Hirdetés
Magyarország

Hruscakovát műtötték, Taylor-t hivatalos is bemutatta a Győr



:

:

Hirdetés

Az UNI-Győr MÉLY-ÚT a hivatalos honlapján számolt Zofia Hruscakova műtétjéről és ezzel együtt kommunikálta a klub a vasárnap bemutatkozó amerikai légiósa, Asia Taylor szerződtetését.

Forrás: UNI-Győr MÉLY-ÚT hivatalos honlap

Vasárnap remek teljesítménnyel mutatkozott be csapatunkba új szerzeményünk, Asia Taylor. Az amerikai játékos 1991. augusztus 22-én született, 185 cm magas és 76 kg. A középiskolát Whetstone-ban (Columbus, Ohio), az egyetemet Louisville-ben végezte el, a WNBA-be 2014-ben draftolták a 3. körben.

Első klubja az amerikai profi női ligában a Minnesota Lynx volt. Első évében 22 meccsen 60 pontot dobott. Még ugyanebben az évben az olasz CUS Caglari játékosa lett, majd két izraeli csapat, az Elitzur Holon és az ASA Jerusalem következett. Később a Connecticut Sunban játszott a WNBA-ben, 4 meccsen 12 pontot szerzett.

Megfordult a Washington Mystics és az Indiana Fever együttesében is, majd Ausztráliában a Perth Lynxhez tette át székhelyét. Itt 2017-ben asuztrál bajnoki címhez segítette csapatát, emellett három éven át tagja volt az ausztrál profiliga legjobb ötösének. A tavalyi szezontól amerikai csapata a Phoenix Mercury.

Győrben első meccsén rögtön 19 pont, 7 lepattanó, 2 assziszt és 4 kiharcolt fault került a neve mellé. A játékost hamarosan több csatornánkon is bemutatjuk.

A csapatunkkal kapcsolatos hír, hogy a szlovák válogatott Zofia Hruscakován kisebb műtétet kellett elvégezni. A beavatkozáson már túl is van, felépülése várhatóan pár hetet vesz igénybe.

Forrás: UNI-Győr MÉLY-ÚT hivatalos honlap

Fotó: gyorikosar.hu

Hirdetés