Hirdetés
Utánpótlás

Így telnek a mindennapok a Vasas serdülőinél



:

:

Hirdetés

A Vasas Akadémia hivatalos honlapjának segítségével korábban a juniorokról és a kadettekről is olvashattunk egy összeállítást. Most a serdülőkön a sor, kik remekül teljesítettek a bajnokságban, februárban pedig egy rangos nemzetközi tornát is nyertek Sopronban. A körkép két főszereplője Masier Sophie és Rátkai Eszter, mindketten tagjai a 2006-os, korosztályos válogatott bő keretének. Több edzőtáborban részt is részt vettek már, nagyon várták első szereplésüket válogatott mezben – olvasható a vasasbasket.hu oldalon.

Több, mint egy hónapja zárultak le a bajnokságok, Te hogy fogadtad a hírt?

“Egy ilyen hír mindig rosszkor jön, természetesen az egész csapat nagyon sajnálja, hogy tudtuk megkoronázni ezt a remek szezont. Úgy érzem, jól kezdődött az idei év, én is kezdtem belejönni. A soproni tornán is jól teljesítettünk, így adott volt egy jó végjáték, ami megalapozta volna a válogatott szereplést” – mondta Sophie a Vasas hivatalos honlapjának.

“Az iskolában kicsit hamarabb megtudtuk, hogy nem fogunk bejárni a suliba, így az osztálytársaktól el tudtam búcsúzni, a csapattársaktól viszont szinte elköszönni sem tudtunk személyesen, hiszen nagyon hirtelen történt minden. Hiányzik a légkör és a csapat, főleg úgy, hogy tényleg remekül teljesítettünk idén” – tette hozzá Eszti.

Miben változott az életed az elmúlt egy hónapban? Hogy bírod a bezártságot?

“Sokkal később kelhetek és többet aludhatok, ami azért nem rossz” – mosolyodott el Eszti. “A többiekhez hasonlóan én is önállóan tanulok, amit nehéz volt megszokni. Természetesen jó otthon lenni, de az új tananyag elsajátítása nehezebb egy kicsit” – tette hozzá.

“A bezártságot szerintem senki sem viseli jól, ezzel én is így vagyok. Elég nehéz itthon elkezdeni a napot, gép elé ülni és tanulni, de kezdek belejönni. Elég fárasztó a tanulás, amit délután igyekszek sportolással levezetni” – mondta Sophie.

Ha már szóba jött a sportolás, mit szoktál csinálni tanulás után? Lett esetleg új hobbid?

“Természetesen kapunk edzői feladatokat, amiket otthon vagy a szabadban csinálok. Szerencsére van egy kosárpálya közel az otthonomhoz, le szoktam járni gyakorolni, ha épp nincs ott senki. Új hobbim nem lett, viszont nagyon szeretek sütni-főzni, erre most több időm van. Sok időt töltök a konyhában, segítek a szüleimnek, és egyedül is szoktam kísérletezni” – mondta Sophie.

“Igyekszem sokat mozogni, a főszerep továbbra is a kosárlabdáé, de röpizni és tollasozni is szoktam. A másik nagy szerelmem a lovaglás, amire szezon közben kevesebb idő jut, most azonban igyekszem ezt bepótolni. Este ismét a kosárlabda kerül előtérbe, megnézem a régi meccseimet, amiből próbálok tanulni, és anya meccseit is szívesen nézem vissza” – mondta Eszti a Vasas hivatalos honlapjának.

Tekintsünk egy picit a jövőbe, mit fogsz tenni először, ha véget ér a kialakult helyzet, és kezdetét veszi a következő szezon?

“Ez nem kérdés. Amint beléphetek a csarnokba, behúzom a helyére a dobógépet, és addig dobálok, amíg ki nem akad a számláló” – nevetett Eszti. “Bízom benne, hogy hamarosan újra egyesülhet a csapat, és megkezdődnek az edzések, közös időtöltések” – tette hozzá.

“Nagyon várom már ezt a pillanatot, az edzéseket, meccseket. Hiányzik az egész légkör, így igazából azt várom a legjobban, hogy újra együtt legyünk, beszélgessünk, edzünk és természetesen meccseket nyerjünk” – zárta a beszélgetést Sophie.

Kép forrás: vasasbasket.hu

 

 

Hirdetés