Hirdetés
Nagyvilág

Hivatalosan is megnyitották a tokiói olimpiát



:

:

Fotó: IOC

Hirdetés

Pénteken magyar idő szerint a délutáni órákban került sor a tokiói olimpia megnyitó ünnepségére.

Vannak pillanatok a sportrajongók életében, amik örökre bevésődnek az ember emlékezetébe. Ezek általában feledhetetlen sikerekhez kötődő diadalittas momentumok. Az olimpiai megnyitó kapcsán egészen más aspektusból mondhatjuk azt, hogy a képek örökre velünk maradnak. A világjárvány miatt zárt kapuk mögött, teljesen üres stadionban 364 nappal az eredetileg tervezett rajt után vette kezdetét a tokiói olimpia.

Kevesebb, mint 1000 meghívott vendég foglalt helyet a lelátón, köztük Naruhito japán császár, aki négy évesen gyermekként az 1964-es tokiói megnyitón is már ott volt az előkelőségek között. A világ vezető hatalmai közül a következő két olimpia házigazdái képviseltették magukat a legmagasabb szinten. 2024-ben Párizs lesz a házigazda, így Emmanuel Macron francia elnök is a helyszínen követte a megnyitót. 2028-ban pedig Los Angeles. Az Egyesült Államokból Jill Biden érkezett, akinek ez az első önálló hivatalos útja first ladyként.

Az ünnepség eleje egyértelműen a világjárványra reflektált. Önállóan edző sportolókat láthattunk. Köztük olyan japán sportolók szerepeltek, akik éppen a világjárvány miatt maradtak le az ötkarikás játékokról, de már újrakezdték az edzést, hogy Párizsban ott lehessenek. “Nem szabad feladni” –  egy nagyon fontos üzenete volt a megnyitónak. A házigazda Japán zászlajának felvonása mellett végig az emlékezésről szólt ez a szegmens. Gyászszünet során a koronavírus járvány áldozataira, illetve az olimpiai közösség közelmúltban elhunyt tagjaira emlékeztek. Kiemelték azokat, akik az olimpiák alatt veszítették életüket. Az 50 éves évfordulóhoz közelítve az 1972-es müncheni terrorcselekményben meghalt izraeli sportolókról külön is megemlékeztek.

Fotó: IOC

Ezt követte a sportolók bevonulása, ahol 206 küldöttséget láthattunk. A menekültek olimpiai csapatát, illetve 205 nemzeti olimpiai bizottság képviselőit. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lehetővé tette, hogy a résztvevő nemzetek női és férfi zászlóvivőt is jelölhetnek a megnyitóra. Ezzel a többség élt is. Női kosárlabda szempontjából kivételes este volt. Az Egyesült Államokból Sue Bird, Szerbiából Sonja Vasic, Kanadából Miranda Ayim vihette hazája zászlaját. Volt egy 3×3-as zászlóvivőnk is, Mongóliából Khulan Onolbaatar.

A női kosárlabda torna magyar szempontból azért is érdekes, mivel a Sopron Basket együtteséből négy játékos: Jelena Brooks, Nevena Jovanovic (Szerbia), Gabby Williams (Franciaország) és Napheesa Collier (USA) is ott van a mezőnyben. Nagyjából 5700 sportoló érkezett a megnyitóra, ami jóval kevesebb az átlagosnál. Ennek megfelelően még a stadionban a várakozás alatt sem alakult ki tömeg. Mindenki maszkot viselt, de a másfél méteres távolságtartás nem volt reális elvárás a résztvevők felé.

Fotó: IOC

A sportolói bevonulás után következett az este leglátványosabb és leginkább szívbe markoló eleme, amikor 1824 drón földgömböt formált a stadion felett. Eközben John Lennon és Yoko Ono ikonikus dala az “Image” szólt. Mindent földrészt egy előadó képviselt. Többek között John Legend és Keith Urban is szerepet kapott. Ez összességében egy kiváló átkötést jelentett a beszédekhez.

Fotó: IOC

Seiko Hashimoto, a szervezőbizottság elnöke köszönetet mondott a vezető döntéshozóknak a támogatásért és azért, hogy lehetővé tették az esemény lebonyolítását. Felidézte, hogy 10 éve, amikor ez az út elindult, egy tragikus földrengés, most pedig a járvány, kérdőjelezte meg a sport erejét. Reményét fejezte ki, hogy az olimpiával egységet hozhatnak. “Hiszek a sport erejében és abban, hogy reményt ad az embereknek.” – mondta Seiko Hashimoto, aki az elkövetkezendő generációknak ajánlotta az olimpiát és az azzal teremtett értéket.

Thomas Bach, a NOB elnöke vélhetően sportvezetői karrierje egyik legnehezebb beszédét mondta. Felfoghatatlan szituáció egy zárt kapus olimpia megnyitó. “Ez a remény pillanata. Igen, nagyon különbözik attól, amit elképzeltünk. Élvezzük ki a pillanatot és azt, hogy újra együtt lehetünk.” – fogalmazott. A sportvezető kiemelte, hogy az olimpián 205 nemzeti olimpiai bizottság és a NOB menekültcsapata egy fedél alatt alatt közösen küzd, ami jól mutatja a sport összetartó erejét. “Reményt ad a további közös utunkhoz.” – tette hozzá.

A NOB elnöke hangsúlyozta, hogy a japán nép minden elismerést, tiszteletet megérdemel. Rendkívül komoly munka volt az olimpiát megszervezni, olyan kihívásokkal találkoztak, amivel még soha. A “legmélyebb háláját” fejezte ki. Kiemelte: 10 éve Tokió azzal kereste meg, hogy szeretnék az 1964-es olimpia szellemét visszavinni a városba. Azóta egy tragikus földrengés történt és a koronavírus járvány is megjelent. “A sok meg nem énekelt hősnek” hálával tartozik. Méltatta a több ezer önkéntest. “Önök Japán legjobb nagykövetei.” – tette hozzá.

Fotó: IOC

Bach beszédében igyekezett reflektálni a világ sportját is érintő nehézségekre. Beszélt a bizonytalanságról és arról, hogy a sportolók nem tudhatták: mikor edzhetnek, megrendezik-e a versenyeiket. “Küzdöttél, nem adtad fel, ma valóra váltod az olimpiai álmodat.” – szólt a körülötte állókhoz, majd kitért arra, hogy a nemzeti olimpiai bizottságok, a sportági világszövetségek, a szponzorok és a közvetítő partnerek kitartó együttműködése, hogy most megrendezésre kerül az esemény.

Az idei olimpia fő gondolatával zárta a beszédét a német sportvezető: korunk nagy kihívásait összefogással tudjuk megoldani. Több szolidaritásra van szükség. A javak megosztására, gondoskodásra, hogy jobbá tegyünk a világot. Újra kitért a menekült olimpiai csapatra, melynek tagjai “tehetségükkel, emberi lelkületükkel, bizonyítják, hogy milyen értéket jelentenek a társadalomban.” Közösségben mindenki egyenlő, egyesíti a világot az olimpia, mely a szolidaritás, a megkülönböztetés mentesség szimbóluma.

Olimpia jelmondatát is kibővítették:

Gyorsabban, magasabbra, erősebben, együtt!

Fotó: IOC

Thomas Bach beszéde után megérkezett az olimpiai zászló, melyet három női és három férfi sportoló hozott be. Közöttük minden kontinensnek voltak képviselői. Tőlük pedig a járvány elleni küzdelemben résztvevő hétköznapi hősök vették át, hogy végül a japán védelmi erők vonják fel. Iskolás kórustól meghallgathattuk az olimpiai himnuszt. A komoly pillanatok után egy könnyedebb blokk következett az olimpiai helyszínek bemutatásával, a piktogramokat három zseniális pantomimes szemléltette, majd egy kis ízelítőt kaptunk a kabuki színházból Hiromi jazz-zongorista kíséretében.

Korábban a NOB elnöke úgy fogalmazott: “az összetartás érzése a fény a világjárvány sötét alagútjának végén. Ma egyesülve osztozunk ebben a pillanatban, az olimpiai láng láthatóbbá teszi az alagút végén lévő fényt.”

A fenti a gondolatnak tökéletesen megfelelt az olimpiai láng megérkezése és meggyújtása. A lángot ismert japán sportolók hozták meg, de futott vele orvos és ápoló is, akik a Covid-ellen harcolnak a frontvonalban. Többek között baseball játékosok is vitték, majd Wakako Tsuchida személyében egy olyan paralimpikon vette át a lángot, aki nyári és téli paralimpián is nyert érmet. Tőle fiatal tehetségek kapták, végezetül pedig Naomi Osaka, japán jelenlegi legismertebb női sportolója. A teniszezőnő a kiváló sportteljesítménye mellett nagyon fontos társadalmi kérdésekben nyilvánul meg és próbál példát mutatni.

Naomi Osaka a Fudzsit szimbolizáló emelvényen gyújtatta meg a lángot, mely innen a következő 16 napban bevilágítja a XXXII. nyári olimpiai játékokat.

Fotó: IOC

Hirdetés