Hirdetés
Európa

Innen folytatódik az Euroliga D-csoporja



:

:

Hirdetés

Hétfőtől Euroliga buborékos hét jön. Egy csoportot leszámítva lezárul az alapszakasz. Röviden áttekintjük, hogy milyen helyzetből folytatódik a küzdelem. Az alábbiakban a D-csoporttal ismerkedhetünk meg.

A D-csoport tagja a Sopron Basket, mely decemberben négy győzelmet szerzett. A HUB1 alkalmával a Bourges-t és a Landes csapatát is legyőzték a mieink. Utána pedig azt a tornát a Covid miatt kihagyó Galatasaray érkezett hazánkba és őket kétszer sikerült felülmúlni. Ennek köszönhetően a Sopron rendelkezik a legtöbb lejátszott mérkőzéssel a sorozatban. A bourges-i túra előtt Gáspár Dávid vezetőedzőt kérdeztük az elmúlt időszakról és a várakozásairól. A részletes interjú IDE KATTINTVA olvasható.

A “D” jelű négyesben mind a négy csapat kerete változott a decemberi erőpróbákhoz képest. A Sopron Basket együttesébe visszatért Határ Bernadett és ez egyben azt is jelenti, hogy Glory Johnson, aki beugróként a múlt hónapban magas posztokon segített, ezúttal már nem lesz. Összességében azt lehet elmondani, hogy a négy győzelemnek köszönhetően abszolút a saját kezében van a Sopron sorsa. Ráadásul növeli az esélyt, hogy mindössze kétszer kell pályára lépni, míg a másik három rivális négy mérkőzést vív a héten. Bizakodva várhatjuk tehát ezt az időszakot.

Lapunkban is és nemzetközi beharangozókban is sok szó esett arról, hogy amíg a legtöbb bajnokságban az év végét és az új esztendő első két hetét erősen megnyomták, addig Franciaországban egy hosszabb szünetet iktattak be. Január 9-én tértek vissza a csapataik és azóta a Bourges, illetve a Landes két-két találkozót vívott. Ezeknek a formába lendüléshez elégnek kell lenniük számukra, illetve abban is biztosak lehetünk, hogy a leállás alatt komoly munkát végeztek. Többek között a soproni meccsek elemzésével.

A decemberi soproni felállásukhoz képest a Bourges-nál a rutinos svéd irányító Elin Eldebrink játékára lehet számítani. A Basket Landes kerete is bővült. Ők januártól Nevana Jovanovic-ra is építhetnek. A szerb válogatott játékost senkinek sem kell bemutatni, hiszen három magyar csapatban is szerepelt. Sokan kedvelik itthon a játékát és már erősítette korábban a Landes csapatát. A Bourges és a Landes január 9-én vívott bajnoki rangadót, amit a Bourges nyert 66-61-re.

A csoport negyedik tagja a Galatasaray. Velük a Sopron már nem játszik, de a törököknek így is brutálisan nehéz dolguk lesz öt nap alatt négy meccsel. Két helyen változott a keretük. A legjobbjuk Courtney Williams családi okok miatt kérte szerződése felbontását. Nagypapája hunyt el és hazatért. A következő időszakot a családjával kívánja tölteni. Nyilván ilyen klasszist pótolni nagyon nehéz, a törökök választása Angel McCoughtry-ra esett. A Las Vegas Aces-nél nyáron új impulzusokat kapott és egész nagy kedvvel vetette bele magát az európai szezonba. Az orosz útlevéllel rendelkező Epiphanny Prince pedig amolyan utolsó pillanatos erősítésként jött. Nagy kérdés, hogy merre indulnak el. A bajnokságban az alapszakasz első helye elúszni látszik számukra, de a második pozíciót tekintve lépéselőnyben vannak az üldözőikkel szemben.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés