Hirdetés
Magyarország

Hollandia ellen vív Eb-selejtezőt szombaton a magyar válogatott



:

:

Hirdetés

Szombaton 18 órától Amszterdamban, Hollandia válogatottja ellen megvívja harmadik mérkőzését a 2021-es női kosárlabda Európa-bajnokság selejtező-sorozatában a magyar válogatott.

A magyar válogatott napra pontosan egy évvel ezelőtt ugyanezen az amszterdami helyszínen 66-56-ra alulmaradt Hollandiával szemben, majd Sopronban Szlovákiát 73-59-re múlták felül a mieink. Azóta a világjárvány felülírta a mindennapokat és a sportéletet is. A selejtezők buborékos rendszerben folytatódnak, aminek eredményeként több válogatott, így a magyar is, elveszítette annak a lehetőségét, hogy hazai pályán szerepelhessen fontos mérkőzésen. Ezzel azonban már nem szabad foglalkozni, ilyen körülmények között kell megvívni ezt a kulcsfontosságú csatát. Csoportunk kiegyenlítettebb nem is lehetne, mivel három forduló után mindhárom együttes 1/1-es mutatóval várja a folytatást.

A tavalyi hollandiai mérkőzésre egy nehéz helyzetben került sor. Kevés információ állt rendelkezésre a csapatukról, miközben nálunk a 2019-es Európa-bajnokságon eredményes együtteshez képest Raksányi Krisztina, Horti Dóra és Varga Zsófia nélkül kellett pályára lépni. Ahhoz az összecsapáshoz képest lényegesen több információ áll a szakmai stáb rendelkezésére. A koronavírus és sérülések miatt ezúttal is vannak hiányzók. Határ Bernadett és Studer Ágnes, illetve Dombai Réka és Weninger. A magyar válogatott múlt pénteken kezdte az összetartást Székesfehérváron és kedden utazott Hollandiába. A buborékos rendszernek az előnye, hogy hosszabb időt tölt a mérkőzés helyszínén a csapat és így van idő alkalmazkodni a körülményekhez.

A hollandok csütörtökön 84-64-re alulmaradtak Szlovákiával szemben. A második negyedben 13 ponttal vezettek és még a félidőben is 43-36 állt az eredményjelzőn. Az első 20 percben nyolcból hat triplát értékesítettek, de a második félidőben egyetlen távoli dobásuk sem ért célt. A szlovák csapat fizikális játéka egyértelműen érvényesült. 48-21-re nyerték a harmadik és a negyedik negyedet. Úgy teljes a kép, ha hozzátesszük, hogy a hollandoknál a légióskodó profikon túl a keret többi tagja nincs játékban és ez ezen a szinten óriási lépéshátrány. Nagy kérdés, hogy a vereség után riválisunk mennyire tud regenerálódni és hogyan csapódik le náluk az eredmény. Csalódás vagy inkább egy veszíteni való nélküli fokozott bizonyítási vágy jelenik meg.

“Intenzív, nagyon aktív védekezésre van szükségünk, támadásban pedig nagy sebességgel kell játszanunk ahhoz, hogy a technikai fölényünk érvényesülhessen.” – fogalmazott Székely Norbert, szövetségi kapitány az MTI pénteki összeállításában és ennél sokkal találóbban nem is lehet összefoglalni a találkozóval kapcsolatos esélyeket.

A hollandok legismertebb játékosa Emese Hof, a Salamanca centere, aki az Egyesült Államokban kiváló képzést kapott. A szlovákok ellen 22 pontot ért el. Mellette még ketten szerepelnek Spanyolországban. A csütörtöki mérkőzésen a Gernika irányítója Laura Cornelius volt a második legeredményesebb 18 ponttal. Ők a legjobb formában és leginkább játékban lévő kerettagok az ellenfelünknél, akiket mindenképpen hatástalanítani kell.  Tavaly az egyik legnagyobb problémát az okozta, hogy 16 eladott labdája volt a magyar együttesnek és ebből 22 pontot értek el a hollandok. A szerzett pontjaiknak a harmada ilyen szituációk után született. Kevesebb ki nem kényszerített hibával, egy motiváltan és keményen játszó magyar válogatott favoritként lép pályára. Napjainkban azonban annyira speciális a sportélet (is), hogy rendkívül nehéz az esélylatolgatás és még egy versenysorozaton belül is – akár egyik játéknapról a másikra – változhatnak az erőviszonyok.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés