:
:
A jekatyerinburgi FIBA 3×3 WS után szombaton este és vasárnap Olaszországban, Lignanóban szerepel a 3×3-as felnõtt válogatottunk a nemzetközi szövetség új versenysorozatában.
Jekatyerinburgban az elõkelõ harmadik helyet szerezte meg a magyar csapat. Ennek az értékét tovább növeli, hogy a remek világbajnoki szereplés után két hét kihagyás volt a programban és a jekatyerinburgi utazás soha nem egyszerû feladat.
„Egy kicsit olyan oroszos rendezéssel találkoztunk, de egyébként egy erõs torna volt. Így, hogy két hét kihagyás után mentünk oda, kihoztuk belõle a maximumot.” – kezdte értékelését lapunknak Károlyi Andrea szövetségi kapitány, majd így folytatta:
„Érezni lehetett a lábakon, hogy nem egy rövid túrán vagyunk. Vasárnap este indultunk el és hétfõ reggelre értünk oda. Délelõtt két órát aludtak a lányok, ami nem olyan pihentetõ, mint az éjszakai alvás. Ezzel gondolom a többi csapat is így volt, tehát ez nem mentség, csak érzékeltetve, hogy húzós menet a jekatyerinburgi szereplés.”
A magyar csapat Oroszországból közvetlenül Olaszországba repült, Lignano felé vette az irányt. Szombaton és vasárnap újabb nyolccsapatos torna vár a Cyesha Goree, Böröndy Vivien, Papp Klaudia, Theodoreán Alexandra összeállítású együttesre. A csoportkörben Kanada, Ukrajna és Hollandia lesz a rivális. A másik ágon a házigazda olaszok, a világbajnok kínaiak, Románia és Spanyolország szerepel.
„Jekatyerinburg után átutaztunk Lignanóba, de itt edzés lehetõséget csak szombaton délelõttõl tudnak biztosítani a szervezõk. Addig a strandon oldjuk meg a mozgást, futással, gyorsításokkal, regenerálódással.” – vázolta a programot Károlyi Andrea, aki hozzátette azt is, hogy szerencsére sérülés nem hátráltatja a munkát.
A jekatyerinburgi bronzérem nagyon sokat érhet a jövõben és Lignanóban sem lehet más a cél, mint egy elõkelõ pozíció megszerzése. „Ezzel a harmadik hellyel több pontot kaptunk, mint a VB-ezüstéremmel.” – világított rá Károlyi Andrea, hogy nagyon komoly a tét egy-egy ilyen erõfelmérõn. Azzal a felvetésünkkel ettõl függetlenül a szövetségi kapitány is egyetértett, hogy ezek a nõi WorldTour események nem hozzák azt a hangulatot, mint a nagy világesemények.
„Biztos, hogy maga torna – már csak az olaszok temperamentuma miatt is – hangulatos lesz. Mi még itt péntek délután senkivel nem találkoztunk és mivel a pálya sincsen kész, így ahogy mondtam korábban: csak szombaton délelõttõl van edzéslehetõség.” – említette Károlyi Andrea, aki szerint az idõ fogja eldönteni, hogy ez a széria milyen formában mennyire lesz életképes.
„Az lesz az igazán érdekes, ha az egész 3×3-as szakág túl van az elsõ olimpiáján, utána mi lesz. Folytatódik-e a nõi WorldTour és ha igen, milyen formában. Az ugyanis egyértelmûen látható, hogy a férfiakkal ellentétben a nõknél nem fogják tudni kettéválasztani a 3×3-as és a nagypályás mezõnyt.”
A magyar válogatott szombaton 19 óra 50 perctõl Kanada, 21 óra 5 perctõl Ukrajna ellen lép pályára, zárásul 22 óra 25 perctõl Hollandia lesz a rivális. A lebonyolítás a szokásos. A két csoportgyõztes automatikusan az elõdöntõben folytatja. A második és a harmadik helyezettek keresztbe játszanak a négy közé jutásért.
Lignano után újabb két hét szünet jön, majd augusztus 2-án és 3-án Prágában szerepel a csapat a FIBA 3×3 WS ötödik állomásán. Utána már Debrecen kerül a fókuszba. Itt augusztus 26-án és 27-én rendezik a FIBA 3×3 WS tornát. Ezt követõen pedig augusztus 30-án indul az Európa-bajnokság.
