Hirdetés
Magyarország

Horti Dóra a visszavonulásról



:

:

Hirdetés

A közelmúltban a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában Horti Dóra volt a vendég, aki a visszavonulásáról, a civil életre történő átállásáról nyilatkozott.

A beszélgetés elején a ZTE NKK együtteséből visszavonuló válogatott center elmondta, hogy a járványhelyzettől független volt a döntése. “Ezt már a koronavírus magyarországi megjelenése előtt eldöntöttük a férjemmel. December, január magasságában már gondolkoztunk azon, hogy a következő szezonban nem fogok játszani.” – tette hozzá Horti Dóra, aki kiemelte, hogy így több időt tud kislányának szentelni.

“Nehéz volt előtte, főleg, hogy a gyerek januárban kezdett a bölcsiben úgy, hogy egész nap benn volt. Úgy nézett ki a hétköznapom, hogy reggel nyolckor elköszöntünk egymástól és csak esti edzés után hét óra fele találkoztunk. A hétvégék meccsekkel, utazással teltek és mentek el hetek, hónapok, hogy szinte nem találkoztunk.” – világította meg a döntés hátterét a 101-szeres válogatott játékos, aki több segítségre számíthatott az elmúlt időszakban. “Szüleim Szarvason, Zsolt szülei Szombathelyen laknak, helyben nem volt nagyszülő. Van egy kedves idősebb hölgy, akit Eszter 8-9 hónapos korában megismert és ő volt az, aki a mindennapok alatt segített. A férjemmel váltottuk egymást két edzés között. Amikor hosszabb útra indultunk, akkor a Zsolti anyukája vagy az én anyukám jött.”

A leállás után két hónapig edzésben maradt Horti Dóra. Azóta pedig a civil életre koncentrál.

Vége lett márciusban a szezonnak és akkor még két hónapig keményen edzettem és nem akartam, hogy a szervezetemet sokként érje ez a leállás. Utána azért sokkoltam a testemet pár hónapig, nem nagyon csináltam semmit, élveztük a nyarat. Azóta újra elkezdtem kicsit edzeni. Van a mindennapokban tennivalóm. A lányom most kezdte az óvodát. Túl vagyunk a beszoktatáson. Új lakásba költöztünk, ott is akad tennivaló. A reggelek ugyanúgy telnek, kelünk a kislányunkkal, visszük oviba. Utána van több időm. Most önszántamból mehetek edzeni. Ha nem megyek, nem megyek. Egyelőre nagyon élvezem, nekem ez több volt, mint 20 év. A hétköznapok, a hétvégéim, a nyaram is meccsekkel, edzésekkel teltek. Majd meglátjuk, hogy mikor lesz az, amikor vakarom a falat és akarok valami lényegeset csinálni.

– tette hozzá.

Horti Dóra eredményei: magyar bajnok (2008, 2009, 2011), Magyar Kupa-győztes (2012, 2016), Euroliga-elődöntős (2009), lengyel bajnoki ezüstérmes (2013), Lengyel Kupa-ezüstérmes (2013), U20-as Európa-bajnoki ezüstérmes (2006), U20-as világbajnoki 7. helyezett (2007), 3×3-as felnőtt- vb 5. helyezett (2012).

A beszélgetés során ezekről a sikerekről is kérdezték. “Nem gondolom, hogy bármi hiányozna a karrieremből. Úgy érzem, hogy kerek pályafutásom volt és most eljött annak az ideje, hogy a család legyen az első. Nincs az a lelkiismeret fordulás, hogy mással kell lennie a lányomnak, más megy érte a bölcsödébe.” – fogalmazott Horti Dóra, aki beiratkozott Szombathelyen az ELTE- szakedzőire.

“Ha valakinek edzői papírja van, az nem jelenti azt, hogy edző szeretne lenni. Azzal még én sem vagyok tisztában, hogy pontosan hol képzelem magamat: a pálya szélén szorosan, mint edző vagy esetleg egy klubnál dolgozó személy. Meglátjuk, ezért talán a mindennapokban nem annyira megterhelő, mint a kétszer két óra óra edzés és a meccsekre való utazás.” – mondta Horti Dóra, aki így zárta a beszélgetést:

Talán szerencsés vagyok ebből a szempontból, mert négy évvel ezelőtt, amikor elszakadt a keresztszalagom, majd teherbe estem utána, valamilyen szinten belekóstolhattam a civil életbe. A másik dolog, hogy márciusban leállt a bajnokság mindenki otthon edzett, ezért nem volt az, hogy én meccseket nézek, fájna a szívem, hogy nem vagyok a pályán. Lehet, hogy amikor elkezdődik a bajnokság, fájni fog a szívem, most úgy érzem, a legjobb helyen vagyok. Figyelem a csapatokat, fogom követni az eredményeket. Most az átigazolásokat is. Nem tűnik el az ember életéből kosárlabda, de tud az ember boldog lenni kosárlabda nélkül is.