Hirdetés
Magyarország

Imreh Ajtony remekül érzi magát Németországban

Hirdetés

A BaHír.portál számára Vági Márton készített interjút Imreh Ajtonnyal, az XCYDE Angels Nördlingen vezetőedzőjével. Ahogy arról lapunkban is beszámoltunk, a magyar szakember tavasszal írt alá a klubhoz újabb 1+1 évre.

A pécsi kosárlabda rajongók számára nem lehet ismeretlen Imreh Ajtony neve. A kiváló szakember éveken keresztül dolgozott a pécsi női kosárlabdában, ám egy ideje már külföldön kamatoztatja a tudását. Csapatával a német kupa négyes döntőjébe jutott, szerződést hosszabbítottak vele, és elmondása alapján remekül érzi magát Németországban.

– Három évvel ezelőtt távoztál külföldre először. Mi volt ennek az oka?

– Mindig is bennem volt a gondolat, hogy egyszer ki szeretném magamat próbálni külföldön, hogy új kihívásokat keressek és kilépjek a komfortzónámból. Ott, ahol senki sem ismer, egy teljesen más kosárlabda-kultúrában, sokáig küzdöttem érte, hogy ez összejöjjön. Három évvel ezelőtt jött egy lehetőség Svájcból, amit elfogadtam és mondhatni ott kezdtem el a külföldi karrieremet. Egy helyi klubnál dolgoztam, mint utánpótlás koordinátor három különböző korosztály mellett. Szerettem azt a munkát, ám családi okok miatt haza kellett jönnöm. Egy ideig dolgoztam Kozármislenyben, tetszett az ottani koncepció, de úgy éreztem negyvenháromévesen, hogy ez még kevés lesz. Ismét jöttek ajánlatok belföldről és külföldről egyaránt, végül egy német ajánlatra mondtam igent. Furcsa, mert pont egy volt pécsi edzőnek ifj. Szittya Imrének köszönhetem ezt a megkeresést. Szakmailag életem legjobb döntése volt. A tavalyi volt az első itteni szezonom, amit sajnos a Covid félbeszakított…

– Pedig olvasva a németországi híreket nem szerepeltetek rosszul.

– Így van, bejutottunk a német kupa final fourjába, a bajnokságban pedig a harmadik helyen álltunk. Az előző szezonban ez a csapat éppen csak bent maradt, most viszont kifejezetten jól szerepeltünk, holott szinte ugyanazokkal a játékosokkal dolgoztam, akiket „megörököltem”.

– Ezek szerint maradsz jövőre is a jelenlegi állomáshelyeden?

– Igen, így van. Márciusban írtam alá egy kettő plusz egyéves szerződést. Az igazság az, hogy jól érzem magamat itt.

– Miben különbözik a német kosárlabda bajnokság a magyartól?

– A magyar erősebb bajnokság, az itteni csapatok büdzséje jóval kisebb, mint az otthoniaknak. Ellentétben a magyartól, a német abszolút kompetitív bajnokság, nincsenek akkora különbségek a csapatok között, az utolsó is megverheti az elsőt. Nálunk arra azért kicsi az esély, hogy például a BEAC vagy a PINKK legyőzze a Sopront. Éppen ezért nehéz is felkészülni, egyetlen meccset sem lehet félvállról venni. Nagyon sok jó edző dolgozik a bajnokságban, és tudni kell a német kosárlabdáról, hogy az U18-as válogatottjuk háromévvel ezelőtt Európa-Bajnok lett: közölük többen is még itthon játszanak. Három itteni játékost is draftoltak idén a WNBA-be, közülük kettő (Fiebich és Geiselsöder) a már említett Szittya Imre tanítványai. Továbbá vannak erős légiósok, rengeteg újonc amerikai számára ugródeszka a német bajnokság, mivel viszonylag jó edzőkkel, jó csapattársakkal, jó körülmények között tudnak játszani. Ez egy jól megszervezett liga, és ami szignifikáns különbség a magyarhoz képest, és elsőre pozitív döbbenet volt számomra, hogy nagyon sok néző van kint a mérkőzéseken. Nincsenek olyan bajnoki mérkőzések, ahol csupán harminc néző ülne a lelátón, a csarnokok rendre telt házasak, és ez még akkor is nagy dolog, ha nem kell gigászi méretű arénákra gondolni: nálunk a csapatunknál például idén 950 fő volt a rekord, az átlag pedig 650 néző. Emberméretű csarnokok vannak, de szinte mindenhol megtöltik azt a nézők.

– Jól sejtem, hogy a német bajnokság – ellentétben a magyarral – piaci alapú?

– Igen, jól. Össze se lehet hasonlítani az itteni, és az otthoni helyzetet. A klubok költségvetése jóval alacsonyabb, nincs TAO, minden piaci alapon működik, éppen ezért minden abszolút professzionális, ezt az első pillanattól észrevettem. Ennek az oka, hogy itt tényleg pénzről szól a dolog, a menedzsmentnek tudnia kell, hogy honnan szereznek támogatót, a befolyt összegeket hogyan fektetik be, a klubok minden euróért lehajolnak és abból élnek, amit termelnek. Magyarországról érkezve hihetetlen volt látni, hogy a klubom micsoda munkát végez el azért, hogy meglegyen a költségvetés, és ezért milyen szálakat mozgattak meg.

Fotó: Facebook.com/BGNoerdlingenDonauRies/

– Magyar játékosoknak érdemes lehet Németországba igazolniuk?

– Ez függ attól is, hogy milyen kaliberű játékosról van szó. Nem titok, hogy én is szerettem volna vinni magyar játékost, erre volt is esély, de végül úgy döntöttünk a klubnál, hogy nem hozunk magyart, ha tudjuk őket helyettesíteni fiatal német játékosokkal. Persze nem biztos, hogy a helyi játékos ugyanaz a minőség, mint például egy magyar kosárlabdázó, de jóval olcsóbb és idővel, ha dolgozunk velük, meg lesz az eredménye is.  Azt gondolom egyébként, hogy van olyan magyar játékos akinek érdemes lenne ide igazolniuk, ha minőségi játékperceket szeretnének tölteni a pályán. De amíg otthon egy U20-as játékos akár kétszer annyi pénzt keres, mint az én profi, felnőtt kosárlabdázóim, addig nincs miről beszélni. Jelen helyzetben a német klubok nem tudnak a magyar csapatokkal anyagilag versenyezni. Egészen egyszerűen egy csapat, amely piaci alapon működik, nem tud, és nem is hajlandó ennyi pénzt fizetni egyetlen játékosért, kivétel a Keltern. De az más kávéház.

-Követed még a magyar bajnokságot?

– Van három csapat, akit igen, a többit már nem.

– Ki az a három?

– Sopron, Szekszárd, Diósgyőr.

– Pécsi női kosárlabdával már nem foglalkozol?

– Nem, már nem.

– Nem is térnél haza, ha úgy adódna?

– Következő három évben nem jönnék haza, itt Németországban nagyon szeretnek, megbecsülnek, én is szeretem a klubomat, ehhez persze az is hozzájárul, hogy nagyon jó szezont futottunk. A szurkolók megtöltik a csarnokot, és ahogy már mondtam nem rég írtam alá egy kettő plusz egyéves szerződést, amit szeretnék is kitölteni. Pécs jelenleg nem opció.

– Jól gondolom, hogy jelenleg ez nem az anyagiakon múlik? Gondolom itthon is tudnának annyit fizetni, mint Németországban…

– Nem tudom, hogy mennyit tudnék Magyarországon keresni és nem is érdekel. Nem számítok rosszul fizetett edzőnek Németországban, talán ez is azt jelenti, hogy a munkámat elismerik és megbecsülnek. Ha globálisan nézem az egész képet, szakmailag, emberileg, anyagilag és minden egyéb körülményt figyelembe véve, azt mondhatom, nagyon tetszik az a hely, ahol most dolgozom. Persze vannak nehézségek itt is, olyan szezon előtt állunk ami teljesen más lesz, mint az eddigiek, a mi költségvetésünk is drasztikusan csökkent, de ennek ellenére abszolút pozitívan állok a jövő elé, ami eddig nem feltétlenül volt jellemző rám. Nem érdekel, hogy milyen minőségű csapatom lesz, azt tudom, hogy az adott feladatot kell megugrani. Olyan közegben dolgozom, ahol szeretek dolgozni és ez nagyon fontos. De egyébként sem keresett meg otthonról senki az elmúlt évben.

– Van bármi, ami hiányzik Magyarországról?

– Persze, a szüleim, a testvérem…

– És a magyar kosárlabdás-közegből?

– Nézd, tudom honnét jöttem, tudom kik azok akiknek köszönettel tartozom, de ahogy az előbb már említettem, jól érzem magam Nördlingenben. Aki akar megtalál…de a válogatottnál volt edzőkollégáimon kívül, két ember kérdezte, hogy mi van velem. Én nem vagyok a magamat ajánlgató típus. Voltam Akadémián edző, voltam 8 évig NBI-ben másodedző (egy klubnál), voltam U20-as válogatott edző és voltam másodedző a felnőtt válogatott mellett, tavaly nyár elején még az U16-os válogatottnál dolgoztam, mint másodedző, aminek örültem, de lényegében ennyi történt azóta alig-alig van kontakt otthonról.

– Pécsen a PINKK-nél játszott tavaly egy német játékos, Emma Stoch. Őt ismered?

– Természetesen, német válogatott meghatározó játékosáról van szó. Tipikusan az a kosárlabdázó, aki a német iskolából jött, precízen meg vannak neki tanítva a sportág alapjai, és ő ezt nagyon jól tudta kamatoztatni a magyar bajnokságban. 17 pontot átlagolt, ami még akkor is nagy szó, ha egy viszonylag gyengébben szereplő csapatnál tette mindezt. Szerettük volna mi is megszerezni őt de erre sajnos esélyünk sem volt. Nem akart hazatérni Németországba. De ez van, el kell fogadni ha valaki nem akar jönni. Ilyen az élet.

Fotó: Facebook.com/BGNoerdlingenDonauRies/