Hirdetés
Európa

Jekatyerinburgban nem lesznek nagy változások



:

:

Hirdetés

Az Euroliga csapatok helyzetét áttekintő sorozatunkban az UMMC Jekatyerinburg terveibe nyerhetünk bepillantást. Maxim Ryabkov, klubmenedzser az egyik orosz portálnak nyilatkozott.

Oroszországban az alapszakasz végeredménye alapján hirdettek bajnokot, így az UMMC Jekatyerinburg ismét elhódította a trófeát. Az Euroligában is jó úton haladtak a címvédés felé, de a negyeddöntőknél ott felfüggesztették a versenyrendszereket.

Maxim Ryabkov, klubmenedzser a Ria Novosti hírügynökségnek elmondta, hogy nincs okuk nagy változtatást végrehajtani a kereten.

Miközben még zajlanak az egyeztetések a következő évad lebonyolításáról és a felkészülésről, igyekszünk lezárni a csapatépítést. Nem terveztünk drasztikus változásokat, maximum két-három új játékos érkezhet.

– nyilatkozta a sportvezető.

A Jekatyerinburg az egyik szószólója volt már március végén annak, hogy ősszel egy nyolcas döntővel pályán, versenykörülmények között zárják le az Euroliga évadot. Maxim Ryabkov többször elmondta, hogy szerződéses kötelezettségeik vannak és a klub partnerei (is) igénylik, hogy igyekezzenek a kiesett nemzetközi meccseket pótolni.

A FIBA felülvizsgálja az őszi nyolcas döntő tervét.

Június közepén dönt a FIBA az Euroligáról. Megkérdezték a csapatokat, de hogy figyelembe veszik-e ezt a döntésnél, nem tudjuk.

– jelentette ki Maxim Ryabkov.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés