Hirdetés
Magyarország

Jelena Brooks nagyinterjú Sopronból



:

:

Hirdetés

A Sopron Basket az idei évadban is elkészíti az új érkezőkről a részletes bemutatkozó összeállításait. Ezúttal Jelena Brooks (Milovanovic) adott nagyinterjút a klub honlapjának.

Fotó: Tóth Zsombor – Forrás: Facebook.com/hajrasopron

Forrás: Sopron Basket hivatalos honlap

Ahogy az már lenni szokott, minden évben bemutatjuk az újonnan érkezőket. A sort egy olyan ikonunkkal kezdjük, aki úgy jött vissza, hogy tulajdonképpen el se ment. Jecával beszélgettünk őszintén arról, hogy milyen változásokat hozott életében az anyaság. Természetesen a kosárlabdában rá, és a csapatunkra váró új kihívások és célok is szóba kerültek.

– Ott hagytuk abba, hogy te ott álltál abban a sarokban, és bedobtad “A HÁRMAS-t’ amely az egyik utolsó nagy pillanatod volt itt Sopronban a szülési szabadságod előtt. Hogy emlékszel vissza rá?

– Ahogy a mérkőzés, és a szezon után is mondtam, az egy olyan pillanat, amire mindig emlékezni fogok, hiszen profi karrierem egyik legnagyobb momentuma volt, a válogatottat leszámítva. Azért is különleges, mert itt történt, a soproni szurkolók előtt, akik szeretnek és támogatnak minket, és hát az az tripla az Euroliga döntőjébe juttatott minket. Ez pedig egy hatalmas dolog a városnak és egész Magyarországnak! Azelőtt a Pécs harmadik helye volt a csúcs, és mi tettünk egy újabb lépést előre. Nagy tett volt! Az Euroligában fantasztikus csapatok vannak, ráadásul a török és orosz csapatok még közülük is kiemelkednek, egy más szintet képviselnek. Mi azonban át tudtuk verekedni magunkat rajtuk, és eljutottunk oda, hogy egy Jekatyerinburg szintű csapat ellen küzdhettünk. Természetesen ott sem adtuk fel, és nagyon élveztük, hogy egy ilyen csapat ellen játszhattunk a döntőben.

– Ezután pedig, a nyári szünetben bejelentetted, hogy a következő szezont ki fogod hagyni.

– Terhes lettem, és a karrieremben is eljött egy olyan pont, amikor mentálisan és a kosárlabda szempontjából is besokalltam. Folyamatosan egész évben ezzel foglalkoztam és egyre nehezebben ment. Főleg mentálisan viselt meg, ezért úgy gondolom, hogy a terhesség a legjobbkor jött, a mentális és fizikai egészségem szempontjából egyaránt. Egy teljes év kosárlabda nélkül, hogy őszinte legyek, fantasztikus volt! Pihenhettem, nem kellett kosárlabdát fogni a kezemben. Talán megtehettem volna ezt évekkel korábban is. A terhességem első részében nem is hiányzott a kosárlabda. A Sopront és a testvérem csapatát, aki edző Szerbiában, figyeltem, de az, hogy folyton a számítógép előtt üljek, és meccseket nézzek, szóba se került. Az egész terhesség alatt végig edzettem, de kosárlabdát nem fogtam a kezembe, mert az egy olyan dolog volt, amitől egy időre el kellett szakadnom. Most nagyon jól érzem magam, és úgy gondolom, hogy minden a megfelelő pillanatban jött. Zoli (Török Zoltán ügyvezetőnk – szerk. megj.) és mindenki a csapat körül nagyon megértő volt a helyzetemmel kapcsolatban. A szülés után pedig alig vártam, hogy hívjanak, és jöhessek vissza, mert én itt akarok lenni, hiszen ez a második otthonom, és mindig is az lesz! A karrieremet itt kezdtem, ez az a hely, ahol a családommal, a férjemmel, a kisfiammal a legjobban érzem magam, és a csapattal idén is valami különlegeset szeretnénk alkotni.

– Amit a legtöbb szurkoló biztosan észrevett, az az volt, hogy megváltozott a vezetékneved. Nem volt furcsa az első pár hétben, hónapban, hogy az emberek Brooks-nak hívnak?

– Hónapokig tartott! Amikor visszatértem a válogatottba, az edzőim, és a stábtagok folyton Brooks-nak szólítottak, talán azért, hogy könnyebben hozzászokjam, de ez a kezdetekben mindig összezavart. Aztán ez megváltozott, ahogy elkezdődött az Európa-bajnokság, és már az új nevemet mondták be mindenhol, és az újságokban is ez jelent meg. Hozzászokni ehhez az új helyzethez, megszokni az új nevemet, az országom és a családom előtt furcsa volt, de fantasztikus érzés is egyben. Sopronban viszont az embereknek ismert a Brooks név. A férjem három évet játszott itt mielőtt megsérült. Nagyszerű időszakot töltött a városban, és szinte mindenki, aki követi itt a kosárlabdát, tudja, hogy ki ő. Mi is a kosárlabda révén ismerkedtünk meg tizenegy évvel ezelőtt. Nemrég beszéltem Kálmánnal (Varga Kálmán stábtag – szerk. megj.) az irodában, és ő is azt mondta, hogy “Ó, David Brooks volt a kedvenc játékosom akkoriban!” Így Sopronban ez nem újdonság, a Brooks név átköltözött a férfi csapatból a nőibe. Ezért még inkább mondhatom, hogy ez a második otthonom, hiszen a férjemet is itt ismertem meg, vele és a kisfiúnkkal teljessé vált az életem!

– Hogy van a kisfiad, Mateo?

– Nagyon jó gyerek! Egy áldás nekünk, és hálásak is vagyunk, mert egy nehéz pillanatunk sem volt vele. A születése napjától fogva nyugodt, és nagyon fejlett. Még nincs hat hónapos sem, de már rengeteget mozog. Fel akar állni, mászik, mozog. Járni akar. Két hónapos volt, amikor a válogatottban voltam, de még akkor sem volt egyetlen olyan pillanatom, hogy fáradt lettem volna. Többet alszom, mióta megszületett, mint amikor terhes voltam. Ezért nagyon hálás vagyok, és azért is, hogy a férjem itt van velem, és segít. 100%-ban mellettem van, apaként viselkedik, és olyan dolgokat tapasztalhat meg, amiket a legtöbb apa nem. Nagyon örülök, hogy itt van velünk, és együtt élvezhetjük a hátralévő néhány évet a kosárlabda karrieremből.

– Most térjünk vissza kicsit a pályára való visszatérés folyamatához! Azt mondtad, hogy a terhességed alatt is végig edzettél.

– Igen, főleg erőnléti edzéseket végeztem, futottam, amíg nem nőtt meg a hasam. Majd áttértem a biciklire, elliptikus trénerre, melyekkel szintén minden izmot megmozgattam a testemben. Volt egy edzéstervem, amit minden nap, vagy minden második nap elvégeztem, és mellette rengeteget sétáltam, de a kosárlabdát teljesen kizártam. Nem is akartam labdát látni, és ez sokat segített abban, hogy újra kezdhessem, hogy felfrissüljek. Attól a naptól kezdve, hogy megtudtam, terhes vagyok, elhatároztam, hogy játszani fogok az Európa-bajnokságon. Amikor Zolival beszéltem, neki is mondtam, hogy játszani fogok az EB-n, ő pedig azt mondogatta nekem: “Ne siesd el, nehéz lesz!” én pedig azt válaszoltam, hogy “Rendben, de én meg fogom próbálni!” Addig a napig, amíg be kellett feküdnöm a kórházba, végig edzettem, gyakoroltam, nagyon keményen dolgoztam, és úgy éreztem, hogy nem veszítettem semmit az izmaimból. Az izomtónus még mindig megvolt, és úgy gondoltam, hogy rendben, néhány hetet kihagyok, túl leszek a szülésen, aztán vissza is térek. Ez aztán nem egészen így történt. Nagyon nehéz volt! Az egész terhesség időszaka, és minden, a szülés is rendben ment, de edzésbe állni, visszatérni a pályára, és azon a szinten teljesíteni, amelyen most vagyok…atya ég…az volt a legnehezebb dolog, amit eddig az életemben csinálnom kellett! Ekkor mondtam azt a férjemnek, hogy jó, egy gyermekünk már van, most kosarazom még pár évet, és utána lehet megint. “Ó, ez könnyen ment neked, miért panaszkodsz annyit?” – mondta erre ő. Én nem panaszkodtam, de nagyon nehéz volt. David segített nekem az edzésekben az egész terhességem ideje alatt, neki köszönhetően tudtam hamarabb visszatérni szülés után, mint a női sportolók többsége.

– Egy interjúban olvastam valahol, hogy hat héttel azután, hogy megszületett a babád, már újra pályán voltál, ez igaz?

– Igen, ez igaz!

– Mióta vagy újra 100%-osan edzésben?

– A válogatott edzőtábora május 8-án kezdődött, én pedig március 15-én szültem, de igazából már 2-3 héttel a szülés után edzettem, mert, hát a férjem nem normális! (mosolyog – szerk. megj.) Természetesen pozitív értelemben! Hajtott, hogy menjek edzeni még akkor is, amikor nehéz volt, de hogy mikortól voltam 100%-os? Talán valamivel azelőtt, hogy az Európa-bajnokság elkezdődött. Amikor elkezdtem a munkát, még nem tudtam, hogy ez mire lesz elég. Az edzőkkel is beszéltem, mondtam nekik, ha úgy érzem, nem tudom megcsinálni, akkor nem fogom vállalni, de ha elérek legalább 75-80%-ot, akkor számolhatnak velem. A felkészülés nagyon kemény volt, és ez segített gyorsabban átlendülni a nehéz időszakokon. 100%-osnak talán közvetlenül az Európa-bajnokság előtt éreztem magamat, úgyhogy körülbelül három hónapba telt ezt elérni. Jól éreztem magam, úgy gondoltam, hogy tudok futni, különböző feladatokat végezni, semmi nem tűnt nehéznek. Úgy értem, minden nehéz volt, de semmi sem volt túl nehéz, annyira, hogy ne tudnám megcsinálni. Az ízületeim, a térdeim kezdtek fájni, de ez korábban is előfordult már, semmi új nem volt benne, szimplán csak visszatértem a profi sportolók megszokott életébe. Harminc éves vagyok, nem 20-23-25, ezek a fájdalmak a lábamból már sosem fognak elmúlni.

– Mit gondolsz a saját és csapatod teljesítményéről az Európa-bajnokságon?

– Számomra kapitányként az volt a legfontosabb, hogy a csapat jól szerepeljen, mert az első évem kapitányként korábban nem volt épp a legjobb élmény. Megbizonyosodtam róla, hogy a csapat képes a legmagasabb szinten teljesíteni, és nagyon elégedett voltam mindenkivel, magamat is beleértve. Őszintén szólva, nem számítottam rá, hogy olyan szinten tudok teljesíteni az Európa-bajnokságon, amit hoztam, hiszen Mateo még csak négy hónapos volt, amikor elkezdődött, de azt mondhatom, hogy nagyon-nagyon elégedett lehetek. Azért viszont szomorú vagyok, hogy az elődöntőben kikaptunk Spanyolországtól, de úgy gondolom, hogy az volt az Európa-bajnokság döntője. Szerintem jelen pillanatban Szerbia és Spanyolország a két legerősebb csapat Európában. Sajnálom, hogy elfáradtunk a végére, akkor voltunk a legfáradtabbak, amikor a magunk javára kellett volna fordítani a meccset. Még sohasem győztük le őket ezen a szinten. Nyertünk ellenük, amikor gyerekek voltunk, U20-ban, U18-ban kétszer is megvertük őket, de ez minden. Spanyolország nagyon nehéz ellenfél, mert ugyanazt a kosárlabdát játssza, mint mi, és ez nekünk nem fekszik. Nagyon jó edzőjük van, ahogy egyébként nekünk is, de ők valahogy mindig egy lépéssel előttünk járnak.

– Az Eb után hazatértél Sopronba. Milyen volt a felkészülés?

– Nagyon élveztem! Voltak könnyebb és nehezebb ellenfeleink a felkészülési meccseken. Jó volt, hogy minden csapat más stílusú kosárlabdát játszott, melyhez alkalmazkodnunk kellett. Két fronton teljesítünk, Magyarországon és az Euroligában, ahol különböző ligák különböző csapatai eltérő kosárlabdát játszanak, és ezek a találkozók pontosan erre voltak megfelelően, hogy felkészítsenek minket mindenre, amivel szembe találkozhatunk a szezon során. Úgy érzem, jó úton haladunk, de tovább kell fejlődnünk a játék minden elemében, mérkőzésről mérkőzésre, edzésről edzésre. Minden meccsen, minden nap kell tennünk lépéseket előre, hogy készen álljunk majd az egyre nagyobb feladatokra. Főképp itt Magyarországon, ahol mindenki a Sopront akarja megverni, így minden csapat extra motivációval játszik ellenünk. Évek óta a Sopron a legjobb csapat Magyarországon, ez nem kérdés, az előző években senki nem tudta legyőzni. Most sok minden változott, de még mindig jó az összhang, ezt megpróbáljuk fenntartani, és valami különlegeset alkotni ezzel a csapattal az idei évben is! Hiába vagyunk most még fiatalabbak, találni fogunk valami különlegeset, amivel végig tudjuk vinni ezt a szezont, és a lehető legjobb eredményért fogunk küzdeni!

– Említetted, hogy ez a csapat még a korábbiaknál is fiatalabb. A tapasztaltabb játékosok, mint te és Zsófi készen állnak arra a vezérszerepre, amit most fel kell venniük?

– Nem kérdés, Zsófi az egyik legjobb vezér, akivel valaha játszottam, és egyúttal az egyik legjobb barátom, az egyik legjobb ember, akit az eddigi tizenkét éves profi karrierem alatt megismertem. Itt vagyok, hogy segítsem, bármire is van szüksége a kapitányi szerepkörben. Úgy gondolom, hogy a csapattársaink tisztelnek minket, csakúgy, mint az edzői stáb, és természetesen ez fordítva is igaz. Ha ez mindkét irányban megmarad, akkor egy olyan légkört tudunk kialakítani, amely kiváló összhangot eredményez majd a csapaton belül az egész szezonban.

Forrás: Sopron Basket hivatalos honlap

Hirdetés