Hirdetés
Archivum

Jó játékkal tartotta a lépést a Gyõr a Kassával



:

:

Hirdetés

Remekül tartotta magát a Gyõr Kassán a nõi kosárlabda Euroliga 2. fordulójában. A gyõriek 75-64-es vereséget szenvedtek. A félidõben mindössze 7 ponttal vezettek a kassaiak, majd a harmadik etap elején egy 10-3-as szériával elléptek. A záró szakaszban a magyar csapat a 19 pontos hátrányát szinte megfelezte és tisztes vereséggel hagyhatta el a pályát. Tinkle 18, Vandersloot 14 egységig jutott.
 

Kassára utazott a Gyõr az Euroliga 2. fordulójában. A szlovák együttes az idei évadban magabiztosan menetel és nagy favoritként várta az összecsapást. Nem telt el három perc és már 9-2-re vezetett a Kassa. A Gyõr elsõsorban Ivanovic és Diamant pontjaival igyekezett a lépést tartani. Sajnos az amerikai center nemcsak a pontokat, hanem a faultokat is gyûjtötte. Az elsõ szakasz felénél már két hibánál járt. A hazaiak 18-10-re elléptek, de a negyed utolsó két és fél percében nem találtak be. Ez idõ alatt egy 7-0-s futással szépített a Gyõr.

A második negyed elején Diamant találatával 19-18-nál pedig már vezetett is a magyar csapat. Minden elõzetes várakozást felülmúlt a kezdés, miközben a kassai csapatnál az átlagosnál több hiba csúszott a játékba. A hazaiakat a kisebb gödörbõl az elsõ forduló MVP-jének megválasztott Pierson rángatta ki és a villanásaival 26-21-re ellépett a csapata. A gyõriek Tinkle és Vandersloot vezérletével ismét ledolgozták a hátrányukat. A félidõ utolsó perceiben azonban nem sikerült megállítani a szlovák rohamokat és Krivacevic pontjainak köszönhetõen 37-30-as vezetésrõl várhatták a nagyszünetet a hazaiak.

A döntõnek a harmadik szakasz eleje bizonyult. Ekkor négy perc alatt egy 10-3-as széria végén 47-33-nál 14 pontos elõnyre tettek szert a kassaiak. A különbség mellett a faultok száma is nõtt gyõri oldalon, Tinkle és Dobos már a harmadik személyi hibáját ütötte be. A hazai gárda 59-38-nál 19 ponttal ment. A harmadik etap végén Semsei triplájával és Vandersloot ziccerével sikerült közelebb kerülni.

A záró szakasz 60-44-rõl indult. Tinkle vette kézbe az irányítást ezekben a percekben és a 8 pontjával 62-52-re zárkózott fel a Gyõr. Ezt követõen 10-12 pont környékén állandósult a differencia. Szépen tartotta magát a magyar csapat és a vártnál jobban megszorongatta riválisát. A 75-64-es végeredményt Vandersloot és Leuchanka kosárváltása állította be.

Eredmény
Good Angels Kosice – HAT Agro UNI Gyõr 75-64 (18-17, 19-13, 23-14, 15-20)

Hirdetés