:
:

Keddről szerdára virradóra a rendezik a WNBA Commissioner’s Cup döntőjét, ahol a Las Vegas Aces és a New York Liberty küzd meg a trófeáért. Fontos mérföldkő ez a tengerentúli szezonban, így érdemes áttekinteni, hogy mi történt az évad májusi rajtja óta.
A 2026-os WNBA-szezon alapszakasza a feléhez közeledik, az évad eddig kiemelkedő egyéni rekordokat, némileg váratlan, de azért nem előzmény nélküli csapatszintű fordulatokat, szokás szerint középpontba került a játékvezetés, a kemény faultok, viszont ami európai szemmel még érdekesebb: ahogy a liga 15 csapatosra bővült, egyre nagyobb az európai játékosok szerepe. Összességében tehát komoly fordulatok után érkezünk el a szezon közepi kupadöntőhöz.
Erőviszonyok és a tabella

A tabellát jelenleg az egykori – klasszikus felosztás szerinti – Nyugati Főcsoport csapatai dominálják. Az élen az idén is kőkemény védekezésével kitűnő Minnesota Lynx-szel (15-4) és a címvédő, háromszoros bajnok Las Vegas Aces-szel (14-5). A legnagyobb meglepetést azonban a tavaly debütált Golden State Valkyries (13-7) szállította eddig, mely jelenleg a liga harmadik legjobb mérlegével büszkélkedhet. Rendkívül gyors kosárlabdára és labdajáratásra (24,5 gólpassz/meccs az átlaguk) építenek. Bár sokszor mondtuk, hogy újat már nehéz hozni a játékba, ez a Golden State-nek sikerült. A gyors támadásvezetés mellett ki kell emelni, hogy fürge, jól mozgó és távolról is jól dobó magasemberekre építenek. Némileg pozíció nélküli játékot alkalmaznak, amivel nem kevés zavart okoznak. Ehhez pedig kellően mély rotáció is társul.
Az első három után a korábbi Keleti Főcsoport csapatait nézve az Atlanta Dream (12-7) a szoros végjátékok megnyerésével, a New York Liberty (12-8) pedig a sztárjai sérüléseivel küzd. Ez a tabellán jelenleg a 4. és 5. pozíciót jelenti. A tabella aljáról érdemes kiemelni a korábban stabil bajnokesélyes Connecticut Sun (4-15) szétesését, és a tehetséges fiatalokkal felálló, de igazán csak ideig-óráig összeálló Seattle Storm (5-15) vergődését. Eközben az idei újoncok – a Toronto Tempo (9-10) és a Portland Fire (8-12) – azonnal stabil középcsapatként robbantak be.
Statisztikai mérföldkövek és történelmi rekordok
A 2026-os szezon egyéni teljesítményei közül többet is érdemes kiemelni.
A’ja Wilson (Las Vegas Aces) MVP-formában kosárlabdázik: történelmi, 28,5 pontos és 11,8 lepattanós átlagával teljesen tarthatatlan a palánk alatt. Caitlin Clark (Indiana Fever) harmadik évére új szintre emelte az irányítójátékát, és elképesztő, 11,2 gólpasszos meccsenkénti átlaggal már-már Courtney Vandersloot korábbi csúcsát ostromolja.
Dominique Malonga (Seattle Storm), a 20 éves francia tehetség pedig június 22-én került a történelemkönyvekbe. Egy 37 pontos mérkőzéssel a WNBA történetének legfiatalabb játékosa lett, aki 30 pont felett termelt egy meccsen, napokkal később pedig a legfiatalabb lett, aki elérte az 500 karrierpontot.
Kemény faultok és a játékvezetés
Vitatott jelenetekből idén sem volt hiány. A legkirívóbb esetben Caitlin Clark volt az elszenvedő, amikor június 24-én a Phoenix Mercury elleni meccsen Alyssa Thomas öklével eltalálta Clark nyakát és torkát. Bár a játékvezetők a pályán nem fújtak, a liga utólagosan Flagrant 2-es szabálytalanságnak minősítette az esetet, és Thomast egy mérkőzésre eltiltotta. Clark ezen a mérkőzésen egy csúnya esés következtében a hátán is megsérült, ami miatt kényszerpihenő vár rá. Ez a szituáció felszínre hozta a korábbi vitákat, a régi és az új szurkolók konfliktusát, valamint a politikai narratívákat. Sokan féltékenységet kiáltottak, míg a veteránok szerint ez csupán a WNBA kíméletlen fizikalitásának a része volt. Egy biztos, lesz folytatása az ügynek.
Az európaiak szerepe
Bár Juhász Dorka nem lépett még pályára sérülés miatt ebben az évadban, érdemes egy európai kitérőt tenni.
Mezőny bővülése azt is jelenti, hogy egyre több játékosra van szükség. Az egyik hátország pedig Európa, ami új terepet nyit sokaknak. A New York Liberty egy valóságos európai magot épített fel a német Satou Sabally és a zseniális védő, Leonie Fiebich személyében. Mellettük a belga Julie Vanloo nyújtotta a szezon eddigi legdrámaibb sztoriját: miután a Los Angeles Sparks kirakta májusban, a Liberty vészhelyzeti szerződést adott neki, ő pedig a debütálásán 12 ponttal és 11 gólpasszal sokkolta a ligát. Beszélni kell Jovana Nogicról, aki a napokban távozott a Phoenix Mercury-tól. Előtte azonban vezérként segítette a csapat.
Végül, de nem utolsósorban a szezon egyik legmeghatóbb pillanata a honosítottunk Courtney Vandersloot nevéhez fűződik. Több mint egy évvel a súlyos ACL-sérülése után, június 26-án tért vissza a Chicago Sky mezében. Mindössze 14 perc játékidő alatt hiba nélkül dobva 10 pontot és 7 gólpasszt jegyzett – ezzel ő lett az első játékos a liga történetében, aki ilyen rövid idő alatt hozott ilyen statisztikát, bizonyítva, hogy a zsenialitás nem kopik meg.
Commissioner’s Cup Döntő
Mindezek után érkezünk el az esti New York Liberty – Las Vegas Aces fináléhoz a brooklyni Barclays Centerben. A tét óriási: a trófea mellett egy 500 000 dolláros pénzdíj, ahol a győztes csapat tagjai komoly bónuszt kapnak.
A meccs kulcsa, hogy a sérült A’ja Wilson hiányára hogyan reagál az Aces. Wilson vasárnap a Chicago Sky ellen sérült meg. Még visszatért a pályára, de láthatóan rosszul mozgott A Liberty Jonquel Jones–Breanna Stewart alkotta belső párosának fölényét kihasználhatja, miközben a külső posztokon a hátsérüléssel bajlódó Sabrina Ionescu és Jackie Young csatája dönthet. Bár a hazai pálya miatt a Liberty az esélyesebb, az Aces rutinja még Wilson hiányában is igazi, rájátszás-hangulatú párharcot ígér Brooklynban.


