Hirdetés
Archivum

Hétvégén U18-as 3×3-as Eb-selejtezõ Szolnokon a magyar válogatottal – Földi Attilával beszélgettünk



:

:

Hirdetés

Ahogy arról korábban hírt adtunk, javában zajlanak Szolnokon a szombaton és vasárnap megrendezésre kerülõ U18-as 3×3-as Eb-selejtezõ elõkészületei. A magyar válogatott is ott lesz a mezõnyben, errõl kérdeztük Földi Attila szövetségi kapitányt.

A magyar válogatott házigazdaként alanyi jogon résztvevõje a debreceni U18-as 3×3-as Európa-bajnokság mezõnyének. Ettõl függetlenül Szolnokon a nyolc versenyzõ csapat között idén is ott lesznek a magyar lányok.

„Hasonló a felállás a tavalyihoz. Bõvebb kerettel kezdtük a felkészülést márciusban, azóta öt rövidebb etapot csináltunk. Nyáron éppen a legutóbbi hétvégén lezárult volt a leghosszabb összetartásunk, amikor az U17-es Világbajnokság hetében végig együtt tudtunk dolgozni. A bõvebb keretbõl két csapat kerül kialakításra. Egy, amelyik a szolnoki Eb-selejtezõn szerepel, egy pedig a debreceni Európa-bajnokságon résztvevõ. A kettõ külön fog mozogni és a selejtezõs négyesbõl a tervek szerint egy játékos fog menni az Eb-re is.” – vázolta a terveket lapunknak Földi Attila szövetségi kapitány, akinél a két keret összetételérõl is érdeklõdtünk.

„A Szolnokon szereplõ keret tagjai Varga Eszter és Kovács Kitti a PEAC-ból, Madár Kata a Csata DSE-bõl és Laufer Gabriella a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiáról. A debreceni U18-as Európa-bajnokságra a Tóth Orsolya, Révész Boróka, Budácsik Dorottya hármas mellé fog bekerülni egy játékos a selejtezõn szereplõ csapatból.” – mondta válogatottunk szakvezetõje.

Az idei év speciális az U18-as válogatott számára. A nyár elején nem szerepelt a versenynaptárban korosztályos Világbajnokság, viszont októberben jön egy hasonlóan nagy presztízsû rendezvény, az Ifjúsági Olimpia. Arra is rákérdeztünk Földi Attilánál, hogy ez mennyire alakítja át a csapat életét.

„Az Európa-bajnokságig a korábban kialakult ritmusban zajlik a felkészülés. Ez már egy megszokott menet a szolnoki selejtezõvel és a debreceni Európa-bajnoksággal. Annyival könnyebb volt tavaly, hogy akkor egy lány sem szerepelt 5-5 válogatottban, most a kulcsjátékosok közül viszont Tóth Orsolya és Révész Boróka mennek Udinébe az U18-as válogatottal. Mivel õk tavaly végig velünk dolgoztak, úgy érzem belefér, hogy kevesebb idõt töltünk együtt. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy felkészületlenül mennénk az Eb-re.” – kezdte válaszát a szövetségi kapitány, majd rátért az õszi idõszakra, ami nem ígérkezik egyszerûnek.

„Nagyon kellemetlen az idõpontja az Ifjúsági Olimpiának. Minden bajnokság megkezdõdik október elejére, de már elõtte a felkészülést is nehéz lesz megszervezni. Az szintén egy külön történet, hogy a klubok miként fognak hozzáállni ahhoz, hogy mi fél hónapra elmegyünk. Új mindenkinek a válogatottban ez a helyzet. Nehéz lesz, de elsõsorban az idõpont és nem a verseny miatt. Természetesen megpróbálunk majd egy erõs kerettel menni, ami az Eb-hez képest is változhat. Vannak ötletek, tervek, de még nem alakult ki a csapat.” – összegzett beszélgetésünk alkalmával Földi Attila.

Visszatérve a hétvégi szolnoki tornára, a magyar válogatott Oroszországgal, Fehéroroszországgal és Izraellel került egy négyesbe. A nyolccsapatos erõpróbán a másik ágon Ukrajna, Németország, Svédország és Lengyelország szerepel. Elõzetesen keveset lehet tudni a mezõnyrõl, ugyanakkor az U18-as válogatottakkal dolgozó szakemberek számára ez a hétvége szerte Európában az információ-gyûjtésrõl is szól. Szolnok mellett párhuzamosan az olaszországi Bariban és a franciaországi Voiron városában zajlanak majd Eb-selejtezõk.

„Az elsõ meccsnek vakon megyünk neki, mint minden évben Akkor fogunk szembesülni azzal, hogy milyen az ellenfél. Megpróbálunk majd a saját játékunkkal dominálni. A nevek természetesen szombatig kiderülnek, de azzal nem sokra megyünk. Még akkor sem, ha nagypályás 5-5 játékból találunk róluk információt, mert az 3×3-ban semmit nem jelent. Az elsõ meccs után viszont nyilván mindenkit látni fogunk és arra építhetünk. Ezek a selejtezõ-tornák az Európa-bajnokság szempontjából szerencsések, mert mire Debrecenbe utazunk, már mindenkirõl lesz anyagunk és azokból is tudunk készülni a mérkõzésekre.” – összegzett lapunknak Földi Attila.

Hirdetés