtező-tornát.

A novemberi válogatott összetartáson hat játékos vesz részt, akikre négy edzés vár. „A Világbajnokságon, illetve az Európa-bajnokságon szereplő négyes most nem lesz ott velünk. Mindegyiküknek sérülése van, rájuk fér egy kis pihenés és így hatan fogunk dolgozni. Bozóki Bettina, Böröndy Vivien, Jáhni Zsófia, Ruják Nóra, Tóth Orsolya és Török Ágnes.” – fogalmazott lapunknak Károlyi Andrea szövetségi kapitány, akinél arról is érdeklődtünk, hogy a szabályok szerint kik nevezhetők a selejtezőre.

„A január 17-i Világranglista lesz az alap. A négyből két játékosnak top10-ben kell lennie, míg két játékos lehet teljesen új. Szerintem lesznek meglepetések különböző csapatoknál. Főleg azoknál, akik kijutottak 3×3-ban az olimpiai selejtezőre, de az 5:5-ben nem lesznek ott. Nem fogok akkor sem csodálkozni, ha nagy sztárok az 5:5-ből megjelennek. Bár továbbra is tartom, hogy nem tudom célja-e hosszú távon ez a szakágnak.” – tette hozzá válogatottunk szövetségi kapitánya.

Fotó: FIBA.Basketball

A Világranglista alapján Kína, Oroszország, Románia és Mongólia szerzett kvótát. Az nem lehet kérdés, hogy Kínának és Oroszországnak helye van Tokióban. Mongólia és Románia kvótája azonban ismét rávilágított a jelenlegi pontszámítás ellentmondásaira és arra, hogy nem feltétlenül a valós erőviszonyokat tükrözi a sorrend.

A jelenlegi helyzet nagy vesztese Franciaország, akik ebben az évben is példaértékű munkát végeztek és a teljes szezont eredményesen játszották végig. „Szerintem a FIBA látja a visszásságát már, hogy ez nem tesz jót és ezen fognak is változtatni. A franciák valóban mindenhol ott voltak és jól is szerepeltek.” – mondta a felvetésünkre lapunknak Károlyi Andrea.

Bár a hat csapattal zajló budapesti selejtező április végén esélyt kínálna arra, hogy hazai közönség biztatása előtt harcoljon a kvótáért válogatottunk, Károlyi Andrea lapunknak hangsúlyozta: nem taktikáznak a csapatnál. A cél már Indiában kvótát szerezni. „Teljesen úgy megyünk oda, hogy mi onnan akarunk kijutni. Majd meglátjuk, hogy sikerül-e vagy sem.” – fogalmazott a szövetségi kapitány, akit kérdeztünk alapcsoportunk játékerejéről is.

„Kezelhetőnek tűnik, de nem könnyű. Szerintem az összes közül ez a legnehezebb. Ha megnézzük a többi csoportot, akkor lehet, hogy van olyan páros: USA – Franciaország, de mellettük a másik három gyengébb. Nálunk a hollandokat, a fehéroroszokat nem lehet leírni. Szenvedtünk ellenük a nagy tornákon és csak ketten jutnak tovább csoportból.” – zárta beszélgetésünket Károlyi Andrea.