Hirdetés
USA

Interjú Nagy Dorottyával



:

:

Hirdetés

A Tampa Spartans remek szezont futott és ennek a menetelésnek az egyik alapembere Nagy Dorottya volt, akinek a Divízió II-ben a Commissioners Association All-American elismerést szavazott meg. Ezen felül a Divízió II. déli régiójában és a Sunshine State Konferenciában is az év játékosának választották.

Az elmúlt szezonról és az amerikai tapasztalatokról kérdeztük Nagy Dorottyát.

Kezdjük egy kicsit a napi aktualitásokkal. Téged a floridai Tampában ért a világjárvány és az azzal járó korlátozó intézkedések egész sora. Hogy telnek most a napjaid?

Márciusban itt is lefújták a kosárlabda szezont, ami nekünk igen rosszul jött ki. Utána az iskolát is beszüntették, így március közepe óta végtelen időm van. Én nem tudtam hazamenni, mert amikor kiderült, hogy lezárják a határokat, akkor még nem volt döntés arról, hogy nyáron a szakmai gyakorlat online lesz-e, rendesen menetrend szerint megtartják vagy esetleg eltörlik az egészet. Nekem ezt ki kellett várnom. Mire meghozták a döntést, akkor már túl késő volt. Én itt ragadtam, így elég unalmas most az élet. Van egy konditerem, próbálok edzeni, formában tartani magam, de nem egyszerű. Ezen kívül tanulok, főzök, takarítok. Semmi szokatlant nem csinálok.

Az Egyesült Államok azon részén, ahol te élsz, mennyire erősek a korlátozó intézkedések? Nyáron haza tudsz-e jönni?

Most kezdenek még ugyan korlátozások mellett, de újra megnyitni a boltok, éttermek. Előtte egészen szigorú intézkedések voltak. Este 9-től, reggel 5-ig például kijárási tilalommal. Nem nagyon lehetett sehova sem menni. Itt annyi ember van, hogy féltek a kialakuló tömegtől és a bevásárlóközpontokba is csak egy-egy főt engedtek be maszkban. Mindenre nagyon odafigyeltek. Majd meglátjuk, hogy mi lesz most az enyhítésekkel. Úgy volt, hogy nem tudok hazamenni nyáron, de azzal, hogy online lesz a szakmai gyakorlat, elvileg lenne lehetőség. Beszéltem erről édesanyámékkal, abban maradtunk, hogy amíg ilyen bizonytalan a helyzet, nem kockáztatok az utazással.

Térjünk rá a kosárlabdára, hiszen a szezon megszakításáig egészen kiemelkedő teljesítményt nyújtottatok. Végül 24 győzelemmel és 5 vereséggel zárt a Tampa Spartans. Ráadásul a vereségeitek közül hármat még közvetlenül az évad elején szenvedtetek el. Minek köszönhető, hogy ennyit léptetek előre tavalyhoz képest?

Nyolc új játékossal kezdtük a szezont. Már az elején látszódott, hogy tehetséges játékosok érkeztek. A kérdés inkább az volt, hogy mennyire tudunk együtt játszani és összeszokni. A szezon kezdete elég hullámzóan alakult. Ott veszítettünk hármat rögtön, kettőt Kentucky-ban a Hálaadás hétvégéjén rendezett tornán. Ahogy közelítettünk a konferencia-mérkőzésekhez, már egyre jobban összeszoktunk. Mindenki megtalálta a helyét és csapatként akart nyerni. Szerintem ez volt a kulcs.

A szakma is elismerte a teljesítményeket. Az egyéni díjak mellett a Divízió II. rangsorában bekerültetek a top25-be.

Nekem ez volt a második évem. Tavaly is elég jó szezont futottunk, de nem ennyire jót. Idén viszont megnyertük a konferencia alapszakaszát. Ezért is mondtam a legelején, hogy nekünk nagyon rosszul jött ki a szezon idő előtti lezárása. Szerintem sokra lettünk volna hivatottak. Ami jó hír, hogy mindössze egy lányt, az irányítónkat veszítjük el és mindenki más visszajön jövőre. Talán lesz esélyünk ugyanilyen jól szerepelni. Egy olyan társam van, akinek a következő lesz a negyedik éve. Nekem ez most a harmadik lesz és mindenki más vagy velem jött, vagy utánam. Egész rutinos csapatunk lesz így és sokat számít, hogy végig játszottunk együtt szinte egy teljes szezont. Jövőre már az évad elején sem lenne szabad, hogy olyan hullámvölgyeink legyenek, mint idén.

Fotó: tampaspartans.com

A Divízió I-es USF-ről váltottál. Itthon kisebb a rálátás erre, így kicsit segíts nekünk. Mekkora a különbség a Divízió I. és a Divízió II. között?

A szakmai stábot nézve Divízió I-ben nekünk hét vagy nyolc edzőnk volt. Eloszlik az információ és az edzők nem látják át úgy a játékosokat, mint Divízió II-ben. Itt két edző van és egy asszisztens. Ha bármi baj van, tudjuk, hogy kihez forduljunk. Ott sokszor előfordul, hogy az edzők „dobálnak” egymás között azzal, hogy „ez nem az én szakterületelem, fordulj máshoz.” A játékoskereteket nézve én nem annyira a tehetségben fognám meg a különbséget. Inkább szerkezetben, a Divízió I-ben ugyanis magasabbak a csapatok. Családiasabb légkör jellemzi a Divízió II-es szakmai programokat és nem egy vagy két kiemelt játékoson van a hangsúly, hanem négy-öt emberre eloszlik.

A Tampánál is jellemző ez a családiasabb hangulat?

Igen. Az edzők nem teszik kötelezővé, hogy ott lakjunk a kampuszon, de nagyon támogatják. Egyszerűbb is, tudják, hogy hol vagyunk és együtt lakunk a csapattársainkkal. Már csak ezért is mert együtt lakunk, együtt járunk suliba. Sőt, gyakorlatilag mindent együtt csinálunk, más választásunk nincs, mint összefogni. Én idén is és tavaly is jól éreztem magam. Szerencsés vagyok, hogy ilyen jó csapatunk lett. Ha nem is kell mindenkivel legjobb barátnak lenni, de mindenki mindenkivel teljesen felhőtlenül el van. Az USF-en is megvolt ez. A csapatot ott is nagyon megszerettem.

Ahogy kiveszem a szavaidból, összességében azért megérte váltani.

Mindenképpen. Élveztem az USF-et is egészen a sérülésemig. Utána viszont nem úgy ment, ahogy vártam. Azért is váltottam. Úgy éreztem, hogy szükség van új közegre és amióta itt vagyok, úgy érzem, hogy újra megtaláltam magam. Szerintem sokat is fejlődtem az elmúlt évben. Az önértékelésem is jobb lett. Több önbizalmam van és jobban is érzem magam.

Amikor megérkeztél az Egyesült Államokba és először labdát fogtál a kezedbe edzésen, mi volt a legmeglepőbb számodra?

Az, hogy négy órán át edzettünk. Én már két óra után úgy éreztem, hogy leesik a lábam és még csak az edzés felénél voltunk. Meglepő volt az edzések gyors üteme is. Itt kint egy szabvány szerint dolgozunk. Minden figurának, gyakorlatnak megvan a saját neve. Az edző semmi mást nem csinál, mint azt, hogy kimondja a nevét a gyakorlatnak és azt, hogy például 12 percig csináljuk. Mindenki tudja, hogy hova megy és mit csinál. Nincs olyan üresjárat az edzéseken, hogy az edző megáll, magyaráz és megmutatja mit, hogyan kell csinálni. Van 30 gyakorlat, amit mindenki betanul, mondják a nevét és mindenki teszi a dolgát.

Ez azt jelenti, hogy van egy playbook, ami alapján dolgoztok egész szezonban?

Igen, van egy playbook, amit az év során mindig kiegészítenek. Az év elején, amikor elkezdjük a munkát, már ezek az előbb említett gyakorlatok is le vannak rajzolva. Megkapjuk egy lapon és azt nyilván mindenki belerakja ebbe a dossziéba. Ha elfelejtené, akkor fel tudja idézni. Év közben pedig a játékokat vagy bármi új információt, amit tudnunk kell, azt kinyomtatják és odaadják. Év végére egy egész vaskos könyv áll össze.

Fotó: tampaspartans.com

Itthon az utolsó szezonodban 2015/2016-ban 19.1 perc alatt 4.6 pontot és 4.5 lepattanót átlagoltál a bajnokságban 18 évesen. Most egy olyan szezon után beszélünk, amikor a Divízió II. déli régiójában és a Sunshine State Konferenciában is év játékosának választottak. Emellett All-American elismerésre terjesztettek fel. Hogy érzed miben fejlődtél a legtöbbet?

Amikor Magyarországon játszottam még nagyon fiatal voltam. Egy profi csapatban a hangsúly értelemszerűen nem rajtam volt. Kisebb feladatokat kellett megoldanom és azokat igyekeztem a legjobban megtenni. Itt csapatkapitányként sokkal nagyobb a teher. Húzóemberként teljesen más dolgozni. A játékomat tekintve én úgy fogalmaznék, hogy mindent, amit otthon tanultam, azt egy kicsit magasabb szintre emeltek.

Fizikális részére nagyon nagy hangsúlyt fektetnek. A felkészülés alatt heti négyszer-ötször van kondink. Emellett szintén négyszer-ötször van egy 30-45 perces egyéni képzés és egy egyórás csapatedzés. Azon vannak, ami jól megy, azt nagyon jóra fejlesszék, mert mindenki azt a képességét használja a legtöbbet. Ami kevésbé megy, azon meg igyekeznek a lehetőségekhez képest javítani.

A Tampa szakmai programjából milyen arányban kerülnek ki profik?

Pontos számokat nem tudok. Tavaly négyen végeztek és közülük két ember ment profinak. Nyolcan fogunk elballagni idén. Nem tudom még, hogy ki megy a mesterképzés vagy a munka felé és kik maradnak a kosárlabda mellett.

Nem véletlenül kérdeztem ezt. Megkerülhetetlen, hogy neked milyen terveid vannak?

Én idén végeztem és jövő nyár végére szeretném befejezni a mesterképzésemet, ezzel nyitva hagyni az ablakot arra, hogy akár profiként játszhassak. Attól is függ, hogy milyen ajánlatokat kapok otthonról vagy más európai csapatoktól. Én nyitott vagyok arra is, hogy játsszak vagy akár dolgozzak. Nem vagyok még arra kész, hogy a kosárlabdát feladjam, de közben hat évet beleöltem a tanulásba és azzal már a civil életben is el lehet indulni. Ahogy közeledik a jövő nyár, akkor majd tisztábban látom a helyzetet. Nehéz ez, mert gyakorlatilag el kell dönteni, hogy a kosárlabda vagy a civil élet.

Itthonról kaptál visszajelzést a teljesítményed kapcsán?

Igen, a válogatottból is hívtak, hogy menjek a nyári edzőtáborba, de mondtam, hogy nem tudok hazamenni. Amikor Székely Norbert felhívott, még nem volt ez a vírushelyzet és a szakmai gyakorlatra készültem. Nagyon sajnáltam, hogy tavaly az Universiadén nem tudtam részt venni. Ami késik, nem múlik. Jövőre végzek és ha marad az életemben a kosárlabda, akkor lesz időm még bizonyítani.

Nálad mi volt a fordulópont, amikor elkezdted otthon érezni magad az Egyesült Államokban?

Amikor kijöttem, nem nagyon beszéltem angolul. Az elején, amikor az emberek 10-12 órát beszéltek hozzám angolul, az annyira lefárasztott, hogy a nap végére teljesen elfogytam. Egy-két hónapig az iskolában is úgy voltam, hogy próbáltam mindent megérteni és közben segítséget kérni a felzárkózásban. Négy-öt hónap után elkezdtem angolul álmodni és szerintem ez volt az áttörés. Utána már egyre kevésbé fárasztott le, hogy egész nap angolul beszélnek hozzám, az iskolai ment, tudtam tanulni és megálltam a helyem. Természetesen vannak különböző fokozatok, de most már otthonosan mozgok, a városban vezetve már a GPS-t sem kell használni. Ez a négy év nem múlt egy nyomtalanul.

A Tampánál mennyire számit kuriózumnak, hogy valaki Magyarországról érkezett?

Sok külföldi van, ázsiai és más európai országokból is. Annyira nem különleges így az itteniek számára, hogy Magyarországról jöttem. Van egy magyar fiú a focicsapatban és van Budapestről egy magyar lány, aki nem sportösztöndíjjal érkezett, de szintén itt tanul. Ez nagy meglepetés volt számomra, mert a USF-en egy magyarral sem találkoztam. Velük most nagyon jóban vagyok.

Kanyarodjunk el Tampától. A közelmúltban zajlott le a WNBA draft és Sabrina Ionescu lett az 1/1-es. Érződik valóban egy nagyobb figyelem most a női kosárlabda iránt az Államokban?

A draft nagyon nagy dolog az Egyesült Államokban. Aki szereti és követi a női kosárlabdát, mindenki erről beszél azokban a napokban. Én még emlékszem 2014-ből az U17-es csehországi Világbajnokságra, akkor játszottunk az USA-val és ott volt Sabrina Ionescu a keretükben. Belegondolva, hogy mennyit fejlődött azóta és 1/1-es lett a drafton… Abban az amerikai válogatottban még kezdő sem volt, most pedig élvonalbeli játékos. Ez mindenképpen nagy szó. Az ismertsége már az egyetem alatt felszálló ágban volt azzal, hogy például Kobe Bryant-tel edzett. Ez az 1/1-es státusz pedig a hab a tortán az esetében, ha mondhatom így.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy a drafton a 11. helyen kiválasztott Kitija Laksa az USF-nél csapattársad volt.

Egy évet játszottam vele együtt. Én a következő évet kiültem. Ő pedig tavaly döntött úgy, hogy nem tölti az Egyesült Államokban az utolsó évét. Hazament Lettországba és még így is az első körben választották ki. Óriási gratuláció neki.

Most így áttekintve a pályafutásodat, elmondható, hogy az Egyesült Államokban mindent megtapasztaltál, amit az egyetemi kosárlabdában meg lehet?

Én tényleg végig mentem a ranglétrán. Mindenbe belekóstolhattam. Nagy iskolából kisebb iskolába. Nagy csapatból kisebb csapatba. Divízió I-ből Divízió II-be. Tényleg mindenben volt részem.

Zárásul mit tudsz javasolni azoknak, akik szeretnének az Egyesült Államokban tanulni?

Én azt javaslom, ha erre vágysz, akkor menjél és próbáld meg. Ha olyan indíttatással mész, hogy mindenképpen szeretnéd csinálni, akkor érdemes belevágni. Nagyon nagy élmény. Jó pillanatai is vannak, rosszak is. Ha viszont bizonytalan vagy, talán jobb, ha nem vágsz bele. Nagyon nagy döntés, új kontinens, új nyelv és teljesen más rendszer. Minden új körülötted és semmit nem ismersz. Ez egy olyan dolog, ami hatalmas elköteleződést követel meg.

Fotó: tampaspartans.com