Hirdetés
Utánpótlás

Jó szellemiségű közösség formálódott a 2009-esek kiválasztó-képző programjában



:

:

Hirdetés

Folytatjuk a nemzeti csapataink nyári programjára történő visszatekintő sorozatunkat. Az első részben a 2010-es születésű játékosokra építő Slovenia Ball győztes gárdával ismerkedhettünk meg, most az eggyel idősebbek, a 2009-esek következnek, akik számára júniusban Tatán zárult az MKOSZ Kiválasztó-Képző Program.

„Júniusban ez minden játékosunknak az évad végét is jelentette egyben, így tudtuk, hogy fáradtabban érkeznek. A lányok játszottak a saját korosztályuk bajnokságában, tehát a kadettek között, sőt juniorba feljátszók is akadtak. Az összetartásnak a szakmai célja az volt, hogy gyakoroljuk, újra átvegyük azokat a taktikai és technikai elemeket, amiket az elmúlt két és fél évben iskoláztunk. A 2010-es születésűek KKP tábora párhuzamosan zajlott és velük két edzőmeccset vívtunk, ami egyben egy jó lezárás is volt. Értékes visszajelzést adott számunkra, hogy öt játékosunk került be az U16-os válogatott bő keretébe. Ők természetesen már nem voltak velünk az utolsó összetartáson, de nagyon büszkék vagyunk rájuk.” – mondta lapunknak visszatekintése alkalmával Stoics Judit vezetőedző.

A szakvezető külön is kiemelte, hogy az együtt töltött idő alatt kiváló közösség formálódott pályán és pályán kívül.

„Az utolsó napon eljöttek a szülők és az U16-os válogatotthoz felkerült játékosok, így remek hangulatú összejövetel kerekedett sok beszélgetéssel, játékokkal, kis ajándékozással. Nagyon jó időszakot zártunk és sok szép emlékkel távozik mindenki.” – fogalmazott Stoics Judit.

„A tavalyi Slovenia Ball győzelem óriási lökést adott a közösségnek, de ezen felül is jártunk a téli időszakban Lengyelországban, Németországban. Ekkor ráadásul több olyan játékos tudott részt venni, aki Szlovéniában még nem került csapatba. Motivált lányokkal ismerkedtünk meg, akiken minden alkalommal látszódott az akarat és a kosárlabda szeretete. Voltak fárasztó és nehéz pillanataink, de ezeknél jóval több sikerélményt és pozitívumot kaptak a játékosok és mi stábtagok is.”

A programban résztvevőkön a korábbi összetartások alkalmával – a napi szakmai munka mellett – különböző szegmensekben elvégezték a szükséges méréseket. Ennek megfelelően a kosárlabdával kapcsolatos benyomásokon túl is több adatot gyűjtött a stáb, melyek teljes képet mutatnak a játékosokról és ezek alapján tovább lehet adni őket a következő korcsoportban való versenyzésre.

Stoics Judit elmondta lapunknak, hogy a stábnak is legalább olyan hasznos volt a közös munka, mint a lányoknak.

„Hárman kezdtük a munkát, Hegedűsné Pogány Vivien és Ambrus Erzsébet alkotta a stábot. Vivinek időközben megszületett a gyermeke, így már Szlovéniába sem jöhetett velünk. Utána ketten voltunk Erzsóval, akivel jól dolgoztunk együtt. Hasonlóan gondolkozunk a kosárlabdáról, munkáról és ugyanazokat a célokat tűztük ki magunk elé erre a két és fél évre. Ez nem csak a gyerekeknek egy fejlődési lehetőség, de mi is sokat tanultunk belőle. Egy edzőnek is óriási lehetőség ilyen programban részt venni.” – mondta a szakvezető, majd hozzátette:

„Köszönettel tartozunk a lányoknak, a szülőknek, akikre további terheket ró az egyesületi programokon felül a táborban való részvétel és természetesen maguknak az egyesületi edzőknek is. Annak a fejlődésnek, amit a játékosok mutatnak, csak kis része a mi munkánk eredménye. Az oroszlánrészt ebből az egyesületeknél zajló munka teszi ki. Minden összetartáson látszódott a fejlődés minden kerettagon, amihez az edzőik sokat hozzátettek.”

A két és fél év alatt 11 összetartása volt az együttesnek.

„A kezdetektől 48 játékost néztünk meg. Akadtak természetesen lemorzsolódások, de olyanok is, akik mindegyik táborban ott voltak.” – fogalmazott Stoics Judit. „Nagyon élveztük minden pillanatát és azt láttuk, hogy a lányok is hasonlóan élték meg. Számomra az egyik legfontosabb, hogy befogadó és segítőkész közösség formálódott. Ha érkezett új játékos, aki addig nem vett részt a táborban, hamar be tudott illeszkedni. Eközben pedig végig egészséges versenyszellem jellemezte a lányokat, jó szellemben küzdöttek a kerettagságért. Nyitottak voltak mindenre. Sok sikert kívánok nekik a jövőben!”

Hirdetés