Hirdetés
Európa

Innen folytatódik az Euroliga B-csoportja



:

:

Hirdetés

Hétfőtől Euroliga buborékos hét jön. Egy csoportot leszámítva lezárul az alapszakasz. Röviden áttekintjük, hogy milyen helyzetből folytatódik a küzdelem. Az alábbiakban a B-csoporttal ismerkedhetünk meg.

A szezont felvezető beharangozókban egyszerűen csak “halálcsoportként” jellemzett “B” jelű négyes ennél nyíltabb nem is lehetne a három élcsapat között. A Lyon, a Fenerbahce és az USK Praha is két győzelemmel, illetve 1 vereséggel rendelkezik a decemberi isztambuli kör után. A csoport negyedik tagja a Gdynia úgy nyeretlen, hogy bár a Lyontól 32 ponttal kaptak ki, de a Fenertől csak tízzel, míg az USK Prahától kilenccel.

Rendkívül nehéz megjósolni az erőviszonyokat. A januári tornának Prága ad otthont és joggal mondhatnánk, hogy ez esélyessé teszi Natalia Hejkova együttesét. Ugyanakkor Alyssa Thomas kiválása alapjaiban rajzolhatta át a prágaiak terveit. Beugrónak Candice Dupree érkezett a klubhoz. Az elmúlt két európai szezont soproni színekben töltő kiemelkedő játékintelligenciával rendelkező klasszis ugyan várhatóan azonnal segítségére tud lenni a csapatnak, de így is óriási érvágás Thomas kiesése. Talán elég annyit mondani, hogy az első három meccsen 15.7 pontot és 13.7 lepattanót átlagolt.

A Fenerbahce egész szezonját sérülések nehezítik. Az első buborékban például Jasmine Thomas vált ki a csapatukból. Legutóbb pedig Satou Sabally-t veszítették el, aki éppen a Nesibe Aydin elleni bajnokin szenvedett bokasérülést. Eközben kölcsönben visszahozta a klub Alina Iagupovát, aki rögtön ponterős teljesítménnyel szállt be. Más lesz ez a mostani Fenerbahce, mint a decemberi volt. Az első buborékban láthattuk, hogy az utolsó napra a Lyon ellen látványosan elfogytak a törökök. Döntő lehet az, hogy miként tudnak gazdálkodni az erőforrásaikkal.

A Lyon ugyanabban a cipőben jár, mint a Sopron két francia csoportellenfele. December 20. és január 9. között szünetelt a bajnokságuk. Amikor múlt héten visszatértek, érződött a ritmusvesztés és nagy arányú vereséget szenvedtek a Lattes Montpellier-től. Azóta javítottak a bajnokságban. A Lyon az USK Prahától Isztambulban kikapott, de verték a Fener-t. Arról a tornáról Marina Johannes 38 pontos karriercsúcsa egy nagyon emlékezetes egyéni teljesítmény volt, ahogy Helena Ciak remeklése és nem utolsó sorban az, hogy az első játéknap All-Star ötösébe bekerült Aleksandra Crvendakic. Komoly értékei vannak a Lyon-nak. Csapatszinten az Euroliga rutinjuk viszont jóval kisebb, mint a Feneré vagy a Prágáé és akár ez is számíthat.

A végére maradt a Gdynia, akik decemberben tudták le a szinte elkerülhetetlen karantént. December 27-én azonban elkezdték pótolni a meccseiket és így teljesen utolérték magukat. 14 mérkőzés, 14 győzelem a mérleg Lengyelországban. Isztambulban nem sikerült meccset nyerniük és így minimálisra csökkentek a továbbjutási esélyeik. A cseh fővárosban mégis főszereplők lehetnek. Ha valakit a nagy hármasból sikerül meglepni, akkor eldönthetik a továbbjutó kilétét.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés