:
:
Vasárnap a Dinamo Kurszk gyõzelmével ért véget a nõi kosárlabda Euroliga 2016/2017-es szezonja. A kurszki együttes 18 mérkõzést nyerve veretlenül ért fel a csúcsra. Erõsen szubjektív összefoglaló az F4-hétvége tapasztalataiból.
Írta: Nagy Norbert
Fotó: FIBA
Angel McCoughtry és Lucas Mondelo aranyat ért
Amikor a végsõ gyõzelemre esélyes csapatok szempontjából visszagondolunk az idei Euroliga évadra, akkor nem lehet kérdés, hogy az élmezõny legerõsebb és legjobb formájában lévõ gárdája a Dinamo Kurszk volt. Sok vélemény látott napvilágot a hétvégén, hogy minek tudható be ez a ritka nagy menetelés, hiszen a Szpartak Moszkva 2009/2010-es évadban elért sikere óta senki nem tudott veretlenül Euroligát nyerni. Általában közös nevezõ Angel McCoughtry személye. Sok mindent lehet írni McCoughtry kapcsán, hiszen, ahogy minden zseni, õ sem egyszerû eset. Ugyanakkor az a motiváció, amivel belevetette magát az idei szezonba, az az akarat, elszántság, amivel minden meccsen igazi vezérként vitte elõre a csapatát, példaértékû. Hiányzott még a pályafutásából az Euroliga-siker, vélhetõen érezte, hogy talán most van erre a legjobb esélye.
A Kurszk játékospolitikája nagyon bejött. McCoughtry mellett kiválóan megtalálta a helyét Nneka Ogwumike, akirõl általánosságban is elmondható, hogy három évvel ezelõtt jó befektetést csináltak vele. A harmadik kurszki Euroliga szezonjára ugyanis kifejezetten ráérzett az európai játékra. Az elsõ orosz évéhez képest 4 ponttal esett vissza az átlaga, de több gólpasszt oszt ki és ezt a 15.1 pont, 10.2 lepattanós átlagot lényegesen hatékonyabban, jobb, alázatosabb csapatemberként éri el. Mindhárom orosz klubra, így a Kurszkra is igaz, hogy az elmúlt évek hazai szabályváltozásai miatt megerõsödõ orosz mag kifejezetten jót tett a csapatnak. Maria Vadeeva korosztálya legjobb centere. Döbbenetes, hogy 1998-as születésûként mennyire meghatározó tud lenni, de Kirillova (Danilockhina) és Levchenko is minõségi perceket vállal. Ismét bebizonyosodott: teljesen mindegy, hogy milyen lehetõségek mellett milyen célokért küzd egy csapat, erõs hazai mag nélkül nem lehet tartósan eredményt elérni.
Ha egy csapat Euroligát akar nyerni, akkor az spanyolok nélkül nem fog menni. Lucas Mondelo vezetõedzõként, míg Anna Cruz irányítóként adta az alapját a sikereknek. Cruz nem az a típusú játékos, aki egész évben a címlapokról köszön vissza. Ettõl függetlenül az orenburgi szezonok és a WNBA-s nyarak kiváló irányítóvá tették. Korábban a Rivas Ecopolis és az Orenburg együttesével is veszített már Euroliga döntõt. Az orenburgi éveihez képest átlagosan kettõvel több gólpasszt osztott ki meccsenként. Ráadásul nem vitte el az energiáját a pontszerzés, mert volt más, aki arról gondoskodott. Lucas Mondelo egy korábbi jekatyerinburgi F4 alkalmával a Salamancával már nyert Euroligát, a spanyol válogatottat pedig évek óta a világelitben tartja. Mondelo legnagyobb erényei ott mutatkoznak meg, hogy nem bonyolítja túl a játékot. Függetlenül attól, hogy a kontinens legjobbjai állnak a rendelkezésére, egyszerû, hatékony kosárlabdára törekszik, melyben teret enged az egyéni megoldásoknak is. Emellett jó pedagógiai érzékkel minden játékosát tudja motiválni, így mély keretekkel is elboldogul. Vannak, akiknek csak 5 perc jut egy Eurolgia Final Four-on, de akkor az az 5 perc legyen pályafutásuk legjobb 5 perce. Ez akkor mutatkozott meg igazán, amikor az elõdöntõben Vadeeva és Ogwumike is kipontozódott, a padról beugrók viszont tudtak segíteni a kulcsembereknek.
Fotó: FIBA
Elégedett lehet a Fener, bejött az edzõváltás és Parker szerzõdtetése
Sorozatban hatodszor jutott az Euroliga legjobb négy csapata közé a Fenerbahce, de még egyszer sem tudták elhódítani a trófeát. Hat év alatt harmadszor döntõztek és harmadszor lettek ezüstérmesek. Az elõbb leírtak ellenére a török klubnál nem lehetnek elégedetlenek az idei Final Four-on mutatott teljesítményükkel. Az elõdöntõben a Jekatyerinburg ellen a szezon legjobbját nyújtották. Még az oroszok is elismerték, hogy a játék minden elemében kiválóan teljesítõ riválistól kaptak ki.
Az edzõváltás elsõsorban mentálisan tett jót a keretnek, míg Parker érkezése magas posztokon növelte az egyébként is komoly variációs lehetõségeket. Nem egyszer láttuk a Los Angeles Sparks sztárját például hármas pozícióban is, ami nem mindennapi felállás a nõi mezõnyben. A Fener a döntõre egy kicsit elfáradt fejben és bár 18 pontos hátrányból felzárkóztak, de gyõzelmi esélyeik nem voltak. Allie Quigley teljesítményét itthon sokan követik, triplái, betörései az új szakvezetõnél még fontosabb szerepet kaptak. Nagy kérdés, hogy mit hoz a jövõ, de ha ez a Fener még egy évet tud ebben a felállásban vállalni, akkor hetedik nekifutásra össze is jöhet a siker.
Fotó: FIBA
A Jekatyerinburgot ismét csalódás érte
A bronzérem ellenére a mezõny legcsalódottabb csapata a Jekatyerinburg lehet. Nem is feltétlenül azért, hogy nem jutottak döntõbe, hanem amiatt, hogy játékban verték meg õket. A nemzetközi szaksajtó és a saját beharangozóink is erényként mutatták be, hogy változtatás nélkül egyben tartották a 2016-os gyõztes csapatot, de lehet, hogy elfáradtak a kapcsolatok. Szezon közben ugyanakkor nem utalt semmi arra, hogy gondok lehetnek. Nem láttuk azt, mint a Laurent Buffard-érában, hogy a francia szakember elképzelései és a kiemelkedõ egyéniségekbõl álló keret, nem illettek össze. Azt sem lehetett érezni, mint a Gundars Vetra-éra végén, hogy nem tudott megújulni a szakvezetés. Mint, ahogy azt sem, amikor Algirdas Paulauskas évében a keret „megette reggelire” a szakmai stábot. Nem érzõdik sem a testbeszédbõl, sem a nyilatkozatokból, hogy Olaf Lange kezébõl kicsúszott volna az irányítás. Akkor mégis mi lehet a probléma? – tehetnénk fel a kérdést.
Sokan sokféle magyarázattal álltak elõ a Jekatyerinburg szereplése kapcsán. Ezek közül talán az egyik spanyol szaklap szerzõjének a véleménye mellé sorakoztak fel a legtöbben. Elsõsorban abban látszódik a Jekatyerinburg problémája így kívülrõl, hogy Diana Taurasi klasszis megoldásaira túl nagy terhet pakoltak. Valamelyest szétesett tavaszra a csapatjáték, az ideálisnál kevesebb labdát kapott Torrens, Lyttle, Meesseman vagy éppen Griner. Árulkodó adat, hogy Torrensnek például egész hétvégén mindössze hét mezõnykísérlete volt és három pontot szerzett. A holtszezon egyik legizgalmasabb kérdése lehet, hogy merre indul el az orosz sztárcsapat. Több út is állhat elõttük. Abban is van ráció, hogy újra nekifutnak ugyanezzel a felállással. Ugyanakkor az sem lenne meglepõ, ha elérkezettnek látnák az idõt a vérfrissítésre.
Fotó: FIBA
Majdnem sikerült a Prágának
A három rivális csapat híveit leszámítva talán mindenki szurkolt egy kicsit az USK Prahának, akik a többi gárdától messze elmaradó lehetõségekkel dolgozva jutottak el ideáig. A prágaiak elõtt az elõdöntõben Vadeeva és Ogwumike kipontozódásával nyílt meg az esély a gyõzelemre. Talán az egész Euroliga szezon legjobb meccsét játszották, de a hosszabbításra elfáradtak. A bronzmeccsen pedig Taurasi és Lyttle kiválása után adódhattak gyõzelmi esélyek. Mivel egyik alkalommal sem sikerült élni a lehetõséggel, az a helyzet megmutatta, hogy kevesen vannak. A szûkös rotáció a Final Four-ig ellensúlyozható, itt már nem.
Nem szabad elmenni szó nélkül Laia Palau teljesítménye mellett, aki pályafutása alatt már 1123 gólpassznál tart az Euroligában. Csapataival sorozatban 13 éve jut el legalább a negyeddöntõig. Egyedül a 2003/2004-es szezonban, az azóta már megszûnt barcelonai együttessel nem jutott el a legjobb nyolc közé. A prágai gárdánál azért lehet nagy a hiányérzet, mivel a zuhanyhíradó szerint nem biztos, hogy teljesen sikerül összetartani ezt a keretet és onnantól kezdve nehéz lesz ott maradni az F4 szintjén.
