Hirdetés
3x3

Indiában lesz a márciusi 3×3-as Olimpiai Selejtező



:

:

Hirdetés

A FIBA a minap a hivatalos felületein bejelentette, hogy Indiában rendezik meg 2020. márciusában a 3×3-as szakág Olimpiai Selejtezőjét.

Fotó: FIBA.Basketball

A FIBA közleménye kiemeli, hogy az Indiai Kosárlabda Szövetséggel, illetve egy nagyobb helyi rendezvény-szervezővel (YKBK Enterprise) együttműködve bonyolítják le a nagyszabású tornát. A pontos helyszínt és időpontot majd a későbbiekben kommunikálják.

A tornán 20 női válogatott vehet részt. A magyar csapat a Világbajnokságon szerzett ezüstérmével biztosította helyét az Olimpia Selejtezőn.

A kvalifkáció menetét nézve a Világranglista első négy helyezettje automatikusan ott lesz Tokióban. November 1-jével zárul a kvalifikációs időszak és a férfi World Tour sorozat döntője előtt, melynek Japánban Utsunomiya ad otthont azon a hétvégén, egy ünnepség keretében mutatják be ezt a négy válogatottat.

A 2020-as Olimpia házigazdája Japán a 3×3-as szakágban egy helyet kap rendezőként alanyi jogon. Ez a fenti négy pozíció sorsát még befolyásolhatja. Az alapján dől el, hogy a férfi vagy a női válogatottjuk él ezzel, hogy melyik lesz november 1-én a magasabban rangsorolt a Világranglistán. Ha az olimpiai házigazda nem lesz ott az első négyben egyik nemben sem a Világranglistán a kvalifikációs időszak zárásakor, amire reális esély van, akkor abból a nemből, amelyben a japánok a magasabban rangsoroltak, egy helyet megkapnak a fent említett négyből. Jelenleg a férfiak állnak jobban.

A 2020. márciusi indiai Olimpiai Selejtezőről az első három helyezett szerez olimpiai kvótát. Ezzel hét hely már ismert lesz ekkor a tokiói mezőnyt tekintve.

Tokióban nyolc csapat részvételével rendezik az ötkarikás játékok 3×3-as tornáját. Az utolsó nyitott hely sorsa 2020. áprilisában egy hatcsapatos tornán dől el, aminek a neve Universality Olympic Qualifying Tournament lesz. Ezen az esemény házigazdája mellett a Világranglistáról a öt legmagasabban rangsorolt olyan gárda vehet részt, akik az előző módokon nem szereztek kvótát és hazájuk válogatottja 5:5 kosárlabdában nem vett részt az utolsó két Olimpián. Ahogy a torna neve is mutatja, a nyolcadik helyet egy “esélyegyenlőségi” lehetőségnek tartják fent, hiszen a 3×3 kimondott célja, hogy olyan nemzetek is olimpiai részvételhez jussanak, akiknek erre 5:5 kosárlabdában nincsen esélyük.

Hirdetés
Hirdetés