Jelena Brooks várakozásai a szerbek Eb-selejtezői előtt
:
:
A novemberi Európa-bajnoki selejtezők alkalmával Szerbia Törökországgal és Albániával mérkőzik. Az összecsapások előtt a szerb szövetség sajtóközleményében Jelena Brooks beszélt a várakozásairól.
A 2019-es Európa-bajnokságon bronzérmet szerző és így a februári Olimpiai Selejtezőre is készülő szerb válogatott a 2021-es Európa-bajnokság selejtezőjében az egyik legerősebb négyesbe Törökország, Litvánia és Albánia mellé került. Csütörtökön Belgrádban Törökországot fogadják, majd vasárnap Albániában lépnek pályára.
Az elmúlt hétvégén a fiatalokkal dolgozott a szakmai stáb, majd a rutinos klasszisok hétfőn csatlakoztak. “A hangulat, mint mindig, most is kiváló. Pontosan tudjuk, hogy mit vár tőlünk Marina és ennek szellemében dolgozunk. Van néhány új játékosunk, megpróbáljuk őket a lehető leghamarabb integrálni a rendszerbe. Nincs sok időnk. Jól állunk, de mindig lehetne jobb is.” – mondta Jelena Brooks, aki hangsúlyozta, hogy jelenleg a törökök elleni csoportrangadón van a fókusz.
“Mérkőzésről mérkőzésre koncentrálunk. Minden erőnkkel Törökországra készülünk. Kiemelkedően nehéz meccsre számítunk. 40 percen át magas ritmusra kell készülnünk. Albániáról majd pénteken beszéljünk.” – fogalmazott Brooks, aki reményét fejezte ki, hogy telt ház előtt játszhatnak majd csütörtökön Belgrádban.

Fotó: KSS.rs
