„Hihetetlen dolgot vittünk véghez” – Takács-Kiss Virággal értékeltük a világbajnokságot

Máig emlékezetes meneteléssel, Berlinben egymást követő három győzelmet aratva szerzett végül nyolcadik helyet a magyar válogatott a 2026-os világbajnokságon. A torna tapasztalatait Takács-Kiss Virág csapatkapitánnyal értékeltük.

Egy világbajnoki negyeddöntős válogatott csapatkapitányaként milyen érzésekkel távoztál Berlinből?

Őszintén szólva, az utolsó mérkőzés hagyott bennem némi hiányérzetet. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy ki volt az ellenfelünk. Immár a teljes képet nézve – hiszen végül a világbajnoki döntősöktől kaptunk csak ki – ahogy leülepedtek az élmények, azt érzem, hogy hihetetlen dolgot vittünk véghez.

Különösen az a mód fantasztikus, ahogyan mindezt elértük. Elképesztő önbizalommal és szervezettséggel játszottunk. Bár akadtak kisebb-nagyobb hullámvölgyeink, a korábban jellemző hatalmas kilengéseket, a nagy magasságokat és mélységeket egy mérkőzésen belül már magunk mögött hagytuk.

Számomra ez tényleg fantasztikus érzés. Egy nagyon sikeres időszakban lehetek csapatkapitány, ami megkönnyíti a dolgomat, és rengeteg erőt, energiát ad. Ennek a csapatnak tényleg élmény a kapitányának lenni, hiszen – ahogy már annyiszor említettem – hihetetlenül összetartó és szerethető közeg a miénk.

A francia és az amerikai mérkőzés kapcsán felmerült bennem egy kérdés. Tudjuk, hogy ez a realitás, de említetted a pici hiányérzetet is. Benne van a válogatott eszköztárában, hogy egy igazán jó napon szorosabb eredményt vagy másfajta játékképet produkáljatok ilyen kaliberű ellenfelekkel szemben?

Abszolút. Ha először a francia meccsre gondolok: a hatalmas vereség ellenére úgy léptünk pályára, hogy mindkét kimenetelre felkészültünk. Tisztában voltunk azzal, milyen erőt képvisel az ellenfelünk, hiszen kilenc WNBA-játékos alkotta a keretüket. Ugyanakkor tudtuk, hogy keveset tudtak együtt edzeni, így felmerült bennünk: mikor lephetnénk meg őket, ha nem most?

A nagy tornákon a nyitómeccseink mindig kritikusak– ezen mindenképpen dolgoznunk kell, bár a világbajnoki selejtezőn jól vettük az első akadályt. Szerintem egyáltalán nem reális, hogy negyven-ötven ponttal kapjunk ki, nem gondolom, hogy ekkora különbség lenne a két csapat között. Ez a mérkőzés azonban rávilágított arra, miben kell még igazán fejlődnünk. A legfontosabb, hogy az ellenfél nevétől és a keretüket alkotó sztároktól függetlenül száz százalékig el kell hinnünk: képesek vagyunk legyőzni őket. Ez az első lépés ahhoz, hogy úgy lépjünk pályára, hogy szoros mérkőzést tudjunk játszani.

Az amerikaiak elleni összecsapás már a torna ötödik mérkőzése volt. Egy világbajnoki negyeddöntőben a fáradtságra nem hivatkozhatunk, ezeket a tényezőket ilyenkor félre kell tenni. Ugyanakkor az elején rengeteg üres dobást hibáztunk el. Ha azok közül csak néhány bemegy, már önmagában teljesen más képet festett volna a meccs. Amikor egy nehezebb napon beesnek az üres dobások, az akkora löketet ad a csapatnak, amivel könnyebben átlendülünk a holtpontokon. Sajnálom, hogy ezek a helyzetek kimaradtak, mert akkor máshogy alakult volna a játék képe. Ebből is le kell vonnunk a tanulságokat, és meg kell vizsgálnunk, miben tudunk még előrelépni, különösen mentális téren.

Ha már mentális erősödés: szerintem az egész világbajnokság legnagyobb értéke az, hogy a franciák elleni vereség után sikerült talpra állni, és másnap délután egy kulcsmeccset megnyerni. Ezzel a csapat minden korábbi kritikára rácáfolt – arra, hogy fejben nem lennétek készen a feladatra –, hiszen pont ez mutatta meg, hogy mentálisan igenis felkészültetek.

Így van. Ahhoz, hogy mentálisan eljussunk erre a szintre, nagyon sok mindenre volt szükség. Először is, a csapat magja mostanra érett be igazán. Ne felejtsük el, hogy korábban ritkán voltunk olyan kiélezett helyzetekben, mint egy olimpiai selejtező vagy egy Európa-bajnoki elődöntő. Szinte minden játékosunk meghatározó a saját klubjában, de a nemzeti mezt viselni és világversenyeken küzdeni a hazádért, az egy teljesen más lelkiállapotot követel.

Már a világbajnoki selejtezőn is éreztem, hogy mentálisan hatalmasat léptünk előre. Az pedig, hogy egy ekkora vereség után másnap felálltunk és megráztuk magunkat, egyértelműen a mentális erőnket bizonyítja. Persze ezen tudatosan is dolgoztunk: Judittal, az új sportpszichológusunkkal minden lehetséges forgatókönyvet átvettünk. Felkészültünk arra, mi a teendő, ha jól, és mi, ha rosszul indul a torna. Ez döntő szerepet játszott abban, hogy ilyen rövid idő alatt reagálni tudtunk, és másnap stabil, erős mentális állapotban léptünk pályára meccset nyerni.

A győztes meccseket nézve: az ázsiai csapatok ellen különösen tetszett, hogy bár tudtuk, fizikálisan és magasságban fölényben vagytok, ez hihetetlen tudatossággal párosult. Nagyszerűen olvastátok a játékot. Jó példa erre a japánok elleni meccs: amikor az ellenfél nagyon figyelt a belső posztos játékosokra, a legjobbkor lépett fel a külső sor, és jöttek a kulcsfontosságú triplák. Azt hiszem, tudatosság terén is hatalmasat lépett előre a csapat.

Mindig is a csapategység volt a legnagyobb erősségünk, amit már sokszor hangsúlyoztunk is. Rengeteg olyan játékosunk van, aki egy adott napon képes extra formát nyújtani és meccseket eldönteni. Bár pontosan tudtuk, mi az ázsiai csapatok ellenszere, és hogyan győzhetjük le őket, a megvalósítás negyven percen át tartó, maximális koncentrációt igényelt.

A japánok elleni mérkőzés a végére ugyan simává vált, de kőkemény munkát tettünk bele. Hiába a magassági fölényünk támadásban, ha védekezésben nem teszünk bele brutális energiát, hogy megállítsuk őket. A dobótávjuk sokkal nagyobb, mint a legtöbb európai csapaté, így amíg elöl kihasználjuk az előnyünket, hátul annál is többet kell dolgoznunk: folyamatosan ott kell lennünk, nem maradhatunk le, és segítenünk kell egymásnak. Ezt tudatosan felépítettük, és mindig akadt valaki, aki a legfontosabb pillanatokban lendítette át a csapatot. Japán ellen az első félidőben Lelik Réka extra teljesítményére volt óriási szükségünk.

A szünetben igazán megráztuk magunkat, és egy olyan második félidőt produkáltunk, amivel végül sima mérkőzést csináltunk belőle. Ehhez az is kellett, hogy védekezésben ne hagyjuk őket belelendülni a kinti dobásokba. Az első meccsükön bizonyították, hogy az egyik játékosuk képes akár kilenc triplát is bedobni – bennük van a kinti extra, amivel tényleg bárkit el tudnak kapni, hiszen ez a stílus rendkívül kellemetlen tud lenni.

Tudom, hogy a sportolók nem szeretnek a saját teljesítményről beszélni vagy azt értékelni, de muszáj megkérdeznem: ez volt a válogatottban az eddigi legjobb egyéni teljesítményed?

Mindenképpen a legjobbak közé tartozott, bár az első és az utolsó meccs miatt maradt bennem egy kis hiányérzet. Igyekeztem a maximumot nyújtani, és ott segíteni a csapatot, ahol csak tudom, ami szerintem többé-kevésbé sikerült is. Csapatsport lévén az egyéni teljesítményhez elengedhetetlen a csapat hozzájárulása. Hiába emelik ki egy-egy játékos formáját, ahhoz, hogy nekem bemenjenek a dobásaim, az kell, hogy a többiek támogassanak, és azokra a figurákra fókuszáljunk, amelyek az adott mérkőzésen működnek.

Feltétlenül szerettem volna hangsúlyozni: a jó játékomhoz abszolút kellett a csapat is. Ettől függetlenül folyamatosan azon dolgozom, hogyan tudnék még jobb lenni. Nem egyszerű, de a célom az, hogy minden tornán stabil teljesítményt nyújtsak, és az ötödik-hatodik meccsen se legyen hullámzó a formám. Látom magam előtt a fejlődési lehetőséget, de összességében nagyon örülök, hogy így tudtam segíteni a csapatot ehhez a történelmi sikerhez.

Érdekes, amit a csapat szerepéről mondtál. Azt is látom, hogy taktikai téren sokat fejlődünk. Bár a magyar klubok gazdasági okokból mind a mai napig küzdenek a minőségi magasemberek szerződtetésével, a válogatott játékosai mégis egyre jobban használják a belső embereket, egyre jobban megtalálják őket. Ebben egyértelmű az előrelépés.

Így van, abszolút. A világbajnoki selejtezőn még nem volt egyszerű áttérni a két magasemberes felállásra, hiszen év közben kevesen játszanak ilyen rendszerben. Dorka és én szerencsés helyzetben vagyunk, mert a klubcsapatainkban szinte mindig ebben a felállásban kosárlabdázunk, de a válogatott szintjén ez sem egy automatikus folyamat. Sokat léptünk előre, amihez az is kellett, hogy volt egy hónapunk a felkészülésre.

Bár Dorka csak később csatlakozott, Kingával, Judie-val, Frankával és az elején Krasovec Lilivel is tudtuk gyakorolni ezeket a magasabb szerkezeteket. Ez nagyon hasznos volt, és szerintem a kinti-benti játékunk már kifejezetten jól működik. Vannak kiváló dobóink és olyan játékosaink, akik képesek megbontani a védelmet. Ha bejön a labda, és az ellenfél becsapdáz minket – ahogy a japán meccsen is történt –, gyorsan kipasszoljuk, és már jöhetnek is a kinti dobások. A szerkezetünk ebből a szempontból kifejezetten veszélyes, hiszen távolról, palánk alól és a helyzetfelismerésekben is erősek vagyunk.

Biztos vagyok benne, hogy ebben is fogunk még fejlődni, és a hozzánk nemrég csatlakozó tehetséges fiatalok is egyre magabiztosabb tagjai lesznek a keretnek.

A vége felé közeledve: csapatkapitányként mit gondolsz, mit kell tennetek ahhoz, hogy ez a hihetetlenül pozitív lendület megmaradjon? És ehhez kapcsolódva: az európai riválisok ellen, például a hamarosan kezdődő Eb-selejtező sorozatban, mire lehet elég az a játék, amit a vb-n mutattatok? Nem is a számszerű eredményre gondolok, hanem arra, hogy ez a stílus működhet-e?

Meg kell tartanunk azt az agresszivitást, amelynek az útjára léptünk. Sokat fejlődtünk ezen a téren, bár mindig van hová előrelépni, és igenis agresszívnek kell maradnunk a nálunk fizikálisan erősebb ellenfelekkel szemben is. Az európai mezőny rendkívül erős, és a köztudatban él az az elvárás, hogy ezekből az Eb-selejtezős csoportokból illik kijutni, ami az előző ablakban sajnos nem sikerült. A mostani csoportunk sem könnyű, a németek például bejutottak a legjobb négy közé, így ellenük biztosan nehéz dolgunk lesz, de a másik két ellenfelünket sem szabad egy másodpercre sem lebecsülni.

A világbajnoki szereplésnek hatalmas erőt és löketet kell adnia. Ahhoz azonban, hogy ezt a szintet megtartsuk, a következő minimális lépés az Európa-bajnoki kijutás. Hiszen Európa-bajnokságról tudunk csak az olimpiai álmok felé lépni, így a legfontosabb, hogy miután megünnepeltük ezt a történelmi sikert, két lábbal a földön maradjunk, és a következő feladatra fókuszáljunk.

Folyamatosan előre kell lépnünk, egyetlen eredmény nem lehet elég ahhoz, hogy hátradőljünk. Nem is elégszünk meg ennyivel, komolyan készülünk az Eb-selejtezőkre. Szinte hihetetlen, de hamarosan újra együtt lesz a válogatott. A legfontosabb az, hogy a nehéz pillanatokban a mostani élmények adjanak erőt és motivációt, de a fókusz már maximálisan azon legyen, hogyan tudjuk sikerrel venni az Eb-selejtezőt.

Kívülről nézve is fárasztónak tűnik, hogy a vb után szinte azonnal beindul a klubszezon. Ugyanakkor pont ebben látom az értékét: az élet nem engedi, hogy túlzottan belesüppedjen a közeg a sikerbe. Ahogy mondani szokták, könnyen lehetett volna belőle kettővel több ünnepség vagy médiaszereplés a kelleténél. A feszes tempó viszont meggátolja, hogy az eredményt túlgondoljuk vagy túlragozzuk, ami szerintem érdemi segítség.

Igen, van ilyen olvasata is, hogy segítség, mivel rögtön ott a következő feladat és cél, így nincs idő azon rágódni, hogy mit és miért csináltunk. Persze ennek megvan a másik oldala is: egy sikertelen torna – mint amilyen az előző Eb- vagy olimpiai selejtező volt – után szintén nem volt időnk feldolgozni a történteket, mert azonnal vissza kellett térnünk a klubjainkhoz dolgozni. Bár jó, hogy nincs idő túlgondolni a dolgokat sem pozitív, sem negatív irányban, ez korántsem egyszerű helyzet.

Nyilvánvalóan profik vagyunk, sokat dolgozunk a mentális egészségünkön, és óriásit léptünk előre, de a szurkolók gyakran nem látják, mi zajlik a kulisszák mögött. Csodálatos, hogy élsportolóként azt csinálhatjuk, amit szeretünk, de nem mehetünk el amellett, hogy mentálisan ez mennyire megterhelő. Képzeld csak el: külföldi játékosként bekerülsz egy új városba, egy új országba, egy teljesen ismeretlen közegbe, mindezt úgy, hogy hátrahagyod a megszokott, komfortos környezetet, ahol mindenki tudja, mire vagy képes, és te is tudod, mit várnak tőled. Ebből a burokból kilépve elkezdeni egy új klubszezont sosem könnyű. Ugyanakkor éppen az ilyen sikerek és eredmények adnak megerősítést és erőt a következő időszakok kihívásaihoz.