Hirdetés
Utánpótlás

Izrael lesz a rivális az U20-as Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Szerdán 14 óra 30 perctől Izraellel vív nyolcaddöntőt a magyar válogatott a litvániai U20-as Európa-bajnokságon. A párharc győztese a legjobb nyolc között a negyeddöntőben folytatja. Az alulmaradó gárdára a 9-16. helyért, a kiesés elkerüléséért kiírt küzdelmek várnak az előttünk álló hétvégén.

Izrael az A-csoport második helyén zárt. A torna legkiegyenlítettebb csoportjában a nyitányon 68-66-ra kaptak ki Spanyolországtól. Másnap 87-85-re verték Horvátországot, míg kedden a csoport zárásakor 74-71 arányban bizonyultak jobbnak Litvániánál. A mieink szereplését nagy terjedelemben követtük, a svédek legyőzése mellett a németektől és a lettektől elszenvedett vereségek jelentik az eredménysort.

A lettek bemutatásánál kedden azt írtuk, hogy ezen generációjuk korábbi kontinenstornákon elért eredményei nem feltétlenül vetítettek előre ilyen stabil szereplést. Izraelnél ez nem igaz, a csapatuk mellyel most találkozunk, évek óta meghatározó. 2022-ben kivívták a feljutást U16-ban a B-divízióból, 2024-ben negyedikek voltak az U18-as Európa-bajnokságon. Ezzel kvalifikáltak a 2025-ös U19-es világbajnokságra, ahol a 10. pozícióban végeztek. Ugyanebben az évben az U20-as Európa-bajnokságon 6. helyet szereztek.

Tavaly az U19-es világbajnokságon a csoportkör első fordulójában találkoztunk legutóbb ezzel a gárdával. Akkor sokáig emlékezetes küzdelemben 86-82-es sikert aratott válogatottunk Rátkai Eszter 24 és Josepovits Kinga 14 pontjával. A most is rendelkezésre álló játékosok közül Toman Réka volt a legeredményesebb 13 ponttal és 5 lepattanóval. Izraelnél a 35 pontos Gal Raviv és a 25 egységig jutó Maayan Cohen emelkedett ki. Mind a ketten itt vannak ezen a seregszemlén is.

Az Egyesült Államokban tanuló Raviv a teljes 2006-os európai generáció egyik legnagyobb tehetsége. Jelenleg 31.3 pont, 4.7 lepattanó és 6.3 gólpassz az átlaga. A szintén a tengerentúlon pallérozódó Cohen előtt is értékes profi karrier állhat, neki jelenleg 12 pont, 3.3. lepattanó és 2.3 gólpassz az átlaga. Amikor erről az izraeli válogatottról írunk, hajlamosak vagyunk csak a két előbb említett játékost méltatni. Ugyanakkor az, hogy ők ezt a teljesítményt ki tudják hozni magukból, szükség van arra, hogy a társak és a rendszerük is hatékonyan működjön. Ennek alapja Maya Zilbershlag és Ayala Oren játéka.

Összességében nagyon nagy feladat előtt áll U20-as válogatottunk, de ez egyben az is jelenti, hogy a bravúrnak hatalmas értéke lenne.

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

 

Hirdetés