Hirdetés
3x3

Így lett Tóth Cecília a 3×3-as Eb férfi döntőjének a játékvezetője



:

:

Hirdetés

Tóth Cecília megkönnyezte, mikor megtudta, hogy beválogatták az első nagy 3×3 tornájára. Az öröm könnyei voltak ezek a magyar játékvezetőtől, aki nagyra becsült sípmester lett a sportágban, mióta két évvel ezelőtt berobbant a kínai FIBA 3×3 U23-as világbajnokságon – írja a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) hivatalos honlapja a FIBA összeállítását szemlézve.

Az U23-as világbajnokságon azt gondoltam, ‘Oké, Cecília, ez egy egyszeri dolog. Nyújtsd a tőled telhető legtöbbet, mert lehet, hogy soha nem lesz még egyszer lehetőséged egy ilyen nagy tornán részt venni. Élvezd ki, de hozd a legjobb formád

– mondta Tóth, aki a FIBA hivatalos honlapjának adott interjút.

Mint kiderült, sokkal több volt benne, mint egy egyszeri csoda. Foglalkoztatott játékvezető lett, a csúcspontot pedig a tavalyi, debreceni FIBA 3×3 Európa-bajnokság férfi döntője jelentette.

A legjobb visszajelzés volt számomra, hogy azt a döntőt vezethettem. Emlékszem, csak pár nappal a finálé után fogtam fel, hogy én voltam az aranyéremről döntő mérkőzés játékvezetője. Kellett két nap, mire leesett, hogy mi történt velem. A 2019-es nyár egy csoda volt. Egyik álom vált valóra a másik után, életem legjobb időszaka volt.

Eredetileg 5-5-ös játékvezető volt, de a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége megkérte arra, hogy múltja miatt adjon egy esélyt a 3×3-nak is. A 30 éves Tóth 2012-ben játszott először 3×3-ban, és állandó tagja lett a magyar válogatottnak, amelyet a 2014-es és a 2016-os világbajnokságon is képviselt.

– A szövetség keresett meg, hogy egy játékvezetőt el tudnak küldeni a horvátországi Lipikbe egy játékvezetői táborba. Arra gondoltak, hogy mivel 3×3 játékos voltam, miért ne mennék el és szereznék licenszt? Nagy megtiszteltetés volt, és gondolkodás nélkül igent mondtam.

Elmerült a sportágban, és aprólékosan tanulmányozta a korábbi tornák felvételeit, miközben webinarokon vett részt, hogy folyamatosan fejlődhessen játékvezetőként. Nagy kihívás a játékosokkal és a szurkolókkal megértetni a szabálytalan elzárás szabályát, főleg elzárás-leválás helyzeteknél, de egyáltalán nem tapasztalt ellenséges hozzáállást, még ha a játékvezetők sokszor kapnak hideget-meleget a sportban.

Ez is mutatja, mennyire különleges a kapcsolat a 3×3-ban a játékosok, a játékvezetők és a közönség között.

– Imádom, mert rengeteg embert ismerhetek meg a világ minden tájáról. Együtt kell dolgoznom velük a pályán és azon kívül is. A tornák végére egy családdá kovácsolódunk, még néhány játékos is barátként viszonyul hozzánk.

Gyorsan jutott előre a ranglétrán, így a fiatal játékvezetők mentorává vált, és példakép lett a női sípmesterek között, akik most kezdik a szakmát.

Nagyon remélem, hogy egyre több női játékvezető lesz majd, és nemcsak a 3×3-ban, hanem minden sportban. Azt tanácsolom a női játékvezetőknek, hogy legyenek erősek, dolgozzanak keményen, legyenek alázatosak és magabiztosak.És sose féljenek kérdezni.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés