Hirdetés
Európa

Így alakulhat az Euroliga selejtezők tervezett menetrendje



:

:

Hirdetés

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) a minap a hivatalos közösségi felületein közzétette a női kosárlabda Euroliga selejtezőjének menetrendjét.

Mint ismert, mindkét nemzetközi porondra kilépő magyar csapat, a DVTK HUNTHERM és a Sopron Basket is a legrangosabb európai kupasorozat ezen szakaszában érdekelt. Mindkét együttesünknek egy meccset kell nyernie a főtábláért és azt hazai pályán vívhatják meg szeptember végén.

A bajnoki ezüstérmes DVTK HUNTHERM együttesére a Zabiny Brno (CZE) – KKZ Crvena Zvezda (SRB) párharc győztese vár, míg a Magyar Kupa-győztes, bajnoki bronzérmes Sopron Basket csapatára a Kibirkstis-TOKS (LTU) – ENEA AZS Politechnika Poznan (POL) párharc győztese.

Idén új rendszerben bonyolítják le az Euroliga selejtezőjét, melyben összesen 12 együttes érdekelt. Három sorsolási kalapból négy csoportra bontották a mezőnyt. Minden kalapból egy-egy gárdát sorsoltak a csoportokba. A selejtező első körében a második és harmadik kalapból kihúzott alakulatok mérkőznek, a második kalapba rangsorolt otthonában. Egy héttel később, az első kalapból kihúzott csapatok fogadják hazai pályán a győztest. Ennek a győztese kerül fel az Euroliga főtáblájára. Az összes alulmaradó gárda az Európa Kupába főtábláján folytatja.

Sikeres selejtező esetén az Euroliga főtábláján a DVTK a Galatasaray, a Schio és a Mechelen mellé kerülne, míg a Sopron a Zaragoza, az Athinaikos és Basket Landes mellé. Ha nem sikerül a selejtező, az Európa Kupa főtáblájára kerülnek a magyar csapatok. Itt a DVTK a Hozono Jairis Global, a Panathlitikos Sykeon és a ZKK Brod mellett szerepelne. A Sopron pedig a Benfica, az UZKK Student Nis és a Saarlouis/Geneva EK-selejtező győztese mellett.

Fontos elmondani, hogy természetesen tiszteletben kell tartani a FIBA kommunikációját és lapunk felületein is megosztjuk a selejtező általuk közzétett menetrendjét, de ezek – többek között a televíziós közvetítés függvényében is – még változhatnak. Kérjük olvasóinkat, hogy a nyár folyamán a klubok felületein tájékozódjanak és az ott kommunikált időpontot tekintsék majd hivatalosnak. Azt természetesen mi is kiemelten megosztjuk.

 

Hirdetés