Hirdetés
Archivum

Jön a sorsdöntõ mérkõzés a WNBA fináléjában



:

:

Hirdetés

Csütörtökrõl péntekre virradóra hajnali 2 órától rendezik Minneapolisban a WNBA fináléjának sorsdöntõ ötödik mérkõzését. A Minnesota Lynx a Los Angeles Sparks gárdáját fogadja. A 2-2-re álló párharc esetében a képlet nagyon egyszerû, aki nyer, az lesz a bajnok.

Egymást követõ második évben készülhet hazai pályán sorsdöntõ ötödik meccsre a Minnesota Lynx gárdája a WNBA fináléjában. Tavaly ebben a helyzetben az Indiana Fever alakulatát nagy különbséggel gyõzték le és ezúttal is esélyesként lépnek pályára. Nem egyszerû a vendégcsapatok élete a minneapolis-i Target Centerben, hiszen jó közönsége van a Lynx-nek. Tavaly közel 19 ezren voltak az ötödik meccsen és idén is minden jegyet eladtak. Ez a közeg egy évvel ezelõtt a Fever együttesére bénítólag hatott, gyakorlatilag egy percig nem hittek a gyõzelemben.

A Los Angeles Sparks nem az a csapat, amelyik úgy el fogja engedni az ötödik meccset, mint tette azt tavaly az Indiana Fever. Ettõl függetlenül nagy kérdés, hogy Candace Parkerék melyik arcukat mutatják. Vasárnap saját csarnokában minden esély adott volt a Sparks számára a bajnoki cím eléréséhez. A Lynx azonban remek védekezéssel Parkert és Ogwumike-t kivette a játékból, így döntõ szituációkban nem volt, aki átlendítse a csapatukat a holtponton. Érdekesség, hogy azokon a találkozókon, melyeket megnyert a Sparks a döntõben 19 pont és 9 lepattanó volt Parker átlaga. A két elveszített meccsen 10 pont, 3,5 lepattanó.

Ogwumike a vasárnapi mérkõzést nagyon találóan úgy foglalta össze, hogy „bajnokok akartunk lenni és nem az ellenfelünk legyõzésére koncentráltunk.” A nyilatkozatok arról szólnak a Sparks oldaláról, legyen szó akár játékosról, akár vezetõrõl, hogy mindenki minden erejével az ötödik meccsre fókuszál. Nem viselte meg a csapatot lelkileg az elszalasztott esély és az eddigiek alapján érzik, hogy a Minnesota Lynx otthonában is van keresnivalójuk. Egyértelmûen gyõzni mennek. Ha a bevezetõben párhuzamot vontunk a tavalyi évvel, akkor ezek a nyilatkoztok is más hozzáállást sugallnak, mint akkor a Fever esetében.

A Minnesota Lynx szakmai stábja a harmadik felvonás kiábrándító teljesítménye után vasárnapra felrázta a keretet. Maya Moore-tól pedig érkezett egy extra meccs 31 ponttal, így tudott életben maradni a 2015-ös bajnok. A Lynx fennállása negyedik bajnoki címét szerezheti és 2002 óta elõször lehet címvédés a WNBA-ben. Sokat méltattuk a Lynx alakulatát, amely még a WNBA szintjén is talán a legtöbb klasszis játékost vonultatja fel. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy nem meggyõzõ az eddigi teljesítményük a fináléban. Nincs tartós receptjük Parker és Ogwumike ellen. Egy-egy félidõre tökéletesen tudják semlegesíteni õket, sõt vasárnap ezt a periódust 30-35 percre kitolták, de összességében a festékben nem érvényesül a várt módon a fölényük. Sokat hagyatkoznak Moore, Augustus vagy éppen Whalen egyéni villanásaira.

Megjósolhatatlan az ötödik meccs kimenetele. A hazai pálya a Minnesota Lynx mellett szól, de a Los Angeles Sparks az eddigi teljesítményével bizonyította, hogy felkészült a feladatra.

Hirdetés