:
:
Szombaton és vasárnap Spanyolországban, Burgosban szerepel nemzetközi tornán a 2019-es Európa-bajnokságra készülõ felnõtt válogatottunk. Székely Norbert együttese szombaton 16 óra 30 perctõl Törökország ellen lép pályára. Az eredményektõl függõen másnap Spanyolország vagy Lettország lesz a rivális.
A magyar válogatott május 15-én kezdte a felkészülést Székesfehérváron az MKOSZ Edzõközpontjában. Még a Spanyolországba történõ elutazás elõtt Székely Norbert szövetségi kapitányt kérdeztük az eddig elvégzett munkáról.
„Munkásan telt az elmúlt két hét, a felkészülésünket jól szolgálta.” – kezdte helyzetértékelését lapunknak a szövetségi kapitány. „Sok dolgot sikerült már begyakorolni és próbáljuk szélesíteni a taktikai repertoárunkat. Azt szeretnénk, úgy tanuljunk, hogy közben maximális sebességen tudjunk dolgozni az edzéseken. Akkor tudunk szerintem igazából a mérkõzéseken is jól teljesíteni. Remélem, hogy így lesz.” – nyilatkozta a lapunknak a kapitány, aki kiemelte: ennyi idõ után van egy természetes várakozás a csapatban a hétvégi találkozók elõtt.
„Várjuk már, hogy meccseket játszunk. Ez a több, mint 20 edzés az emberben kelt egy olyan érzetet, hogy jó lenne mérkõzéseket is vívni.” – jegyezte meg beszélgetésünk alkalmával Székely Norbert.
Egy felkészülési torna kapcsán nem a számszerû eredmények az igazán fontosak, hanem elsõsorban a visszajelzések a szakmai stábok felé. Szövetségi kapitányunknál is arról érdeklõdtünk, hogy mikor érné el a célját a torna.
„Azzal lennék elégedett, ha visszalátnék olyan dolgokat, amiket szeretnék. Ha azokat a játékosokat, akikben nem vagyunk teljesen biztosak, tudnánk úgy tesztelni, hogy lássuk õk mire képesek. Gyakorlatilag olyan játékosok fognak több játékpercet kapni, akikben nem vagyunk biztosak. A biztos embereket kevesebbet tervezzük forgatni, ezért sem az eredményben gondolkodnunk.” – nyilatkozta Székely Norbert.
Az elsõ rivális szombaton 16 óra 30 perctõl Törökország lesz. Velük az Európa-bajnokságon egy négyesbe kerültünk és akkor már igazán éles téthelyzetben mérik össze az erejüket a csapatok. Adódott a kérdés, hogy ez a tény jelent-e bármilyen speciális versenyhelyzetet a mostani hétvégére.
„A török elleni a harmadik mérkõzésünk lesz a csoportban. Lemegy addigra két csoportmérkõzés, már mindenki tudni fog mindent a másikról. Nem csak itt, hanem ott sem fogunk tudni semmi újdonságot mutatni egymásnak.” – válaszolta a felvetésünkre Székely Norbert, aki szerint a megszerezhetõ tapasztalatok kifejezetten hasznosak lehetnek a játékosaink számára.
„A miénk egy emberközpontú csapat. Ennek az emberközpontú csapatnak pedig nagyon fontos, hogy tapasztalatokat szerezzen és azokat be tudja építeni. Az a legjobb ilyen esetben, ha olyan tapasztalatot szerez, amit egyébként már ott az Európa-bajnokságon komfortosan tud majd téthelyzetben felidézni.” – zárta beszélgetésünket Székely Norbert.
A magyar csapat 15 fõs kerettel utazik a burgos-i tornára. Dombai Réka az U18/U19-es válogatottal folytatja, míg Yvonne Turner még az Egyesült Államokban tesz eleget kötelezettségeinek. Az utazó keretet így Bálint Réka, Barnai Judit, Dubei Debóra, Határ Bernadett, Horti Dóra, Horváth Bernadett, Kiss Virág, Lelik Réka, Pusztai Petra, Raksányi Krisztina, Simon Zsófia, Studer Ágnes, Török Ágnes, Varga Zsófia és Zele Dorina alkotja.