Hirdetés
Magyarország

Hosszabb kihagyás után újra edzésben a Győr – Dubei Debórával beszélgettünk



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Hosszabb kihagyás után folytatódik a szezon az UNI Győr MÉLY-ÚT csapatának. Az Iványi Dalma által irányított együttes hétfőn kezdte meg felkészülését a következő, ELTE-BEAC Újbuda elleni mérkőzésre, mely szombaton, Budapesten kerül megrendezésre és a Magyar Kupa előtti főpróbaként fog szolgálni. A találkozó előtt a győriek válogatott húzóemberével, Dubei Debórával beszélgettünk, akivel előszőr is az elmúlt ‘COVID-dús’ időszakra tekintettünk vissza.

“Az elmúlt időszakban nálunk is voltak bőven betegségek, – aki épp nem COVID-ot, az valami másfajta betegséget kapott el – így a fő hangsúly leginkább az egyéni képzéseken volt. Heten, jó esetben nyolcan tudtunk csak edzésre járni, ami szinte lehetetlenné tette, hogy rendesen, csapatszinten tudjunk edzeni. Ez egy nagyon nehéz és hiányos időszak volt számunkra, amit remélhetőleg most be fogunk tudni pótolni.

A vírus teljesen megváltoztatta a februári programunkat, így a csapat számára a szünet is teljesen máshogy alakult. A DVTK elleni mérkőzésünk is el lett halasztva, majd a BEAC elleni találkozó is, ezáltal pedig a szünnapokat is változtatni kellett. A miskolci meccs hiányában majdnem egy héttel korábban kaptunk négy nap szünetet, amikor edzések sem voltak, így az leginkább pihenéssel, regenerálódással telt. Azóta viszont visszaállt minden a régi kerékvágásba, rendesen folynak az edzések és készülünk a következő megmérettetésre.” – számolt be az elmúlt időszakról honlapunknak Dubei Debóra.

A leállás előtti időszakban az UNI Győr mondhatni győztes szériában volt. Egy Szekszárd ellen elszenvedett vereség kivételével sorozatban nyolc mérkőzést nyert Iványi Dalma együttese – 180 fokos fordulatot vett a szerencséjük a szezon elejéhez képest. A válogatott klasszis egyben arra is kitért, hogy vajon minek is köszönhető ez a mostani siker, mi változott az idény elejéhez képest.

“Azt gondolom, hogy a szezon eleji szerencsétlenségek – betegségek, sérülések – mellett, legfőképpen irányító poszton voltak hiányosságaink, ezt mostanra sikerült korrigálnunk. Extra igazolásokat szerzett a klub az elmúlt időszakban, Jordin Canada, illetve Albina Razheva személyében, akik nem csak emberileg, de tudásilag is abszolút beleillenek a csapatba. Ők hatalmas változást, és annál is több segítséget jelentenek a pályán, így ez a győzelmi periódus agyrészben nekik is köszönhető.

Azt tudom mondani, hogy kezdünk összeállni, emellett pedig megerősödtünk. Sok mindenen mentünk keresztül viszonylag rövid idő leforgása alatt, és bár jelenleg sem tökéletes a helyzet – gondolok itt például Török Ági sérülésére, ami nem éppen jött jókor – sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzem magunkat, mint ezelőtt. Remélem ez majd a Magyar Kupán is meg fog látszódni, hiszen mostmár azon van a főbb hangsúly.” – tett említést Debóra a közelgő, miskolci rendezésű Magyar Kupáról, ám előbb a soron következő, BEAC elleni találkozóról mondott pár szót.

“A Magyar Kupa előtt még egy fontos mérkőzés következik számunkra, hiszen szombaton Budapesten lépünk pályára a BEAC csapata ellen. Ennek a találkozónak olyan szempontból van nagy jelentősége, hogy az első, ellenük játszott mérkőzésen húsz pontos vereséget szenvedtünk. Az eredményt olyan szempontból nem érzem reálisnak, hogy akkor még közel sem voltunk topp formában, viszont ez a helyzet mára már megváltozott. Mostmár teljes kerettel és erőbedobással fogunk ellenük kiállni és remélhetőleg meg fogjuk tudni mutatni, hogy mire is vagyunk valójában képesek.

Három hét esett ki mérkőzés nélkül, így ebben a következő felkészülési időszakban leginkábba azon fogunk dolgozni, hogy ez a kihagyás ne érződjön meg a BEAC ellen. Őket abszolút nem lebecsülve, de azt gondolom mindenki fejében, gondolataiban már ott motoszkál a Magyar Kupa is, viszont minden egyes nap próbáljuk hangsúlyozni, hogy most az elsődleges fókusznak a következő, BEAC elleni találkozón kell lenni. Ők is okoztak a szezon folyamán – akár ellenünk is – meglepetések, így nem szabad őket félvállról venni. Emellett pedig ez egy remek alkalom lesz egyben a gyakorlásra is, hogy egy ekkora szünet után nem rögtön a Magyar Kupával folytatjuk majd.” – fogalmazott Dubei Debóra, majd az interjút a már számtalanszor említett Magyar Kupával kapcsolatos várakozásaival zárta.

“A tavalyi szezonban sajnos nem sikerült négy közé jutnunk, ami eléggé nagy csalódás volt számunkra. Idén szeretném ha elsősorban meccsről-meccsre tudnánk haladni – mindig a soron következőre koncentrálva. Az első mérkőzést a PEAC ellen fogjuk játszani, amin mindent ki kell adnunk magunkból. Természetesen a győzelem a cél, ezért pedig mindent meg is fogunk tenni. Ha kell egy ponttal, ha kell hosszabbításban, de nyernünk kell, és majd akkor, utána koncentrálunk a következő feladatokra.”

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés