Hirdetés
Magyarország

Ismét a Sopron ellen lép pályára az Atomerőmű KSC Szekszárd



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Vasárnap, rendhagyó módon 14 óra 5 perctől a címvédő Sopron Basket csapata ellen lép pályára az Atomerőmű KSC Szekszárd. Az összecsapást megelőzően Horváth Zsófia, a szekszárdi együttes másodedzője foglalta össze az utolsó, Bologna elleni Euroliga mérkőzésük tapasztalatait, illetve a vasárnapi összecsapással kapcsolatos várakozásait.

Február 26., vasárnap
14:05 Atomerőmű KSC Szekszárd – Sopron Basket
Sopron , NOVOMATIC Aréna
Játékvezetők: Tóth Cecília, Nagy Viktor, Frányó Péter (Forrai Sámuel)

Szerdán a 13. fordulóval folytatódott az Euroliga szezon. Az Atomerőmű KSC Szekszárd ezúttal a Virtus Segafredo Bologna otthonába látogatót, akik nagyarányú, 89-59-es győzelemmel vágtak vissza a december közepén elszenvedett szekszárdi vereségükért. A szekszárdi együttesből ezúttal Goree Cyesha (17 pont, 4 labdaszerzés) és Sara Krnjic (12 pont, 4 lepattanó) játéka emelkedett ki.

“Első körben talán arra térnék ki, hogy nem gondolom, hogy ezúttal a vereséggel van a legnagyobb probléma. Sokkal inkább azzal, hogy harminc pontos vereséget szenvedtünk, amit nem tartok reálisnak, olyan szempontból, hogy ennek a mérkőzésnek szerintem szorosabbnak kellett volna lennie. Na mármost az persze ismételten egy tény, hogy erre a találkozóra sem a szokásos felállásban utaztunk, – csupán kilenc játékos ment Olaszországba, ennyien álltunk ki ellenük.” – kezdte gondolatmentét Horváth Zsófia. – “Bologna-ba most sajnos nem tudtam a csapattal tartani, így itthonról kellett követnem a meccset, eseményeket, és az látszott, hogy voltak bíztató jelek a mérkőzés folyamán. Emlékszem, hogy egy-egy szituáció kifejezetten jól nézett ki, ami bizakodásra adott okot. Aminek külön örülök, hogy a sérülésből visszatérő Sara Krnjic kifejezetten jól kezdte a meccset, Bálint Réka megint csak nagyon hasznos volt a pályán, Cyesha Goree pedig hozta a tőle megszokott kiváló teljesítményt. Ezúttal viszont azt gondolom, hogy az alapkoncepciónkkal voltak problémák – sajnos sokszor nem sikerült megcsinálnunk az alap dolgokat. Ezt valószínűleg az 5:5 elleni gyakorlás hiánya eredményezi, ugyanis az ember-, játékos hiányból kifolyólag nem tudjuk úgy gyakorolni az alapelveinket, ahogy kellene, illetve szeretnénk. Emellett pedig azt szintén meg kell említeni, hogy a Bologna egy extra dobóteljesítményt hozott ellenünk, nem beszélve a lepattanó csatáról, amit szintén magasan nyertek. Ezzel sajnos nem tudtunk partiba szállni.

Pontosan ezek, az imént említettek tartoznak abba a bizonyos ‘alap’ kategóriába. Ha védekezésben csak egy kicsivel jobban koncentrálunk, vagy kizárásban kicsit keményebbek vagyunk, akkor azt gondolom már szorosabb lehetett volna a mérkőzés. Mindenesetre, főleg jelen állás szerint, a vereséget reálisnak tartom, csak a ‘mennyivel’ résszel van kisebb probléma, aminek nem igazán örülünk.” – fogalmazott a szekszárdi másodedző.

Fotó: FIBA.Basketball

Újabb hatalmas megméretés vár az Atomerőmű KSC Szekszárd csapatára. Ugyanis ismételten a szezon egyik legnagyobb rangadója következik, mely során a két tavalyi döntős méri össze erejét. A bajnokság 20. fordulójában a Szekszárd ezúttal az Euroliga-győztes és Magyar Bajnok Sopron Basket otthonába látogat. 

“Nemrég játszottunk a Sopronnal mérkőzést, még a Magyar Kupa negyeddöntője kapcsán, így tehát adta/ adja magát, hogy abból a találkozóból próbálunk meg leginkább felkészülni. Visszanéztük az összecsapást, kielemeztük, és azt gondolom, hogy érdekes dolgokat lehetett belőle kilesni, tanulni. Ez mindenképp elsődleges volt, ugyanis azt vettük észre a csapaton, hogy amikor a saját meccseinket visszanézzük, és kiemeljük a vétett hibákat, akkor a játékosok jobban látják az adott szituációkat, s ami még ennél is fontosabb, jobb százalékban javítják ki azokat.

Bolognából hosszú út vezetett haza, sok időnk pedig ezúttal sincs a felkészülésre. Ígyhát megpróbáltunk minél gyorsabban regenerálódni, majd a tőlünk telhető legjobban felkészülni a Sopron ellen, a forrásaink, készleteink viszont sajnos továbbra is limitáltak. Nagy meglepetésekre azonban őszintén szólva nem számítunk, még úgy sem, hogy a Sopron kerete minimálisan átalakult az utolsó találkozónk óta. Visszatért ugyanis Határ Bernadett, ami alapvetően egy nagyon pozitív dolog, még talán ő sincs olyan formában, mint amilyenben a sérülése előtt volt. Illetve, szerződtettek egy iszonyat pörgős kisembert Olivia Epoupa személyében, aki szintén nem ismeretlen számunkra, hiszen a Fenerbahce elleni összecsapásunk alkalmával már találkozhattunk vele. Az ő játékuk tehát nem fog minket meglepetésként érinteni. Én viszont továbbra is azt gondolom, hogy nem is ezekre a dolgokra, hanem saját magunkra, a mi játékunkra kell koncentrálnunk, illetve arra, hogy az alap dolgainkat helyre tegyük. Bár nem mi vagyunk az esélyesek, nem feltett kézzel utazunk Sopronba! Mindent meg fogunk tenni a pályán, biztos vagyok benne, hogy a játékosok is a maximumot fogják nyújtani, ez pedig meglátjuk pontosan mire lesz majd elég.” – zárta a beszélgetést Horváth Zsófia, az Atomerőmű KSC Szekszárd másodedzője.

Fotó: Sopron Basket

Hirdetés