Hirdetés
Európa

Így néznek ki a potenciális Euroliga csapatok május közepén



:

:

Hirdetés

A nemzeti versenyrendszerek lezárásával a játékospiaci bejelentések első nagy hullámát tapasztalhatjuk meg. Nézzük, hogy az európai élmezőny tagjai, akik közül kikerülhetnek az Euroliga főtábláján résztvevő együttesek, milyen bejelentésekkel szolgáltak.

Franciaországban szinte teljesek a keretek

Hazánkból a soproni kerethirdetésről számolhattunk be. Franciaországban a három tavalyi Euroliga résztvevő már véglegesítette keretét. A Lyon-hoz szerződött Sopronból Aleksandra Crvendakic, aki mellett Raincock-Ekunwe, Chevaugeon és Fauthoux az új érkezők. Gyakorlatilag a teljes alapcsapatuk (Tanqueray, Johannes, Plouffe, Badiane Ciak, Clark, Makani, Jocyte) együtt tudott maradni. Ugyanez a helyzet Bourges-ban is nyolc játékos (Eldebrink, Michel, Chartereau, Godin, Rupert, Yacoubou, Coleman, Astier) hosszabbításával. Mindössze három új érkezőt kell beépíteni Alix Duchet, Magali Mendy és Laëtitia Guapo személyében.

A Lattes Montpellier-nél arányaiban nagyobb volt a mozgás. Gabby Williams éppen onnan került Sopronba. Négyen maradtak (Tchatchouang, Bernies, Milapie, Farcy) a keretükből, míg az érkezők sorát többek között olyan rutinos játékosok adják, mint Ana Dabovic, Ana Maria-Filip, Julie Allemand, miközben Asia Durr a tengerentúlról szerződtetett “nagy név”. Rajtuk kívül két fiatal (Mbuyamba, Fofana) kerül fel a versenyző csapathoz. Részben a francia piaccal mozog együtt a belga Castors Braine, így őket is érdemes ide sorolni. Náluk Marjorie Carpréaux, Kayla Alexander, Britanny Starling, Kate Kreslina és Migna Touré az új szerzemények. Hét év után távozott tőlük Celeste Trahan Davis, de eközben a fiatal hazai mag (Elise Ramette, Eva Hambursin, Kato Aertssens, Tesse Kapenga és Chadia Samsam) adott lesz váznak.

Oroszországban és Spanyolországban kivárnak a hivatalos bejelentésekkel

A topligák közül Oroszországból a Jekatyerinburg és a Kurszk hivatalos bejelentést még nem tett. Hiába a legnagyobb szereplő a Jekatyerinburg, addig nem tud mit mondani, amíg nem derül ki, hogy lesz-e WNBA szezon és ha igen az mennyire csúszik össze az Euroligával. Azzal az Euroligával, amiről szintén nincs még hivatalos információ. A Kurszktól sem láthattunk még névsort, de a sajtóban Stephanie Mavunga, Arike Ogunbowale vagy éppen Raisa Musina is olvasható velük kapcsolatban. Az Orenburg más hátterű gárda, mint az előbb említett kettő. Náluk a klubmenedzser már bejelentette, hogy augusztusig légiósok irányába nem kötelezik el magukat.

Spanyolországban a Girona Julia Reisingerova visszaszerzését és az elnyűhetetlen Laia Palau egyéves hosszabbítását tudta eddig a nyilvánosság elé tárni. Tőlük távozott az egyik névadó támogató, így érthető az óvatosabb kommunikációjuk. A Salamanca pedig Laura Gil távozásáról adott ki közleményt. Múlt héten a spanyol sajtóban már megjelent, hogy Roberto Iniguez lehet a vezetőedzőjük. Ezzel kapcsolatban azonban hivatalos tájékoztatás még nincs. Sem cáfolat, sem megerősítés.

A török és az olasz piac egyelőre még áll

Két nagy és az Euroliga szempontjából fontos piacról gyakorlatilag még nem indultak be a hírek. Olaszországból a Famila Schio két válogatott játékos, Giorgia Sottana és Valeria De Pretto megszerzéséről számolt be. Eközben viszont a Reyer Veneziánál nem tudni, hogy mi lesz a női profi csapatuk sorsa. Törökországból még egyik nagy klub sem nyilatkozott arról, hogy milyen lehetőségekkel számolnak. Onnan a versenyrendszerek leállításakor érvényes tabella alapján neveznek majd a nemzetközi porondra.

Az USK Praha szintén nem sieti el, mindössze Valériane Vukosavljević (Ayayi) távozását kommunikálta. Ugyanakkor Marek Kucera korábbi nyilatkozata arra utal, hogy a célokból nem vennének vissza. Az Arka Gdynia részéről Gundars Vetra vezetőedző hosszabbított, ahogy a csapat motorjának számító szlovák válogatott irányító Barbora Balintova is marad a következő évadra. A legnagyobb veszteség Bec Allen távozása, de Agnieszka Bibrzycka klubmenedzser a céljaik szinten tartása mellett érvelt.

Euroliga, elw

Hirdetés