Hirdetés
Magyarország

Hollandia ellen kezdi az Eb-selejtezők sorát válogatottunk



:

:

Hirdetés

Csütörtökön Amszterdamban Hollandia ellen megkezdi szerepelését a 2021-es női kosárlabda Európa-bajnokság selejtező-sorozatában a magyar válogatott. Nem vár könnyű rivális a magyar csapatra a nyitányon.

Kezdjük a legfontosabbal, a 2021-es spanyol-francia közös rendezésű Európa-bajnokság selejtezőjében Magyarország Hollandiával és Szlovákiával került egy csoportba. Összesen kilenc csoportban zajlanak majd a küzdelmek. Az első helyezettek, illetve az öt legjobb második kvalifikálja magát a kontinenstornára. A kilencből három csoport van, amelyet mindössze három gárda alkot, a miénk az egyik. Az előttünk álló pár nap így a legfontosabb lesz ezen sorozat alkalmával. November 14-én, csütörtökön 19 óra 30 perctől Amszterdamban lép pályára Székely Norbert együttese, majd 17-én, vasárnap Sopronban fogadjuk 20 óra 30 perctől Szlovákiát. Ezzel tehát a felét teljesítik is a selejtezőnek a magyar lányok.

Úgy kezdi meg a szereplését válogatottunk, hogy a csoportjában a legmagasabban jegyzett gárdának számít. A másik két riválisunk nem vett részt a 2019-es Európa-bajnokságon, ahol a mieink egészen a legjobb nyolcig meneteltek. Ez egy nagyon kedvező induló pozíció, de egyben rögtön egy szokatlan versenyhelyzetet teremt. Jellemzően mi voltunk a bravúrban bízó “kiscsapat”. Most azonban a magyar lépett elő azon együttessé ebben a trióban, amelyet úgymond “le kell győzni” az Eb-ért. Ennek megfelelően megjelenik egy olyan teher, hogy mindkét rivális a bravúr reményében, hatványozott erővel fut ki ellenünk a pályára.

A selejtezőt három nagy összeállítással vezettünk fel lapunkban. Készítettünk hosszabb interjút Székely Norbert szövetségi kapitánnyal. Összeállítottunk egy részletes csapatbemutatót Hollandiáról és a magyar válogatott játékosok idei statisztikáit is csokorba szedtük. Az Európa-bajnoksághoz képest változott a keret: Horti Dóra és Varga Zsófia visszavonult a válogatottságtól, az eddigi csapatkapitány, Raksányi Krisztina pedig jelenleg műtét után lábadozik. A novemberi összetartásra korábban kihirdetett összeállítás pedig szintén csökkent egy fővel. A soproni edzőtábor elején vált hivatalossá, hogy a novemberi válogatott programban Dombai Réka nem vesz részt. Raksányi Krisztina sérülése miatt új csapatkapitány szerepel a válogatott élén. Ezt a szép feladatot Dubei Debóra kapta.

Hollandiában komoly várakozások előzik meg a selejtezőt. Már az előző sorozatban is nagyon erőseknek bizonyultak hazai pályán. Bulgária legyőzése mellett Ukrajnát és Spanyolországot is megszorongatták, ezt az irányt mindenképpen tovább vinnék. Számunkra különösen az ukránok elleni meccs figyelmeztető, amikor hat perccel a vége előtt is még csak 5 pont hátrányban követték riválisukat. A hollandok komoly utánpótlás szakmai programmal dolgoznak. A nagy négyes (Spanyolország, Franciaország, Oroszország, Olaszország) mögött az egyetlenek, akik az U20-as  A-divíziós Európa-bajnokságokon az elmúlt öt évben kétszer is dobogóra állhattak. 2015-ben és 2018-ban szereztek bronzérmet. A keretükben már mindkét generáció domináns alakjai helyet követeltek maguknak. Laura Westerik például a 2018-as csapat meghatározója volt, míg Laura Cornelius a 2015-ös gárdáé.

A mindenkori holland válogatottakat egy magas szerkezet jellemzi. Jól lepattanóznak és komoly fegyvertény számukra, hogy – különösen hazai pályán – extrán dobnak. Gyors kosárlabdára építik csapatjátékukat, női mezőnyben szokatlanul nagy számú mezőnykísérlettel dolgoznak. Ütőképes hazai bajnokság hiányában a keretüket légiósként is eredményesen teljesítő játékosok alkotják. Komoly hagyománya van a holland kosárlabdában annak, hogy a legjobbjaik az Egyesült Államokban tanulnak. Idén is lesz ilyen szempontból egy visszatérő debütálójuk. Emese Hof, aki Miamiban járt egyetemre és ott kiváló teljesítményt nyújtott. A 191 cm magas center tavasszal diplomázott és utána megmutathatta tudását a Phoenix Mercury edzőtáborában. Európában pedig a Salamanca csapott le rá. A spanyol élcsapatban az Európa Kupa csoportkör felénél 18.5 perc alatt 6.7 pont és 4.3 lepattanó volt az átlaga.

„A hollandok elképesztően fizikális csapat. Jó és erős játékosaik vannak, akik légiósként keresik a kenyerüket. Nehéz mérkőzésre számítunk kint. Jól dobó játékosok alkotják a keretüket, különösen hazai pályán erősek. A védekezésre nagyon komoly hangsúlyt kell fektetni.” – jellemezte lapunknak adott korábbi nyilatkozatában az első riválist Székely Norbert. Statisztikai összefoglalónkban válogatottunk keretével kapcsolatban kiemeltük, hogy a bajnokságot tekintve mindenki legalább 11 percet átlagolt idén és kilencen átlagban 20 perc felett töltöttek a pályán. A 15 főből 13-an az idei évadban is megmutathatták magukat az Euroligában vagy az Európa Kupában. Bízzunk benne, hogy ez a fajta rutin és a nyári Európa-bajnokságon látott szervezett, korszerű kosárlabda hozzásegíti a magyar lányokat a sikeres rajthoz.

Hirdetés