Hirdetés
Magyarország

Így telt a 2019-es év a válogatottak számára



:

:

Hirdetés

Az esztendő utolsó napjához érkeztünk és ez egyben a visszatekintések ideje is. Röviden idézzük fel, hogy válogatottjaink miként teljesítettek a 2019-es naptári évben.

Felnőtt válogatottunk a spanyol címvédéssel záruló 2019-es női kosárlabda Európa-bajnokságon a 7. helyet szerezte meg. Álomszerűen rajtolt a torna, így Szlovénia és Olaszország legyőzése után csoportgyőztesként kerültek a negyeddöntőbe a mieink. Itt Nagy-Britanniával szemben maradt alul Székely Norbert együttese, majd az olimpiai selejtezőn való részvétel jogáért megvívott összecsapáson Belgium bizonyult jobbnak. A felnőtt válogatottnak novemberben elrajtolt az új versenyszezon a 2021-es kontinenstorna selejtezőjével. Két mérkőzést vívtak a magyar lányok. Az amszterdami vereség után Sopronban Szlovákiát sikerült felülmúlni. Ezzel őrizve a kvalifikációra a reális esélyeseket ebből a három tagú csoportból.

Haladjunk korcsoportok szerint. A visszatekintőnkben így az Universiade a következő állomás, ahol három győzelemmel és három vereséggel a 10. helyet szerezte meg a magyar csapat. Az egyetemisták nápolyi világjátékán a női kosárlabda torna a teljes mezőnyt nézve meglepően erős és jó színvonalú küzdelmet hozott ausztrál aranyéremmel. A magyar csapat a csoportkörben a csehektől és a japánoktól elszenvedett vereség után Ukrajnát verte. Az alsó ágon a 9-16. helyért Argentína és Szlovákia legyőzése után Finnországgal szemben maradtunk alul.

A nyári mérkőzés dömpingben talán a legkisebb figyelmet az U20-as Európa-bajnokság kapta itthon, miközben igencsak hiányos összetételű válogatottunk rendkívül értékes 8. helyet ért el. Ráadásul a tornán Czukor Dalma szállította a legmagasabb pontátlagot, 16.1 szerepel a statisztikai lapján. A csoportkörben Fehéroroszág és Litvánia legyőzése eredményezte a nyolcaddöntős ellenfélnek Portugáliát. Az itt elért győzelemmel jutott a nyolc közé a magyar csapat, ahol sorrendben Franciaország, Spanyolország és Lengyelország voltak a riválisok. Az aranyérmet Olaszország hódította el.

Az U19-es Világbajnokságot és az U18-es Európa-bajnokságot együtt érdemes kezelni. Az U18-as Európa-bajnokságon megszerzett ezüstérme után egyenesen Szarajevóból Thaiföldre utazott a magyar csapat. Az U18-as kontinenstorna emlékezetes menetelése a csoportkörben Fehéroroszország, Oroszország és Szerbia legyőzésével kezdődött. Ezt követte a belgák elleni hosszabbításos nyolcaddöntő, hogy aztán a negyeddöntőben Csehországnál, az elődöntőben Franciaországnál bizonyuljanak jobbnak a magyar lányok. A fináléban az olaszok 70-62-es győzelmet arattak, de ez egyáltalán nem halványítja el ennek a fantasztikus tornának az értékét, ahol Dombai Réka és Kiss Angelika is bekerült az All-Star ötösbe.

Az U19-es Világbajnokságon a csoportkörben Dél-Korea legyőzése után a későbbi két döntős, az ezüstérmes Ausztrália és az aranyérmes USA volt a rivális. A nyolcaddöntőben Japánnal szemben maradt alul a válogatottunk. Az alsó ágon viszont  Thaiföld és Argentína legyőzése azt jelentette, hogy a 9. helyért mérkőzhettek a magyar lányok. Itt ismét Dél-Korea érkezett, de ezúttal 73-66-ra ellenfelünk diadalmaskodott.

Az U16-os válogatottunk szintén két erőpróbát teljesített. Bakuban a 2019. évi nyári európai ifjúsági olimpiai fesztiválon ezüstérmes lett a magyar csapat. A csoportkörben a csehektől elszenvedett vereség után Lengyelország és Törökország legyőzésével vívta ki az elődöntős szereplés jogát a magyar csapat. A fináléba kerülésért az oroszokat sikerült legyőzni emlékezetes csatában 67-64-re. A döntőben pedig Franciaország bizonyult jobbnak 64-59-re.

A korosztály Európa-bajnokságán a 11. helyezett lett a magyar csapat. A csoportkörben a finnekkel és az oroszokkal szemben maradtak alul a mieink. Az olaszok elleni siker után Litvániával jött a nyolcaddöntő. Ezen riválisuk 74-60-as sikert aratott. Az alsó ágon Svédország legyőzése után ismét Finnország következett és ezen a találkozón ellenfelünk jobbnak bizonyult. Ugyanakkor a helyosztón Görögországot felülmúlta a magyar csapat. A felnőtt válogatotthoz hasonlóan ebben a korcsoportban is elkezdődött már a következő versenyszezon. December utolsó napjaiban a nagymúltú regionális tornán, az Olimpiai Reménységek Versenyén második lett válogatottunk.

Hirdetés