Hirdetés
Magyarország

Hosszabbítást követően búcsúzott az Euroligától az Aluinvent DVTK



:

:

Hirdetés

Hosszabbítást követően 81-68-as vereséget szenvedett az Aluinvent DVTK a Reyer Veneziától az Euroliga selejtezőjében. A magyar csapat így 156-153 arányban elveszítette a párharcot és az Európa Kupa főtábláján folytathatja nemzetközi szereplését.

Fotó: FIBA.Basketball

Az első meccset hazai pályán 85-75-re nyerte az Aluinvent DVTK. A csapatot elkísérő miskolci szurkolók biztatása közepette dobták fel a labdát Velencében, ahol a hazaiak kezdtek jobban. 4-4 után 13-2-es futással lépett el a Reyer Venezia. Az első negyedben 10 pont környékén állt be a differencia. A 17-ből hat mezőnykísérlete volt sikeres a DVTK-nak, így végül 10 perc után 24-13-ra mentek a hazaiak. A második negyed közepéig, 33-18-ig dominált a Reyer. A félidőig 16 egységig jutó Cyesha Goree vezetésével azonban megfogta a meccset a DVTK. A mieink visszajöttek 33-24-re és innentől sikerült megragadni a 10 pontos határ alatt.

A félidőben 40-33-ra vezetett a Reyer Venezia. Még Gintare Petronyte nélkül is nyerte a lepattanócsatát az olasz gárda, mely tartotta 50% feletti mezőnymutatóját is. A DVTK a hét szerzett labdájára és óriási küzdőszellemére építhetett. A harmadik negyedet 10-13 pontos olasz vezetés határozta meg. Bár támadásban továbbra is maradtak ki lehetőségek, de stabil védekezéssel nem engedte leszakítani magát a DVTK. A negyedik etapnak 59-46-ról futottak neki a felek. A játék képe nem változott ebben a periódusban sem. Óriási izgalmakra volt kilátás. Az utolsó három percbe érve Maja Skoric két büntetőjével 64-55-nél hosszú idő után ismét továbbjutásra állt a DVTK.

A hajrában mindkét fél előtt adódott több esély is, hogy a maga javára döntse el a selejtezőt. Az utolsó percben Skoric újabb két sikeres büntetője alakította ki azt a 71-61-es állást, ami már a rendes játékidő végéig nem változott. Ugyanúgy 10 pont lett a különbség, mint Miskolcon, így jöhetett az 5 perc ráadás. A hosszabbítás elején a DVTK kapta el jobban a fonalat és 71-68-as mérkőzésállásnál összessítésben 7 pontos előnyre tett szert. A folytatást meghatározta Goree, illetve Zele Dorina kipontozódása. Két eladott labdát megbüntettek az olaszok, akik fokozatosan visszajöttek. Amikor fél perccel a vége előtt Medgyessy is kipontozódott és ebből Macchi két büntetővel 11 pontra növelte csapata előnyét, már egyértelmű lélektani fölényben volt Reyer. Innen nem engedték ki a továbbjutást a kezükből, melyet 81-68-as sikerrel vívtak ki.

Az Aluinvent DVTK az Európa Kupa H-csoportjában folytatja.

Eredmény

Reyer Venezia – Aluinvent DVTK 81-68 (24-13, 16-20, 19-14, 12-14, 10-7)

Továbbjutott 156-153-as összesítéssel a Reyer Venezia.

Statisztika

Hirdetés