Ivkovicné Béres Tímea a járványügyi intézkedésekről
:
:
A kesport.hu portál Ivkovicné Béres Tímeával készített interjút a járványügyi intézkedésekről.
“Mindannyiunknak nehéz ez a helyzet, amiben a világ, az ország és a sport is van, de a járványügyi szabályok egyelőre engedik a versenyzés céljából történő sportolást.” – fogalmazott a lapnak Ivkovicné Béres Tímea, a Mercedes–Benz Gyár Kosárlabda Akadémia igazgatója, akik arról is beszélt, hogy az új szabályozás nagy változást nem hozott. “Mi ezeket a szabályokat már nyáron meghoztuk a KESI és a Kosárlabda Akadémián belül. Minket a jelenlegi rendelkezések annyiban érintenek csupán, hogy a mérkőzéseinket ezentúl csak zárt kapuk mögött rendezhetjük meg. A többi szabályt már korábban bevezettük.” – tette hozzá.
Jelenleg így zajlik a munka Kecskeméten:
“Belépéskor testhőmérsékletmérést hajtunk végre sportolóinkon, illetve mindenki fertőtleníti a kezét. Az eszközök, sportfelszerelések folyamatosan fertőtlenítésre kerülnek. A maszk viselése a pályákon kívül kötelező. Az épületekben egyirányúsítottuk a forgalmat, hogy a különböző csapatok ne találkozhassanak egymással az edzések végeztével. A sportolók is igyekeznek mindent megtenni az egészségük érdekében, az öltözőket nem használják, átöltözve érkeznek az edzésekre, elkerülve ezzel is az esetleges érintkezéseket másokkal, más csapatokkal. Jelenleg az egészségünk megőrzése a fő, minden más csak utána következhet, de a gyerekeknek ebben a nehéz helyzetben örömet jelent naponta az a kis idő, amit sportolással tölthetnek el, ezért nagyon örülünk annak, hogy a munka folytatódhatott.”
-foglalta össze Ivkovicné Béres Tímea, majd arról is beszélt, hogy a létesítmények korlátozott látogathatósága milyen hatással van a munkára:
“A sportcsarnokokat és az uszodát versenyzés céljából igénybe tudjuk venni, de az iskolák tornatermeit nem. Ez nagy feladatot okozott a szakvezetők számára. Rendkívül sok átszervezéssel és csökkentett létszámmal, illetve csökkentett számú foglalkozással oldódott meg ez a probléma. Ehhez a helyzethez alkalmazkodnunk kellett, de úgy gondolom, ez sikerült. Bízom abban, hogy minden közösség együtt marad, és sportszakmai szempontból is lesz értéke ennek az idénynek.”
A teljes interjú ITT olvasható.