Immár teljes kerettel készül a TFSE-MTK
:
:
Az Ajkával játszott az elmúlt héten felkészülési meccset a TFSE-MTK. Immár a teljes, 13 fős keret rendelkezésre állt az élvonal újoncánál. Magyar Bianka vezetőedzőt kérdeztük a tapasztalatokról.
A légiósokat tekintve a szerb Kristina Arsenic már a besztercebányai tornán is pályára lépett. Az egyes posztra érkező Chanise Jenkins és a hármas-négyes posztra szerződtetett Alisia Jenkins a múlt héten szállt be a közös munkába.
„Az Ajka csapatával játszottunk felkészülési meccset, ahol közel 40 ponttal nyertünk. Már becsatlakoztak a légiósaink. Jó ritmusú mérkőzést vívtunk, nyilván nem az eredményen volt a hangsúly. Elsősorban azt tűztük ki célul, hogy a két új lányt beépítsük a csapatba. Alakulnak a szerepkörök, összességében jól haladunk.” – fogalmazott lapunknak Magyar Bianka, a TFSE-MTK vezetőedzője.
Az élvonal újonca még két felkészülési találkozót játszik az Aluinvent DVTK elleni bajnoki rajtig. „Szerdán vár ránk egy felkészülési meccs a Vasas ellen. Utána szombaton egy fiú csapattal, a MAFC junior együttesével fogunk játszani. Az utolsó négy nap már csak taktikai felkészülés lesz a pénteki DVTK meccsre.” – vázolta a programot a vezetőedző.
A TFSE-MTK adta a legtöbb játékost a World Urban Games keretében rendezett 3×3-as U23-as Nemzetek Ligája Szuperdöntőre. Az Ajka elleni felkészülési meccsen ezt is figyelembe kellett venni.
„Doktor Anna és Kováts Gabi a 3×3-ra készültek, így ők kevesebbet játszottak, de mind a 13 játékos ott tudott lenni az edzőmeccsen. Süle Krisztina szövetségi kapitányként volt érintett a hétvégi budapesti tornán, így Ő a tervezett rotációnak megfelelően sokat tudott vállalni.” – mondta Magyar Bianka, majd hozzátette, hogy a hétvégén a helyszínen biztatták a társakat a World Urban Games-en. A fenti kép is itt készült.
„Közösen látogatottunk ki a csapattal a 3×3-as lányoknak szurkolni. Igyekszünk az edzéseken kívül is minél több programmal jó csapategységet kialakítani.” – fogalmazott a vezetőedző, aki azt is hangsúlyozta: idő kell amíg összeáll a csapat, de mindent megtesznek.
„A hátralévő közel két hetet megpróbáljuk kihasználni arra, hogy maximálisan felkészüljünk. Az első pár fordulóban még nem leszünk 100%-osak, de folyamatosan alakulunk és igyekszünk.” – jelentette ki Magyar Bianka.
