Hirdetés
Utánpótlás

Intenzív munkában U16-os válogatottunk



:

:

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

Hirdetés

A hétvégén a Héraklész Torna keretein belül lejátszotta első mérkőzéseit a miskolci Európa-bajnokságot megelőző közvetlen felkészülési időszakban U16-os nemzeti csapatunk.

A magyar U16-os válogatott több évközi összetartást követően július 1-én kezdte meg Sopronban a közvetlen felkészülést a hazai rendezésű kontinenstornára. Egy hetet töltöttek a lányok a Hűség Városában, azóta pedig Székesfehérváron az MKOSZ Edzőközpontjában zajlik a munka.

„Egy új felkészülési rendszert alakítottunk ki Székely Norbert, az MKOSZ utánpótlás szakmai koordinátorának és a vezető erőnléti edzőnknek a segítségével. Erről egyelőre nagyon jó visszajelzéseket kapunk. A gyakorlatban úgy nézett ki, hogy Sopron után adtunk a csapatnak négy nap pihenőt. Elfáradtak a játékosok a tíz edzésben és úgy gondoltuk, hogy jobb, ha többet tudnak töltődni, így mentálisan friss játékosokat kapunk vissza.” – avatott be a munkatervezésbe Czirják Szilvia szövetségi vezetőedző, majd hozzátette:

„Ez természetesen nem azt jelenti, hogy abban a négy napban a válogatott játékosok nem csináltak semmit. Az erőnléti edzőnk személyes programot állított össze számukra és természetesen azokat a gyakorlatokat, amiket el kellett végezniük, be is tanította nekik. A négynapos pihenőt követően jöttünk Székesfehérvárra. Itt az első héten három nap alatt öt edzést teljesítettünk, de már erre is terveztünk elsajátításra váró tananyagot. A rövidebb szakasz után pedig egy teljes hetet töltöttünk együtt, melynek vége a Héraklész Torna két mérkőzése volt.”

Fotó: Baka Péter / MKOSZ

A csapat most érkezik a második négynapos „pihenő idejének” végére. A szakvezető elismeréssel beszélt játékosai hozzáállásáról és bizakodva tekintett a folytatás elé.

„Jól dolgoznak a lányok, intenzív munka zajlik. Sok mérést végzünk és ezek eredményei alapján próbáljuk a terhelés, pihenés arányát optimalizálni. A németekkel lejátszott két mérkőzést egy újabb négy és félnapos aktív pihenő követte, melyre a játékosok ugyanúgy megkapták a programjukat, mint az első alkalommal. Bízunk benne, hogy a visszajelzések is hasonlóan pozitívak lesznek.” – fogalmazott Czirják Szilvia, akit arról is kérdeztünk, hogy az új rendszer irányadó lehet-e a jövőben a nemzeti csapatainknál.

„Függ a korosztálytól.” – mondta felvetésünkre a szakvezető. „Azt fontos látni, hogy a mindenkori U16-os válogatottaknál először vannak olyan helyzetben a játékosok, amikor egy nyarat végig kell dolgozniuk. Nem csak Székely Norbert, hanem az elődöm Mészárosné Kovács Andrea tapasztalatára is próbáltam hagyatkozni, amikor elindultunk ezen az úton.

Azokat az észrevételeket kaptam, hogy hiába oldunk meg fizikálisan és kosárlabdában nagyon sokat, ha a játékosok mentálisan nem frissek, akkor nem tudjuk kihozni belőlük az eltervezett dolgokat. Természetesen értékelni kell a tapasztalatokat, de bízunk benne, hogy beválik az új rendszer és lehet ez ennek a korosztálynak egy speciális felkészülési programja.”

Ez még természetesen a jövő döntése lesz, az viszont már biztos, hogy a magyar lányoknak jól sikerült a debütálás. Az első meccsen a németeket 54-33-ra múlták felül.

„Agresszív védekezésre alapozott intenzív játékot vártunk a játékosoktól. Sokat dolgoztunk fizikálisan és örülök, hogy sikerült megvalósítani, amit elterveztünk. Az első mérkőzésen a második félidőre az agresszív védekezésünk annyira összeállt, hogy a német válogatott 12 pontot tudott dobni. Ez jó alap, hiszen a kosárlabdánkat erre szeretnénk építeni.” – fogalmazott Czirják Szilvia.

A németek elleni mérkőzésen még a nézőtérről is látható volt, hogy milyen szépen és lelkesen biztatták egymást a lányok.

„Kiváló a közösség, melynek kialakításán sokat dolgozunk. Sportpszichológus is rendszeresen jár hozzánk. Szerencsére a lányok a munka ezen részét is mindig komolyan veszik és aktívan részt vesznek benne. Ennek megfelelően nem csak fizikálisan és kosárlabda tudásban, hanem a csapatérésben is fejlődnek.” – engedett betekintést a háttérbe Czirják Szilvia.

„A stábunk kreatív kosárlabdára törekszik. Megszabtunk adott kereteket, de azokon belül szabadságuk van a lányoknak, amit nagyon élveznek. Érzik a fontosságukat és azt, hogy mindenkinek dolga, szerepe van a kis közösségünkben. Ez sokat segít abban, hogy együtt éljenek a játék minden rezdülésével, mivel egymásra vannak utalva a pályán.”

A magyar csapat legközelebb július 29. és 31. között egy spanyolországi tornán lép pályára, majd Miskolcon – immár az Európa-bajnokság helyszínén – folytatódik a felkészülés.

„Öröm a játékosokkal dolgozni, úgy érzem, hogy jó úton haladunk és igyekszünk jó irányban tartani a csapatot az elkövetkezendő időszakra is.” – összegzett Czirják Szilvia.

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

Hirdetés