:
:
A Miskolcon rendezett Magyar Kupa nyolcas döntõ minden játéknapján jelentkeztünk összefoglaló jegyzetekkel. Az alábbiakban a záró napra tekintünk vissza, mely során az Aluinvent DVTK hódította el a trófeát.
Írta: Nagy Norbert
A Magyar Kupa döntõje elõtt az nem volt vita tárgya, hogy a magyar mezõny két legerõsebb játékoskerete találkozik és az sem volt kérdés, hogy telt ház és fantasztikus hangulat lesz a miskolci csarnokban. A mérkõzés menete viszont eltért attól, amit a finálékban megszokhattunk. Gyakorlatilag a 6. percben kialakult az a 10 pontos különbség, ami végigkísérte a találkozót. A DVTK koncentrált védekezéssel az elsõ percekben elbizonytalanította az elsõ két napon magabiztos gyõzelmeket arató soproni csapatot és ekkor olyan lélektani elõnybe került, amely jó alapot adott a folytatásra. Ráadásul a hazaiaknál az ilyen nagy téttel bíró meccsek eldöntésére alkalmas légiós Roneeka Hodges a tudásának és az elvárásoknak megfelelõen játszott, Horti Dórától érkezett egy extra magyar teljesítmény, a keret többi tagja pedig szintén hozta azt, amit egy ilyen fontos meccsen kell.
Az elõbb leírtak jelentik a siker igazi kulcsát és mutatják, hogy az idei évre a DVTK mennyit fejlõdött. Hányszor írtuk azt az elmúlt 2-3 esztendõben, hogy milyen erõs a miskolci keret és mégis hiányzik egy kis lépés a trófeához. Most pedig minden a helyén volt és a szakmai munkának, a csapat felkészítésének ez az igazi fokmérõje, amikor egy döntõben vagy amikor nemzetközi meccseken jön ki az igazán jó teljesítmény. Emellett azt is fontos kiemelni, hogy elbírta a hatalmas várakozásokkal járó terhet a DVTK és nem változott a döntõ a szempántjából egy görcsös akarássá. Az elmúlt két évtizedben képletesen szólva a hazai mezõnybõl nem egy csapat „állt fejre” saját közönsége elõtt kupadöntõben.
Az UNIQA Sopron szempontjából sem történt tragédia. Ez messze nem olyan vészjósló vereség volt, mint a 2014-es székesfehérvári kupadöntõ, mely elõre vetítette, hogy a bajnokságban is lehetnek gondok. Az lett végül a bronzérmes szezon… Ilyenrõl ebben az esetben nincs szó. Sokkal inkább az történt, hogy nem volt a gyõzelemhez kellõen pontos, éles a mérkõzés egyes szakaszaiban a soproni keret. Ez részben a DVTK koncentrált játékának és remek védekezésének köszönhetõ, részben pedig annak tudható be, hogy nem sikerült az elsõ két nap dobóformáját hozni. Egy háromnapos rendezvényen elõfordul az ilyen.
Mély rotációval dolgozott az elsõ két napon a Sopron, így a döntõn sokat tölthettek a pályán a kulcsemberek, akik kellõen frissek is voltak ehhez a feladathoz. Ezen a téren nem érheti kritika a szakmai stábot, az igazán jó egyéni teljesítmény viszont elmaradt. Alapvetõen tehát a játékkal, a felfogással nincs probléma Sopronban, ezért sem szabad párhuzamot vonni a két évvel ezelõtti elbukott fináléval, ugyanakkor ilyen dobóformával és legalább egy kiemelkedõ egyéni teljesítmény nélkül nem lehet trófeát nyerni.
A harmadik hely egy kicsit háttérbe szorult a cikkeinkben, pedig az erõviszonyokat nézve a PINKK Pécsi 424 és a CMB Cargo UNI Gyõr egy kifejezetten értékes éremért harcolt. Ennek a három napnak nagy nyertese a PINKK, mivel olyan erényeket mutatott, amiket a szezon eddigi menete nem feltétlenül vetített elõre. Eddig az esélylatolgatások alkalmával az üldözõboly élére legtöbbször a Gyõr került, mivel valamivel egységesebb és kiegyensúlyozottabb csapat benyomását keltette, melynek a kupáig a kiélezett helyzetekre több jó megoldása volt, mint a közvetlen riválisainak.
Az elõbb leírtakhoz képest most fordultak az erõviszonyok. A Gyõr nem bírta el meghatározó légiósa gyengébb formáját és a keretük a meccseken belül is igen hullámzó teljesítményt nyújtott. Miközben a PINKK, melyrõl egész évben azt írtuk, hogy a ponterõs légiósai napi formáján múlik az eredményessége, bírta el a betegségeket, bírta el Binta Drammeh hiányát a bronzmeccsen. Ha ez az irány tud érvényesülni tavasszal a pécsieknél, eredményesebb idõszakra készülhetnek, mint a tavalyi év hasonló szakaszában.
