Hirdetés
Magyarország

Hétpontos hátrányt kell ledolgoznia az Európa Kupa döntőért a Sopronnak



:

:

Hirdetés

Csütörtökön az Európa Kupa elődöntő párharcának visszavágóján a Sopron Basket a Villeneuve d’Ascq otthonában lép pályára. Az első mérkőzést 73-66-ra nyerte a francia együttes Sopronban. Nyílt a továbbjutás, de nincs könnyű helyzetben a magyar csapat. A találkozó előtt állandó szakértőnket, a játékosként hétszeres magyar bajnok, nyolcszoros Magyar Kupa-győztes, kétszeres Euroliga- bronzérmes, edzőként a 3×3-as válogatottal Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes Károlyi Andreát kérdeztük a várakozásairól.

Villeneuve d’Ascq – Sopron Basket

Első mérkőzés: Sopron Basket – Villeneuve d’Ascq 66-73

„Felemás érzéseim vannak az első mérkőzéssel kapcsolatban. Az volt a benyomásom, hogy a végjátékban egy kis kapkodás miatt lett hét pont a különbség. Láttam, éreztem annak a realitását – még ha vereség is a vége -, hogy egy-két ponton marad a mérkőzés.

A rádiós közvetítés során azon gondolkoztam, ha egy-két pont ide vagy oda lesz a meccs, akkor számít-e a győztes kiléte. Nagyjából arra jutottam, hogy nem. A hét pont viszont már az a különbség, ami bár behozható, de nem könnyű szituáció és egy érzékelhető előny a francia csapat oldalán. A Villeneuve d’Ascq-nak ráadásul lélektanilag is sokat jelenthet, hogy idegenben tett szert előnyre. A tét pedig nagy, mert látva a két elődöntőt, megkockáztatom, aki ezt a párharcot nyeri, az Európa Kupát is elhódítja. A Baxi Ferrol ugyan legyalulta a Lyon-t az első meccsen, de nem látom a végső győzelmüket.

Hiányoztak a jó egyéni teljesítmények soproni részről. Egyedül Jeca tudta azt hozni, amit egyrészt vártunk tőle, másrészt felidézhetően megmaradt. Jacinta Monroe és StepH Reid is 10 pont fölé jutottak, de olyan „hűha” érzelmi fordító pillanatuk nem akadt. Szemléletesebben, nem jöttek olyan pillanatok, mint Diósgyőrben például Papp Dia háromból három hármasa. Ezek olyan pontok, amik képesek lendíteni a csapaton és Jecán kívül senkiben nem éreztem ezt a pluszt múlt héten csütörtökön. Ennek is köszönhető, hogy adtak egy olyan lehetőséget a Villeneuve d’Ascq-nak, hogy 73 ponttal meccset nyerhettek és előnyt alakíthattak ki. Ennek pedig azért van jelentősége, mert az Európa Kupában inkább a rohanós, sokpontos kosárlabdában érvényesülnek a francia csapat játékosai. Átlagban 80 dobott pont feletti teljesítménnyel nyerték a meccseiket eddig.

A Sopron 66 ponton ragadt, ami jelentősen elmarad a szezonátlagától. Alapvetően nagyon jó dobókról beszélünk soproni oldalon, de amikor gyűrik a játékosokat egész meccsen, ahogy a Villeneuve d’Ascq tette, akkor a dobás nem olyan pontos, mint egy lazább védekezés ellen. Ez abszolút meglátszik a százalékokon. Különösen a 27-ből 6 hármas a fájó, még ha az utolsó percek erős kockázatvállalása torzítja is a mutatót, de ezek a triplák nagyon hiányoztak. Az idei Sopronban fontos meccseken akár 10 hármas is benne lehet.

Bár a bajnokság más, mint a nemzetközi porond, de a Győr elleni vasárnapi siker azt mutatja számomra, hogy nem estek össze a csütörtöki vereségtől a soproniak. A visszavágóra nem hiszem, hogy bármelyik csapat is alapjaiban tud változtatni. A reális elvárás, hogy amit tudnak, azt pontosabban kell csinálni. A Sopron szempontjából viszont a legelső lépés, hogy el kell hinni: nyerhetnek és képesek kiharcolni a továbbjutást. A Győr legyőzése ehhez adhat hitet. Ezen felül több jó egyéni teljesítményre lesz szükség. Nem kizárólag a Reid, Friskovec, Brooks hármastól, hanem ahogy például vasárnap Böröndy Vivi 17 pontot dobott a Győrnek vagy ahogy Papp Dia játszott Miskolcon.

Az első meccsen volt egy időszak, ez a harmadik negyed vége és a negyedik eleje, a 49-52 után 60-56-ig bemutatott 11-4-es sorozat, amikor gyorsan fejezték be a támadásaikat és gyors kosarakat szereztek a soproniak. Nem engedték a felállt védelmet a Villeneuve d’Ascq-nak. Ott tudott érvényesülni a Sopron játéka. Amikor felállt védelem ellen kell játszani, ott viszont kiteljesedett a Villeneuve fizikális kosárlabdája. Érdekes lesz, hogy csütörtököm melyik kerekedik felül.

Fel van adva a Sopronnak a lecke. Tartom, hogy nehezebb döntőbe jutni, mint utána a döntőt megnyerni. Számomra az alap, amit már korábban is kiemeltem, hogy higgyen a siker lehetőségében a Sopron. Ettől függetlenül a Villeneuve d’Ascq sokkal keményebb társaság, mint amit a francia tabellán látható pozíciójuk mutat. Most is bizonyították, hogy nemzetközi porondon szinte nem azt a csapatot látjuk, amelyik a bajnokságban játszik.”

Hirdetés