Hiszek benne, hogy meglesz az eredménye – interjú Bagó-Kovács Georginával

Közel állt az első győzelme megszerzéséhez a Darazsak Sportakadémia múlt héten a Dávid Kornél KA elleni bajnoki mérkőzésén. Az újonc szezonjának eddigi alakulását a közelmúltban Srdjan Radulovic vezetőedzővel értékeltük. Ezúttal Bagó-Kovács Georginával, a csapat legtapasztaltabb játékosával beszélgettünk.

Múlt héten készítettünk egy átfogó edzői értékelést. Nézzük egy kicsit a játékos szemszögéből, hogy értékeled a szezon eddigi alakulását?

Nehéz pár hónapon vagyunk túl. A másodosztály után nekem is, illetve az egész csapatnak fel kell venni az A-csoportos ritmust, ami nem egyszerű. Nem kicsi az ugrás a B-csoport és az A-csoport között.

Úgy érzem, jó úton haladunk. Jó az edzésmunka és fejben is ott vagyunk, a nagyobb vereségeket is át tudtuk beszélni az öltözőben. Tisztában voltunk vele, hogy nem azokat kell feltétlen megnyerni, viszont szerettünk volna minden meccsel fejlődni. A DKKA ellen ki is jött, hogy van keresnivalónk az A-csoportban.

Most előre szaladtunk, de ugorjunk vissza nyárra. Mi szólt Sopron mellett?

Az elmúlt két évben a B-csoportban játszottam a ZTE-vel. Az utolsó időszakban azt éreztem, hogy több vagyok ennél és szeretnék újra a legmagasabb osztályban bizonyítani. Tavaly VAL-ban, pontban, gólpasszban is a rangsorok elején álltam és nem volt ilyen szempontból kihívás.

Szerettem volna komolyabb szinten kipróbálni magam és úgy érzem, hogy bennem is van ez a komolyabb szint, hiszen előtte hat évet lehúztam az A-csoportban. Fejben most jött el újra az ideje.

Az utolsó mondat a kulcs számomra. Nyilván alacsonyabb osztályban és más célokért játszottál a ZTE-vel, de közben abban a közegben egy rutinos húzóemberként gyűjthettél tapasztalatot. Mennyire formált téged ez a két év?

Nagyon sokat. Az utolsó két A-csoportos szezonban már játszottam a kötelező U20-as perceken túl a második félidőkben is, de nem számítottam meghatározó embernek. A B-ben viszont megtapasztalhattam ezt a vezér-szerepet.

Utánpótlásban mindig ebben a szerepben számítottak rám az edzőim, de az egészen más. Felnőttben beleszokni nem volt egyszerű, de ebben a két évben ezt sikerült megugrani és ez vezetett az A-csoportos visszatéréshez. Olyan visszatérést szerettem volna, ahol kapok játéklehetőséget és szintén vezér-szerepben lehetek.

Megállja a helyét, ha azt mondom: Sopronban gyakorlatilag ugyanazt várják tőled, mint Zalaegerszegen?

Igen, pontosan!

Az élvonalba igazoltál felnőtt játékosként, de mégis egy sportakadémiai közegbe csöppentél. Milyenek az első benyomásaid?

Nagyon profi közegbe kerültem, igazából is nem is gondoltam volna, hogy ennyire profi lesz. Zalaegerszegen is megvolt minden, de amit Sopronban tapasztalok, olyan szerintem nem sok helyen van az országban.

Külön fiziós, külön egyéni képző és sorolhatnám – nagyon odafigyelnek ránk. Egyébként ez elsőre kicsit új is volt, hogy ennyi szakemberhez kell alkalmazkodni, de ahogy a játékosokhoz állnak és támogatnak minket, az elismerésre méltó.

Amikor nyáron elkezdődtek a beszélgetések az élvonalbeli szezonról, a célokat, a várható eredményeket és ezzel együtt azt, hogy lesznek nehezebb időszakok, tisztáztátok?

Igen, külön sportpszichológus is dolgozik velünk, de ettől függetlenül a klubvezetés rögtön az elején egyértelművé tette: ez egy hosszú folyamat és nem várhatjuk el rögtön a legelején, hogy nagy csapatokat legyőzünk. A sport egész egyszerűen nem így működik.

Ahogy segítjük egymást és segítenek nekünk a sportakadémiai körülmények, ez teljes mértékben kezelhető. Egy hosszú folyamat végén azt szeretném, hogy tavasszal már győzelemről beszélhessünk és a play-outba több önbizalommal, több rutinnal menjünk be, így megőrizzük az első osztályú tagságot.

Várnak tőled mást, mint Zalaegerszegen?

Ami elsőre szembetűnő, hogy sokkal több az edzés. El is várják, hogy minden edzésen 110%-on pörögjünk. Ha kicsit is lazsálás van, már nem jó szemmel néznek ránk. Ez teljesen normális, hiszen, ha edzésen nem dolgozunk maximumon, akkor nem várhatjuk el, hogy akár fele annyira jól sikerüljenek a dolgok a mérkőzéseken.

Srdjan következetes edző. Mindig azt mondja, hogy hibázhatunk, de csináljuk maximálisan. Érezzük a bizalmát minden egyes nap. Nincsenek fix kezdők sem. Ha valakinek van egy jobb meccse és utána maximumot hoz az edzéseken, akkor a következő alkalommal az a játékos kapja meg a bizalmat.

Ezzel kialakult egy egészséges verseny a helyekért, amire nagy szükség van egy fiatal csapatban. Ennek az a lényege, hogy itt senki nem kap ajándékba fix 20 perceket, hanem azért tennie kell. Szerintem ez a csapat vázát adó 16-17 éves játékosoknak jó üzenet, hogy tenni kell az élvonalbeli szereplésért.

2001-es születésű vagy, finoman szólva sem számítasz idősnek. A csapat átlagánál azonban idősebb vagy és tudjuk, hogy ebben az életszakaszban ez a pár év még sokat jelent. Megvan a kellő kémia? Sikerült beilleszkedni és elfogadtatni magad?

Elsőre egy kicsit megijedtem. Éreztem, hogy idősebb vagyok. Ráadásul sokat voltam korábban NB1-es öltözőben és itt az elején más volt az öltöző hangulata. Kellett idő, hogy elfogadjanak. Mára azonban már jó közösség formálódott és megvan a tisztelet. Ez is szükséges ahhoz, hogy előrébb tudjunk lépni. A lányok is érzik, hogy a pályán belül és azon kívül is rendelkezésre állok bármilyen kérdésben. Egyre többször fordulnak hozzám és beszélgetünk.

Mit tapasztalsz, mi az, amiben fejlődött a csapat az elmúlt hónapokban és miben kell még erősödni, hogy a versenyképességetek javuljon?

Az elején az volt a probléma, hogy bárki hibázott a csapatból, az első hiba után „lenyomta saját magát” és elbizonytalanodott. Most már sokkal jobban elfogadta a csapat azt a szemléletet, ha hibázol is, nem baj, de „halj meg védekezésben”.

Elkezdtük felvenni a ritmust és beláttuk, hogy bátorságban, sebességben és hozzáállásban is sokat kellett váltani. Ezek azok a területek, ahol tudtunk előre lépni.

A DKKA elleni végig kiélezett mérkőzésen mi állt össze? Lehet ezt tovább vinni a folytatásra?

Ahogy edzőnk fogalmazott, mindenkiben megvolt az a jó értelemben vett kis pitbull. Megéreztük, hogy milyen, amikor nagyon jó meccsen kapunk ki pár ponttal. Nem zárom ki, hogy akár még ebben a naptári esztendőben meg lehet az első győzelmünk.

Talán ebből is érződik, hogy a DKKA ellen hittük el először, hogy van keresnivalónk. A BEAC meccset csúnyábban buktuk el, mint terveztük. Most viszont nagyon jól edzettünk előtte. Edzésen is érezni lehetett, hogy sokkal több van bennünk.

Úgy mentünk ki, hogy igenis mutassuk meg. Még akkor is, ha az ellenfelünk – főleg az új igazolása után – rutinosabb volt. Ez a bizonyítási vágy végig látszódott. Védekezésben is előrébb tudtunk lépni és ez meghozta a jó ritmusú támadást.

Itt vagyunk december első napján és az év utolsó hónapjában az ember mérleget von a hátunk mögött hagyott esztendőről. Megérte belevágni?

Úgy érzem, hogy igen! Hiszek benne, hogy tényleg meglesz az eredménye. Lehet, hogy sokan nem bíztak vagy bíznak bennünk, de szeretnénk megmutatni, hogy igenis nagyon tehetséges játékosaink vannak. Nem csak külföldi és rutinos játékosokkal lehet NB1-ben maradni. Ez motivál minket a jövőben.