Hirdetés
Archivum

Holt klasszisa döntött a rangadón



:

:

Hirdetés

A Sopron-Gyõr rangadón egy félidõn át kiélezett játék zajlott, majd a harmadik negyedben a Sopron Holt vezetésével a kezébe vette az irányítást és végül behúzta a gyõzelmet.

Az alapszakasz végeredménye szempontjából fontos találkozóra gyûltek össze a csapatok Sopronban. A hazaiaknak gyõzniük kellett, ahhoz, hogy Pécsen az alapszakasz megnyeréséért léphessenek pályára, míg a Gyõrnek a biztos harmadik helyhez kellett a siker. A papírforma a Sopron gyõzelmét vetítette elõre, de Coleman és Horti hiánya  megkeverhette volna a lapokat.

Sok hibát és nagyon töredezett játékot hozott az elsõ negyed. A gyõriek kezdtek jobban, de a Sopron egy 8-0-s futással a játékrész végjátékára magához ragadta a kezdeményezést. A vendégek azonban nem hagyták magukat. A negyed utolsó két percében Carson pontjaival és egy 6-0-s sorozattal gyorsan visszajöttek a mérkõzésbe, így 20-18-as állás mellett érkezett el az elsõ kisszünet. Ebben a szakaszban nem alakult ki folyamatos játék, melynek oka, hogy 10 perc alatt 17 (!) személyi hibát fújtak be a játékvezetõk. Igaz ezzel megakadályozták, hogy esetleg túlzott keménység jellemezze az összecsapást.

A második negyed elején a gyõriek 7-0-val kezdtek és 20-25-re elléptek, nem kis idegességet okozva ezzel a soproni kispadon. Székely Norbert idõkéréssel próbálta rendezni a sorokat. Ez be is jött, a rövid pontképtelen periódus után felzárkózott és egyenlített a Sopron. A félidõ elõtti 2 percben úgy tûnt, hogy hazai vezetést hoz a szünet. Carson azonban tett róla, hogy döntetlen, 35-35 legyen az állás 20 perc játék után.

A harmadik negyed hozta meg a fordulatot. A Gyõr nagyon csúnyán beragadt és sok személyi hibát is összeszedtek, miközben a soproniaknál Amber Holt révén egy klasszis teljesítményt láthattunk. Hamar 7-9 pontra ugrott a differencia, majd amikor a játékrész második felében Hollingsworth kipontozódott, irgalmatlan nehéz helyzetbe kerültek a vendégek. A 29-13-es végeredményt hozó harmadik periódus végén 64-48-as hazai vezetést mutatott az eredményjelzõ.

A negyedik negyedre a fontos kérdések eldõltek és a különbség sem nõtt tovább. A Sopron összességében simán nyert, de a gyõrieknek is bíztató lehet, hogy a pécsi fellépésükhöz képest jobban tartották magukat. A vége 78-62 lett.

Az alapszakasz utolsó fordulója elõtt igen egyszerû a képlet. Az alapszakasz elsõ helyérõl a Pécs-Sopron rangadó dönt, aki ott nyer az várhatja elsõ helyrõl a folytatást. A Gyõr-FTC mérkõzésen pedig a harmadik hely sorsa lesz a tét. Tapodi Péter együttesének 9 pontot kell megõriznie a harmadik pozíció megszerzéséhez.

Eredmény

MKB-Euroleasing Sopon – SEAT Lami Véd Gyõr 78-62

Hirdetés