Hirdetés
Magyarország

Indul az új egyetemi évad – a végcél Belgrád



:

:

Hirdetés

Október közepén 31 csapat – 18 férfi és 13 női – részvételével elkezdődik a 2019-2020-as Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság.

Fotó: Práczki Péter

Írta: Botár László

A szokásos, a bajnoki rajtot megelőző technikai értekezleten a szervezők nagy örömére minden résztvevő együttes képviseltette magát.

Rakaczki Zoltán a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség elnökségi tagja bevezetőjében kiemelte: a most induló immáron a 8. lesz az egyre népszerűbb és színvonalasabb új rendszerű egyetemi bajnokságban. Nagy utat tett meg az új rendszerű, a MEFS és az MKOSZ által közösen szervezett bajnokság a 2012-13-as indulás óta, ráadásul az egyetemi bajnokcsapatok rendre nemzetközi színtéren is képviselhetik hazánkat az Egyetem Eb-ken, vagy az Európai Egyetemi Játékokon (EUG). A 2019-20-as férfi és női bajnok nyáron Belgrádban az EUG viadalon képviselheti Magyarországot.

A nevezésekkel, játékengedélyekkel kapcsolatos “helyzetjelentést” követően Halmos Péter, az MKOSZ versenyirodájnak vezetője fejtette ki többek között, hogy milyen feltételei vannak az időpont-módosításnak, valamint, hogy az előző évekhez képest – a bajnokság még komolyabbá tétetele érdekében – minden csapatnak minden mérkőzésen kötelező legalább 8 játékossal kiállni.

A szervezők nevében Tahin Péter az egyes mérkőzésekkel kapcsolatos adminisztatív teendők kapcsán emelte ki, hogy az egyes mérkőzések dokumentálásai elengedhetetlenek a bajnokság támogatásához. Ezt követően konstruktív vita bontakozott ki a Nemzeti Egyetemi Bajnokság még népszerűbbé, színvonalasabbá tétele érdekében.

A jövő héttől azonban már nem a szavaké, hanem a tetteké a főszerep, indul az új évad!

Hirdetés