:
:

Három győzelemmel és egy vereséggel kezdte az évadot a Női Amatőr NB I. Fehér-csoportjában a Soproni Darazsak Sportakadémia gárdája. Áron Krisztián vezetőedzőt kértük arra, hogy avasson be minket az idei célokba, koncepcióba és az együttesnél zajló munkába.
Kezdésként engedjünk kis betekintést a szurkolóknak. Mi a koncepció Sopronban az idei U23-as együttessel, vezetőedzőként hogyan vázolnád fel, milyen célkitűzésekkel vágtatok neki az Amatőr NB I. Fehér-csoport küzdelmeinek?
Az egyesület részéről az elsődleges cél, hogy azok a játékosok, akik a múltban már bizonyítottak nálunk – serdülő és kadett korosztályban is eredményesen szerepeltek –, és még nem az egyetemi éveiket tapossák, hanem a kötelékünkben maradtak, újra szerepet kapjanak.
Szerettük volna őket visszahozni az akadémia vérkeringésébe, és ebben a formában értékes játékperceket biztosítani számukra a felnőtt mezőnyben. Ez adta az alapkoncepciót, a keret pedig úgy állt össze, hogy a születési éveket tekintve a 2007-esektől a 2010-esekig terjed a skála.
A 2007 és 2010 közötti intervallum még laikusként nézve is szembetűnő kontraszt. Ebben az életszakaszban, ebben a fejlődési periódusban ez óriási különbségnek számít.
Valóban nagy a differencia: megnéztük, akad olyan játékospár, akik között csaknem négy és fél év van. Egy klasszikus felnőtt mezőnyben, például 28 és 32 éves kor között ez egyáltalán nem lenne feltűnő, nálunk viszont úgy alakul az összetétel, hogy a 16 évestől a lassan 20 évesig minden korosztály képviselteti magát. Ez pont az az életszakasz, ahol kezdetben kifejezetten nehéz feladatot jelentett egységes csapattá formálni a társaságot.
Fogalmaztatok meg számszerű eredményelvárásokat? Te miként méred le egy-egy mérkőzés valódi sikerét?
Konkrét eredménykényszer egyáltalán nincs rajtunk; a legfontosabb feladatunk a játékosok egyéni képzése és fejlesztése. Különösen azért, mert a keret egy része az országos junior bajnokságban is érdekelt, míg a többiek – zömében a 2008-as és 2009-es születésűek – épp az érettségi előtt állnak. Számukra egy olyan fejlődési ívet szeretnénk biztosítani, amely lehetővé teszi, hogy akár a Soproni Egyetemen, akár az ország bármely más felsőoktatási intézményében folytatják a tanulmányaikat, a kosárlabda továbbra is prioritás maradjon az életükben. Lényegében ez a csapat elsődleges hivatása.
Jól érzékelem, hogy van egy erős sportágmegtartó funkciója is a projektnek?. Aki ezt a programot végigcsinálja és a rendszerben marad, annak adott a lehetőség, hogy magasabb szintekig is eljusson?
Így van. A keret hatvan-hetven százaléka a nagyon fiatalokból áll, akik párhuzamosan az országos junior bajnokságban is szerepelnek, a többiek pedig az említett korosztályt képviselik. Hosszú távon valóban fontos cél a játékosok megtartása a sportág számára, de jelen pillanatban az a döntő, hogy mindannyian érdemi játéklehetőséghez jutnak. Megmutathatják magukat a felnőtt mezőnyben, ami a lányoknak játékosként, nekünk pedig edzőként jelent komoly, de hálás szakmai kihívást.
Hogyan alakul a csapaton belüli kémia és az emberi oldal ekkora korkülönbség mellett?
Az eleje kifejezetten döcögősen indult, mára viszont szépen összeálltunk igazi közösséggé. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az első három mérkőzést megnyertük a bajnokságban, ami nagyrészt a kiváló kémiának és a remek csapategységnek köszönhető.
Nálam egyébként is alapvető elvárás minden korosztálynál, hogy a lehető legerősebb csapatszellem alakuljon ki. Ha a lányok képesek egymásért küzdeni és dolgozni a pályán, az mindennek az alapja; e nélkül – véleményem szerint – nem lehet sikert elérni.

Felnőtt padra leülni edzői szempontból jelentős mérföldkő egy pályafutás során. Jól gondolom, hogy ez az évad számodra is előrelépés?
A Sportakadémián mostanra lényegében a teljes vertikumot bejártam: az U11-es előkészítőtől indulva eljutottam egészen a felnőtt bajnokságig. Mivel jelenleg a Fehér-csoportos gárda mellett az U12/B csapatot is én irányítom, ebben az idényben szinte minden lépcsőfok jelen van a munkámban.
A felnőtt mezőny természetesen teljesen más megközelítést kíván, mint a legkisebbek alapképzése. Ugyanakkor korábban négy-öt éven át dolgoztam a serdülő bajnokságban – Stoics Judittal két évig tevékenykedtünk közösen, bajnoki címet is ünnepelhettünk –, és a mostani keretben is akadnak olyan játékosok, akikkel már akkor együtt értük el azokat a sikereket.
Egy edző számára a szakmai felkészülés terén miben tér el leginkább egy korosztályos találkozó és egy Amatőr NB I. Fehér-csoportos mérkőzés előkészítése?
A felnőtteknél jóval hangsúlyosabb a videózás és a taktikai felkészülés, sokkal több scoutinggal dolgozunk, mint a gyermek vagy a serdülő bajnokságban. Maguk az edzések is eltérő ritmusban, más felépítésben zajlanak. Itt már taktikai és technikai téren is jóval előrébb tartunk, míg az U12-eseknél a kosárlabda alapjait fektetjük le, a helyezkedést és az alapvető mozgásokat sajátítjuk el. Két teljesen különböző világ, mindkettő a maga sajátos kihívásaival.
Mennyire nehéz fejben átállni egyik pillanatról a másikra, amikor az egyik edzésen még egy húszas éveikhez közelítő csaknem felnőttnek, a következőn pedig egy tizenkét éves gyermeknek kell magyaráznod?
Érdekes helyzet, de szerencsére nem újszerű számomra. Volt korábban egy olyan szezonom az akadémián, amikor párhuzamosan voltam az U11-es és a serdülő csapat mellett, miközben a kadetteknél másodedzőként dolgoztam. Ott kénytelen voltam megtanulni az azonnali váltást: ha véget ért a kadett edzés, és indult az U11, teljesen át kellett hangolnom a kommunikációmat.
Nem állítom, hogy ez rutinfeladat, hiszen állandó koncentrációt igényel, de abszolút megoldható. A kulcs az alapos felkészülés: ha az edző pontos koncepcióval érkezik a tréningre – legyen szó bármelyik korosztályról –, akkor a feladat gördülékenyen menedzselhető.

Hogy látod, az akadémiai rendszerben az jelentheti a jövőt, ha olyan univerzális szakemberek dolgoznak a műhelyekben, akik a legkisebb gyermekek és a felnőttkor küszöbén álló fiatalok nyelvén egyaránt képesek szót érteni?
Van igazság abban, amit felvetsz. Talán nem is az univerzális a legtalálóbb kifejezés, inkább az az igazán értékes erény, ha egy edző megtalálja a megfelelő hangot minden egyes korosztállyal. Természetesen más tónust igényel egy felnőtt játékos, mint egy gyermek, de alapvetően ők is ugyanolyan sportolók.
A legfőbb eltérés inkább a tréningek jellegében és tempójában mutatkozik meg: a felnőtteknél lényegesen gyorsabb, dinamikusabb a játék, kevesebb technikai korrekcióra van szükség menet közben, míg az U12-es korosztályban szinte minden egyes mozdulatot lépésről lépésre tanítunk és csiszolunk.
Mivel most készítek veled először interjút, felteszem a hagyományos kérdésemet: milyen hosszú távú edzői célokat tűztél ki magad elé a pályán?
Az akadémián számomra mindig az jelentette az elsődleges célt, hogy az adott korosztályból minél több játékost készítsek fel a következő lépcsőfokra, és juttassak el a kiemelt csapatainkba. A hitvallásom és a mindennapi munkám fókuszában mindig a játékosfejlesztés állt. Korábban másodedzőként a serdülőkkel már átélhettem, milyen érzés magyar bajnoki címet ünnepelni.
Ami a mostani felnőtt csapatot illeti, konkrét távlati helyezésekben nem gondolkodunk: lépésről lépésre, mérkőzésről mérkőzésre haladunk, és igyekszünk mindig a soron következő feladatra maximálisan felkészülni. Meglátjuk, mindez mire lesz elegendő, de hiszem, hogy ha megőrizzük ezt az egységet, és a csapat minden tagja továbbra is így küzd a társaiért, akkor a szezon végén egy kifejezetten szép eredményt érhetünk el.



