Hirdetés
Európa

Jelena Brooks köszöntése szülővárosában



:

:

Hirdetés

Kragujevac városában ünnepi köszöntésben részesült a Sopron Basket klasszisa, a szerb válogatott csapatkapitánya Jelena Brooks – adta hírül a kosarka24.rs portál.

Mint ismert Szerbia vasárnap második Európa-bajnoki címét ünnepelhette. Mindkét siker részese volt Jelena Brooks. “Ez az aranyérem különösen sokat jelent, mert csapatkapitány lehettem és én emelhettem fel a trófeát a közönség előtt Spanyolországban, majd a belgrádi ünneplés alkalmával is. Sajnálom, hogy Mateo, a fiam nem lehetett velem, de a hazaérkezésem után ünnepeltünk.” – mondta Brooks.

Egy korszak lezárul a szerb csapatnál ezen a nyáron, miután az aranygeneráció több meghatározó tagja elköszön a nemzeti csapattól. Így tesz Jelena Brooks is.

Magasabb szintre emeltük a szerb női kosárlabdát Európában. A válogatottságtól való visszavonulásom küszöbén jó érzés visszagondolni arra, hogy nyomot hagytunk. Egyben egy nagy feladatot állítottunk a következő generáció elé, hogy tartsák ezeket az eredményeket.

– jelentette ki Brooks, aki a Franciaország elleni finálé érzelmi oldalát emelte ki. “Higgadtan érkeztünk a döntőbe. Tudtuk, hogy az érem már biztos és hittünk benne, hogy jó esélyünk lehet az aranyéremre.”

Hirdetés