Hirdetés
Európa

Ismét négyes döntővel ér véget az Európa Kupa



:

:

Hirdetés

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) úgy határozott, hogy 2021 után az idei évben is egy Final Four keretében küzdenek meg a csapatok az Európa Kupa trófeájáért. Az eredeti tervek szerint visszatértünk volna ahhoz, hogy az elődöntőket és a finálét is klasszikus oda-visszavágós rendszerben bonyolítják le, ugyanakkor a sok halasztás miatt rövidíteni kellett a szezont.

Mint ismert, a címvédő Valencia ugyan már negyeddöntős, de nagyon rosszul halad a sorozat. Két párban még a 2. fordulót sem tudták lezárni. A negyeddöntők párosítását majd a rájátszás 3. fordulóját követően sorsolják. Ekkor az állva maradt négy Európa Kupa csapatot és az Euroliga csoportok 5-6. helyezettjeit állítják majd párokban. A párharcok győztesei küzdenek meg a négyes döntőben.

Az Euroligához hasonlóan a résztvevő csapatok több opcióból választhatnak. Az oda-visszavágós párharcokat március 10-én és 17-én vagy március 15-én és 18-án vívhatják meg. A Final Four időpontjai április 5-7.

Hirdetés