Hirdetés
Archivum

Jól indult a miskolci EB



:

:

Hirdetés

Magabiztos gyõzelemmel kezdte az U18-as B-divíziós Európa-bajnokságot a magyar válogatott. Konta Gyula együttese ponterõs játékot bemutatva kiütötte a svájci riválisát.

Idegesen kezdtek a csapatok, 3 perc után mindössze 4-0 állt az eredményjelzõn. Szerencsére a mieinknek sikerült elõbb megnyugodni és a negyed végére 25-8-ra lépett el a magyar csapat. A második szakaszban a kiválóan játszó Szamosi Amadea pontjainak köszönhetõen tovább nõtt a szakadék a két alakulat között. A szünetben már 50-12 állt az eredményjelzõn.

A fontos kérdések már eldõltek korábban, így a harmadik negyedben volt lehetõség kisérlezetni. Védekezésben és támadásban is kipróbált néhány új dolgot a magyar válogatott és ennek megfelelõen egy kicsit több hiba csúszott a játékba. A különbség azonban nem forgott veszélyben, de egy kiegyenlítetten gyenge negyeden láthatott a kis létszámú, ám annál lelkesebb publikum. A negyedik szakaszra a svájciak az erejükkel is elkészültek, így a vége 82-35 lett.

A magyar csapat legeredményesebbje a 25 pontos Szamosi Amadea volt, de a keret összes tagja pályára léphetett és mindenki pontot is szerzett.

Eredmény

Svájc – Magyarország 35-82 (8-25, 4-25, 13-12, 10-20)

További eredmények

A-csoport

Bulgária – Fehéroroszország 39-57 (15-19, 8-13, 14-11, 2-14)
Németország – Anglia 65-45 (16-8, 18-14, 14-14, 17-9)

A csoport állása

1. Fehéroroszország 1 / 0 57-39 2 pont
2. Németország 1/ 0 65-45 2
3. Anglia 0/1 45-65 1
4. Bulgária 0/1 39-57 1

B-csoport

Horvátország – Portugália 78-54 (22-10, 22-7, 18-17, 16-20)


A csoport állása

1. Magyarország 1/0 82-35 2 pont
2. Horvátország 1/0 78-54 2
3. Portugália 0/1 54-78 1
4. Svájc 0/1 35-82 1

C-csoport

Luxemburg – Finnország 63-89 (16-24, 12-18, 10-20, 25-27)
Dánia – Izrael 71-77 (16-26, 12-10, 23-18, 20-23)


A csoport állása

1. Finnország 1/0 89-63 2 pont
2. Izrael 1/0 77-71 2
3. Dánia 0/1 71-77 1
4. Luxemburg 0/1 63-89 1


D-csoport

Ausztria – Norvégia 50-59 (15-6, 14-19, 15-11, 6-23)
Lettország – Görögország 68-70 (17-21, 9-21, 19-15, 9-11, 14-2(


A csoport állása

1. Norvégia 1/0 59-50 2 pont
2. Görögország 1/0 70-68 2
3. Lettországban 0/1 68-70 1
4. Ausztria 0/1 50-59 1

Hirdetés