Hirdetés
Európa

Jekatyerinburg – Salamanca csata az Euroliga döntőjében



:

:

Hirdetés

Vasárnap 18 órától rendezik a Perfumerias Avenida Salamanca – UMMC-Jekatyerinburg Euroliga döntőt az isztambuli Final4 alkalmával.  A sorozat két veretlen csapata küzdhet meg a trófeáért. A Jekatyerinburg fennállása során hatodszor, sorozatban harmadik alkalommal érhet fel a csúcsra. A Salamanca másodszor hódíthatja el a trófeát. Kilenc év után lehet ismét spanyol győztese a legrangosabb európai kupasorozatnak. Utoljára 2012-ben a Roberto Iniguez irányította Ros Casares Valencia ért fel a csúcsra.

Sokszor elhangzott az idei Final4 felvezetőkben, hogy az UMMC Jekatyerinburg és a Fenerbahce elődöntője előrehozott finálé. Ezt kijelenteni tiszteletlenség a másik ágon szereplő Sopronnal és a Salamancával szemben, de azt nem túlzás megfogalmazni, hogy a török-orosz presztízscsata továbbjutójának nagyobb az esélye a végső sikerre. Az elődöntőben a Jekatyerinburg 88-84-re verte a Fenerbahce-t, míg a Salamanca 72-61-re a Sopront. Ahogy a csapatok és az edzői filozófiák is erre következtetni engedtek, egészen más karakterű mérkőzések voltak a péntekiek.

A Jekatyerinburg a 27 egységig jutó Allie Quigley vezetésével az első félidőben 55 pontot szerezve verte a Fenerbahce-t. A törökök a végjátékban egyenlítettek, de a hajrában kijött az oroszok klasszisa. Az első félidőben abszolút a saját játékát játszhatta a Jekatyerinburg. Volt 40 mezőnykísérletük, amiből 23 sikeres lett. A négy triplakísérletübkől hármat értékesítettek. 19-15-re nyerték a lepattanócsatát és mindössze két eladott labdájuk volt. A Fenerbahce szigorodó védekezése után már “csak” 27 mezőnykísérletük lett a második 20 percben és 13 ért ezekből célt. Végül több gyorsindításos ponttal zártak a törökök és ekkor már a magas posztokon mutatkozó fölényét sem tud a korábbiakhoz hasonló mértékben érvényesíteni az orosz sztárcsapat. Az itt összegyűjtött mutatók ki is jelölik azt az irányt, amire vélhetően a szakmai stábjuk is felhívta a figyelmet.

A Salamanca rendkívül szigorú, jól szervezett védekezésére építve múlta felül a Sopron Basket csapatát. Két kiemelkedő egyéni teljesítményt láthattunk. Tiffany Hayes végül 25 ponttal zárt, melyből 14-et az első félidőben jegyzett, míg Katie Lou Samuelson 16 egységig jutott. Ennek döntő többségét a harmadik negyedben érte el, amikor a csapatával magához ragadta az irányítást. A Salamanca rendkívül mély keretét jól mutatja, hogy az elődöntőben is kilencen töltöttek 11 perc felett a pályán és mindenki szerzett pontot. Az igazán veszélyes az a Salamancában, hogy sokan léphetnek fel vezérré.

A döntő kapcsán óriási kérdés lesz, hogy melyik gárda akarata érvényesül. Roberto Iniguez az ötödik alkalommal vezeti aktuális csapatát Euroliga fináléban. Ezen alkalmak közül az Orenburg és a Sopron vezetőedzőjeként is a Jekatyerinburg volt a riválisa, mely tapasztalatokat szintén felhasználhatja a felkészülésnél a kiváló spanyol szakember. A Jekatyerinburg esetében a hangsúlyos, hogy a pénteki nagy siker után megmaradjon a koncentráció vasárnapra is. Számukra nehezítő tényező, hogy amíg korábban 16 Euroliga meccs és az azzal járó magas koncentráció, motiváció vezetett a Final4-ig, most mindössze nyolc találkozó. Ezt pedig az orosz bajnoki meccsek nem ellensúlyozzák. Bár próbáltak az üres hetekre kihívásokat találni, ilyen volt a februári orosz Szuperkupa, de az idei évad ritmusa messze nem annyira felfokozott, mint a korábbiak és emiatt talán hullámzóbb a teljesítményük. Ha ezzel élni tud a Salamanca, szorosabb döntőt is kialakíthat.

Hirdetés